Menü

Fogápolási kisokos

Sokaknak ismerős lehet az a történet, hogy egy átlagos hétköznapi étkezés közben egyszer csak picit megfájdul az egyik fog. Ennek még nem tulajdonítunk nagyobb figyelmet, hiszen lehet, hogy csak megnyomtuk az ínyünket vagy rosszul haraptunk. De 10 perc múlva, amikor már egyre intenzívebben lüktet, akkor tudjuk, hogy ebből fogorvosi látogatás lesz.

A szerencsésebbek, még akkor rögtön az orvoshoz indulnak, és azonnali kezelés következtében megszűnik a fájdalmuk. Ez a pozitívabb eset, amikor azonnal fogad a fogorvos, nem kell csak tömni vagy gyökér kezelni és már nem is fáj. Viszont negatív irányba is elmehet a történet. Amikor, hiába rohansz rögtön a fogorvoshoz, az közli, hogy ezt ki kell húzni, mert gennyes, meg begyulladt és jobb, ha kint van. Ez akkor a „legszebb” ha egy teljes éjszakát is, végig szenvedünk fájós foggal. Mind tudjuk, hogy akkor az alvást el lehet felejteni, esetleg bóbiskolások lehetnek az este folyamán, és a fájdalom megszüntetése érdekében mindenre képesek lennénk. Ekkor kerülnek elő a házi praktikák.

Házi praktikák -ünnepek idejére-, amikor nem rendel a fogorvos

A legegyszerűbb és szerintem a legismertebb praktika: a langyos, sós víz. Gyakran öblögessünk egy pohár meleg sós vizet, amely fájdalomcsillapító hatással bír és a duzzanatot és gyulladást is csökkenti. A szegfűszegolaj, ami még ismert lehet így a házi praktikák terén. Ezt már az 1800-as években is használták a fogak ápolására. A fájó fogat kenjük be az olajjal, így az kifejti fájdalomcsillapító hatását. De ha nincs külön olajunk, akkor néhány szem egész szegfűszeget beveszünk a szánkba, és amikor megpuhult szétrágva ugyanazt a hatást érhetjük el. A növényeknél maradva a gyömbér is segítségünkre lehet, mint fájdalomcsillapító.

A boltban vásárolt szájvíz öblögetése is érzéstelenítő és fájdalomcsillapító hatással bírhat, illetve ha már a folyadékoknál tartunk, akkor,ahogy az őseink is mondták egy-két pohár pálinka öblögetése is csodákra lehet képes. De nem meginni, csak öblögetni!

Itt a nyár, így gondolom mindenkinél megtalálható kellék lesz: a jégkocka. Nemcsak az italaink hűtésére használhatjuk, hanem a fogfájásunkat is csillapíthatja. Egy nejlonzacskóba és ruhába csomagolva, a fájó fogra helyezve enyhítheti fájdalmainkat. Ezeken kívül még számtalan praktikát találhatunk az interneten vagy nagyszüleink is segítségünkre lehetnek ebben a kérdésben.

Fontos tudnunk azt, hogy ezek, nem gyógyítják meg a fogainkat, csak segítenek átvészelni azt az időszakot, amíg eljutunk a fogorvoshoz. És az orvos látogatását sem helyettesíthetik, ezért, mindenképpen forduljunk szakorvoshoz, mihelyt tehetjük.

Fogaink védelme

Fontos tisztáznunk, hogy a fog ápolásának a célja, hogy megvédjük fogainkat a különböző betegségektől, szuvasodástól, emellett szép és ápolt fogaink legyenek, illetve, hogy megakadályozzuk saját maradandó fogaink elvesztését. Amit otthon tehetünk ennek érdekében az a megfelelően végzett, rendszeres fogmosás. A rituáléba beletartozik a jól és karban tartott fogkefe, a helyesen kiválasztott fogkrém, fogselyem és a szájöblítők.

A legideálisabb az lenne, ha minden étkezés után fogat tudnánk mosni, ám de lássuk be, ezt nem mindenki tudja kivitelezni. Ha erre nincs is lehetőségünk, viszont a reggeli és esti fogmosást semmiféleképpen ne hagyjuk ki. Ugyanis ennek hiányában a lepedék rárakodik a fogakra és fugszuvasodáshoz vezethet. Ezt apróbb beavatkozással a fogorvos kezelni tudja, viszont ehhez az szükséges, hogy évente többször is ellátogassunk az orvoshoz. Akár kezelésről, akár csak kontrollról legyen is szó. Illetve jobb megelőzni a betegségeket, mint kezelni.

Nem elegendő ám, a rendszeresség, a megfelelő időtartam és a fogmosás minősége is fontos. Szakértők szerint 3-5 perc az ideális fogmosás időtartama. A fogkefe sörtéje legyen félig a fogon félig az ínyen és körkörös mozdulatokkal haladjunk fogról fogra. Majd ezt követően sepregető mozdulatokat végezzünk az ínytől a fog koronája felé. 2-3 foganként ismételjük meg. Ha ezzel végeztünk, akkor használjunk fogselymet vagy fogköztisztítót, hogy a fogunk között lévő lepedéket is eltávolítsuk. Soha ne síkáljuk erősen a fogainkat, mivel akkor annak felszínét és az ínyünket is megsérthetjük.

Fogkefe

Egyik legfontosabb kelléke a fogmosásnak. Ám fontos a megfelelőt kiválasztanunk, hiszen mindenkinek más típusú az ideális. A sörtéje kizárólag műanyagból készül, viszont keménységüket nézve három csoportba sorolhatjuk. A lágy sörtéjűt, melyet az ínygyulladásban szenvedőknek ajánlanak. A közepes keménységűt, amely a legtöbb embernek megfelelő, és a kemény, amelyet csak nagyon ritkán ajánlanak a fogorvosok. A végük legyen lekerekített és az a jó, ha hosszabb szálakat is találunk, mert ezek tisztítják a fogak közötti részt. Soha ne használjuk másnak a fogkeféjét, még akkor sem, ha az családtag, illetve fontos, hogy 3-4 havonta cseréljük le, illetve betegségek után is.

Manapság elterjedtek az elektromos fogkefék, melyek hatékonyabban tisztítják a fogakat. Ezek percenként 3000 rezgést végeznek ésfontos tudni, hogy a két típus más fogmosási technikát igényel. Az elektromos fogkefék használatához kisebb kézügyesség szükséges, hiszen a fejét csak rá kell helyezni a fogra, mozgatni nem szabad.

Számtalan dolgot lehetne még említeni, hogy mire kellene odafigyeljünk a fogaink ápolásánál, de én úgy gondolom, hogy az a legmegfelelőbb, ha követjük a fogorvosunk tanácsait.

/Szerző: Kohajda Wentholin Loretta/

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

Mi az a CGM hajápolás?

A CGM rövidítése a Curly Girl módszernek, mely egy speciális, göndör hajra való hajápolási módszert jelent. A CGM jelölés azt jelenti, hogy göndörbarát termékről van szó, mely megfelel ezeknek a kritériumoknak.

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?