Menü

Személyes történetekkel lehet pályázni az Éva-díjra

Az Éva magazin idén újra pályázatot hirdet. „Írd ki magadból!” címmel arra buzdítja olvasóit, hogyírják megsaját – izgalmas, megrázó, boldog vagy akár eddig eltitkolt–,legszemélyesebb történetüket. A beérkező írásokból szakmai zsűri választja ki a legjobbakat, amelyek bekerülhetnek a magazin nyári lapszámába. A pályaműveket 2018. április 9-ig várják az evamagazin.hu/evadij oldalon.

A tavalyi év sikere után idén ismét lehet pályázni az Éva-díjra. 2017-ben, 10. születésnapja alkalmából az Éva magazin „Elmondod, hogy volt?” címmel írt ki pályázatot, amelyre több mint kétszáz olvasó küldte be elmúlt tíz évének személyes történetét.A beérkezett írások olyan érdekesnek és színvonalasnak bizonyultak, hogy a magazin a három első helyezett és a közönségdíjas mellett több különdíjat is adott, és két lapszámában is publikálta a legjobb pályaműveket.

A 2018-as pályázat mottója: „Írd ki magadból!” .A népszerű női magazint két cél vezérli: egyrészt, hogy teret adjon az olvasók kreativitásának, másrészt, hogy segítse őket életük legfontosabb eseményeinek feldolgozásában. Közismert ugyanis, hogy a személyes történetek elmesélésének,és a traumák, nehézségek vagy éppeneltitkolandónak vélt életesemények megfogalmazásának, leírásának pozitív pszichológiai hatása van.

Az egyéni történetek megjelentetése a többi olvasónak is hasznára válhat, hiszen az őszinte hangvételű írásokon keresztül bepillantást nyerhetnek mások életébe, rádöbbenhetnek, hogy nincsenek egyedül, és azt is láthatják, hogy sorstársaik miként oldottak meg nehéz helyzeteket. A pozitív gondolkodás, az élettapasztalatok megosztása még közelebb hozhatja egymáshoz a magazin olvasói közösségét.

Az idei pályázatra 2018. április 9-ig lehet beküldeni az írásokat az evamagazin.hu/evadij oldalon. Ezután szakmai zsűri válogatja ki a legjobbakat, melyek bekerülhetnek a magazin nyári számába.A pályázat fődíja egy négyszemélyes wellness hétvége. A második és a harmadik helyezett, valamint az olvasók által választott közönségdíjas egy-egy értékes ajándékcsomagot és az Éva magazin egyéves előfizetését kapják ajándékba.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Tavaszi feltöltődés fontossága

Tavasz közeledtével ébredeznünk kellene pont úgy , mint a természetnek, de előfordul, hogy a tavaszi „kikelet” helyett, sokan bágyadtak, aluszékonyak, sőt sokan fejfájásról, szédülésről panaszkodnak.
Mára, már a tudomány is elismeri, „tavaszi fáradtság” létezik.

Futás kutyával

Egy kutya lefutotta a félmaraton, pedig csak pisilni engedték ki, olvastam a minap egy nem mindennapi cikkben. Félmaratont futókhoz csatlakozott a kutyus, aki becsülettel végig is futotta a távot Kanadában, ráadásul nem is akármilyen helyezést ért el: sikerült az első 10 között beérni, és az előkelő 7. helyen teljesítette a távot. Mire kell figyelni, ha kutyussal futunk, erről lesz szó ma.

Alkohol és sport: rontja a teljesítményt?

Vajon tényleg visszaveti a sport teljesítményünket, ha olykor megiszunk egy kis bort, vagy röviditalt, vagy alkalmanként ennyi belefér és ne fogja negatívan befolyásolni a sportteljesítményt?

Futás biztonságosan!

Régóta gondolkozom azon, hogy mennyire biztonságos sport a futás a szabadban, erdőben, terepen – egyedül. Hogyan tehetjük biztonságosabbá a szabadtéri edzéseinket? Ezzel foglalkozunk ma.