Menü

A gall kakas nyomában 1. rész

Rendhagyó írás következik, hiszen szívemnek oly kedves a gall hon, Ady pszichózisomnak megfelelően. Anno Erdély és az ottaniak ráztak fel az apátiából, Nyugat-Európa elbűvölt és Párizs fogadott be ideig-óráig, mint eltévedt, helyét kereső magyar fiút. A gall kakas hona érdekes és nagyon egyedi hely. Dolgozni meg egyenesen királyság benne. Vannak árnyoldalai is, így hosszútávon csak bizonyos feltételekkel tudom ajánlani. Kezdjünk is bele.

Nézzünk rá a térképre. A gall hatszög leginkább egy komplex turisztikai adat és szolgáltatás bázisra hajaz. Egységes és mindennel ellátott. Hideg, meleg tengerrel, síeléshez heggyel, vadregényes völgyekkel, sok gyümölcsfás mezőkkel. Minden mi szem-szájnak ingerre. A helyzet annyira súlyos, hogy nem ritkán olyan térképet használnak, ahol az országuk hatalmasabbnak van feltüntetve a valóságnál. Erre mondja a helyi közmondás: „A franciák nagyobbat szeretnek fingani, mint amekkora seggük van.” Emellett ne feledjük az egykori gyarmat Marokkót és Algériát, amely megannyi turistát vonz. Sok afrikai arab francia iskolába jár és a Marseillaise népének értékeit vallja. Közülük több mint öt millióan duzzasztják a hatszög lakosságát.

Ahhoz, hogy megértsük a francia néplelket bele kell ásni magunkat a történelmükbe is kicsit. Kezdjük a himnuszukkal, ami a közhiedelemmel ellentétben egy strasbourgi nóta. A Marseillaise felforgatta anno Európát. A mondanivalója egyértelmű: mi vagyunk a nép, együtt vagyunk és harcba megyünk, a biztos győzelembe. Fontos kiemelni, hogy egy francia nem tudja a nemzetét az országán kívül értelmezni, mivel a szociális értékrend és a családias légkör fontosabb neki a munkánál vagy épp a pénznél. Vagyis a himnuszuk az országnak szól, nem egy határokon átívelő lélekmelengető fohász, mint a miénk. Emellett meg kell említeni a két nemzeti alakjukat, akik remekül kifejezik a mentalitásukat, a nagyság és különlegesség érzet iránti vágyukat, ami még a croissantnál is franciásabb.

Az egyik az erővel és leleményességgel a legjobb katonákat, tulajdonképpen a világot, fél kézzel legyőző Asterix. A másik egy korzikai fiatalember, aki leváltott egy egész rendszert, Napóleon. Utóbbi valóra váltotta a népének az amerikai álmot (bárkiből lehet bármi, ha akarja) és egész új nemességet termelt ki. Elhintette, hogy a gall ember bármit elérhet. Mai napig imádják ezért. Ez az ego mámor már odáig is elterjed, hogy rendesen ismerik a régmúlt történelmüket. Nem véletlen, hogy az egész ország tele van Clemenceaut és Wilsont dicsőítő terekkel, szobrokkal. Az első világégés mélyütését soha nem akarják elfeledni. Ennek nem a veszteségek az okai, hanem az érzés, hogy valaki elfoglalta a gall kakas ősi ’tyúk óljának’ egy részét, még ha csak ideiglenes is. Ennek a soknak az alapja a vallásosságukból ered.

A keresztény egyház ugyanis megalkotta az örök Franciaország ideáját. Az egykori római gyarmati szerepkör feledésbe merült. Ez már csak ott is tetten érhető, hogy sokan kis Asterixként viselkedik. Hiszen a gall képregényhős erdejében minden van, mindenki csak egy nyelven beszél (amit persze bárhol megértenek, ahová mennek) és az ellenséget bármikor röhögve legyőzik. Pont, ahogy egy átlag párizsi suttyó képzeli. Ha valaki bármilyen nyelven kér egy kávét a fővárosban, a következő fog történni: a kollegáival beszélgető pultos unottan eléd rakja azt, egy szó nélkül visszamegy beszélgetni. A kis jattot el se teszi, mert nem érdekli. Ebbe az erdőbe nincs bejárat, mindenki csak látogató. Kár erőlködni. Csak a rend kedvéért: a rómaiak megették reggelire az őslakosok seregét. Vercingétorixra (az eredeti gall hadvezérre) stílszerűen az ország szinte közepén, Clermond Ferrandban összesen egy szobor emlékszik meg.

Még három dolgot feltétlenül meg kell értenünk, mielőtt útra kelnénk: a francia államához való viszonyát, ami zseniális, imádom. Az oktatásuk egységesítő szerepét, amitől mindig hülyét kapok és a munkához való viszonyukat. Eddig volt a bemelegítés, csapjunk bele.

