Menü

Kulcsár Edina: „A terhességemben is a maximumra törekszem”

Kulcsár Edina egyik legnagyobb álma válik valóra: két év próbálkozás után idén ősszel végre édesanya lesz. Az egykori szépségkirálynő mindenre szeretne felkészülni, hogy anyukaként is a maximumot nyújthassa. Emellett továbbra is dolgozik, de a kicsi egészsége a legfontosabb számára, és ennek érdekében a kismama minden tőle telhetőt meg is tesz.

Hormonális betegsége miatt ugyan kicsi volt az esélye, azonban Kulcsár Edina hamarosan mégis átélheti az anyaság örömeit. Terhessége alatt mindenre szeretne felkészülni, hiszen munkája miatt hétköznapjai elég rohanósak. Ennek ellenére a baba egészsége a legfontosabb számára, amihez például az is hozzátartozik, hogy Edina minden olyan vizsgálatot elvégeztet, ami megnyugtatja őt.

„Még év elején kezdtem életmódváltásba, amihez csatlakozott anyukám, egy barátnőm és Csuti is. Elkezdtünk edzőterembe járni, odafigyelni a táplálkozásra, mindezt közösen. A pici érkezésével sem tettem le erről, csak kicsit kiegészítettem” - kezdte Edina. „A baba miatt törekedni kell a vitaminpótlásra és a változatosságra is, ezt próbálom most az étkezésembe bevezetni. A mozgást sem hanyagolom el, továbbra is edzem, amíg az állapotom engedi. A terhességemben is a maximumra törekszem, így nem kérdés számomra, hogy az ilyenkor ajánlott szűrővizsgálatokra is elmegyek. Ilyen például a Down-kór kiszűrésére is alkalmazott PrenaTest, amely kockázatmentesen, már egy egyszerű anyai vérvétellel elvégezhető genetikai vizsgálat. Megéri odafigyelni, és ez nem korfüggő, szerintem mindenkinek fontos, aki kisbabát vár. Ennek a tesztnek köszönhetően tudtuk meg azt is, hogy kisfiunk lesz, így nagy eséllyel nem járhatunk úgy, mint például az egyik ismerősünk, akinél az ultrahang kislányt mutatott, mindent megvettek neki a szülők, de végül kisfiút vittek haza” – tette hozzá nevetve a kismama.

Kék zónák

A születéskor várható átlag életkor a Földön a férfiak és nők esetében is 60 és 70 év közé tehető, viszont vannak olyan helyek a bolygón, ahol ezt a számot jócskán túllépik az ott lakók. Ezek a kék zónák.

Sikeres vesetranszplantáció állatból emberbe

Első nekifutásra talán meredeken hangzik, mégis van létjogosultsága az úgynevezett xenotranszplantációnak. Tudósok ezúttal immár második alkalommal ültettek át malacvesét emberi testbe. De hogyan is lehetséges ez?

Lukács Miki: „48 nm-en éltünk két kutyával és két macskával”

Lukács Miki és Peller Anna felelős gazdiként tudják, hogy nem csak saját és gyermekük egészségére kell odafigyelniük, kedvenceiket is számos betegség fenyegeti. Az egyik legalattomosabb ezek közül a szívférgesség, amelyet egyetlen szúnyogcsípéssel elkaphat a kutya, és akár az életébe is kerülhet.

Peller Mariann megoldása hisztihelyzetekre

A hiszti az első helyezett a modern szülők „nevelési parák” listáján.Az új Gyereklélek magazin 25 megoldást kínál nekünk, ezekből szemezgetünk néhányat, és megkérdeztük Peller Mariannt is, ő mit csinál „vészhelyzetben”.

Nyári Dia és Nagy Alexandra tavaszi tündérek lettek

Folytatódik a JOY magazin jótékonysági programja, a JOY-Tündér, amelynek keretében minden megvásárolt májusi lapszámmal a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesületet is támogatják az olvasók. A JOY-Tündér nagyköveteiként Nyári Dia és Nagy Alexandra is szeretnék, hogy minél többen megismerjék az egyesület működését.