„Az állam én vagyok”: egy átlag francia betegesen szabálykövető és mindig pontosan fizet adót, mindig. Része az országának, mivel rendesen nem beszél az elsöprő többség semmilyen más nyelvet, így úgy függ tőle, mint a bambusztól a pandamackó. Csak az táplálja és megóvja ha leesne a fáról. Pénzzel se tudnak nagyon bánni, a többség Kelet-Európában simán éhen halna. A nagy költekezés az állami iránti szeretetnek is a megnyilvánulása. Egy franciának soha nem szabad azt mondani, hogy csak azért vagy az országában, hogy pénzt rakjál félre. Egyből elküld az anyádba, magában. Ő azért van otthon, mert otthon akar lenni. Tekintve, hogy szinte mindenki valamilyen fokú bevándorló, ez a befogadott kóbor kutya etika érthető is. Számára a legfontosabb érték a család és a francia nyelv. Ez a cucc annyira ragadós, hogy a svájci franciákra is jellemző. Ha nem muszáj meg nem szólalnának az általuk egyébként jól beszélt más nyelveken.

A francia ismerete nélkül meg eleve aktív kamikaze minden kirándulás a gall hon kevésbé frekventált helyeire. Ha a polgári átalakulás ilyen csúcstermékéről beszélgettünk, fontos kiemelni a piaci szolgáltatásokhoz való viszonyukat. Mivel a helyieknél az élet értelme valahol a bor-tejes kávé-cigi- croissant update és a 69 közt van, így nem pörgik túl az anyagias világot. A filmjeik és a videó klipek is azt súgják, hogy lazának kell lenni, meg boldognak, meg franciának és minden rendben lesz.

Mindenki hiper kedves, előzékeny (na jó nem Párizsban), tíz percenként megkérdezi, hogy vagy, mint valami belterjes pszichodráma foglalkozáson. Ez megy mindenhol. Jaj. Mindig mindenkinek van hozzád egy normális szava, már ha a nyelvi akadályokat az ember átlépi. Egy sima előfizetést (pl. internet, bank) elintézni viszont szinte rémálom. A továbbtanulás fizetős, de nincs felvételi vizsgához kötve, így bárki beiratkozhat bárhová. A kollégiumi helyeket külön központ intézi, így a sógor-koma-jócimbora elvű eljárás kicsiben se merül fel, pláne hogy mindenkinek külön szobája van. Az állami ösztöndíjakkal csínján bánik a rendszer, szinte mindenki dolgozik suli mellett. Ennek folyományaképpen a magyar végzős depressziónak nyoma sincs. A diákok nem függnek az állami apanázstól. Mindenki mindenért folyamatosan fizet, így minden szolgáltatás tehát nem állami ajándék. A szolgáltatás, pedig egy civilizált, kapitalista országban számon kérhető, leellenőrizhető és számlaképes/bejelentett. Ami praktikusnak hat, annak az árnyoldala, hogy annyira émelyítően vigyáznak egymás jogaira, hogy az gyakran a tananyag rovására megy.

Szó szerint nem lehet tudni, ha az ember a bankba, könyvelőhöz vagy épp szerelőhöz megy, hogy az jó infót, pontos árat fog e adni. Fontos a másodvélemény és a rátermettség különben mindenre picit ráfizethetsz. Ha reklamálsz, nem is fogják érteni a problémád. Hiszen mindenki kedves, minden rendben zajlott. Mint a régi viccben, hogy minden jól ment, csak a páciens nem élte túl a műtétet. Aranyszabály: mindig legyen másodpéldány mindenből, mert a francia adminisztráció bármire képes. Azonban ami nem pusztít el az erősebbé tesz.

Eddig tartott az első rész. A célom nemes. Fontos, hogy egységében lássuk a francia ego pozitív és negatív oldalát. A továbbiakban az állami szolgáltatások kerülnek a terítékre és megadom a választ a mindenkiben motoszkáló kérdésre, hogy miért nem szereti gyakorlatilag senki a franciákat.

szerző és fotók: Vass Attila

Takaríts okosan!

A takarítás és a rendrakás olyan házimunka, aminek nehezen állunk neki és sokszor se eleje, se vége. A takarítás fontos és nélkülözhetetlen, ebben mindenki egyetért. De vajon jól takarítunk?

Hulladékmentes élet

Ha nyaralni indulunk, és egy kellemeset fürdőznénk vagy kirándulnánk, bizony elronthatja a jókedvet a szemét. Úgy gondolom, senki nem mártózna meg abban a tengerben vagy óceánban ahol, egy hatalmas szemétkupac úszkál. De a hegyen túrázáskor készült fotón se mutatna jól a háttérben egy halom szemétkupac. De mit tehetünk, hogy megóvjuk a környezetünket, és ezáltal az egészségünket?

Észak Velencéje, a csiszolatlan gyémánt

Hollandia mindig is Európa kereskedelmi motorja volt. A konzervatív vallásosságuk mellett méltán elhíresült partijairól fővárosuk, Amszterdam. Azonban piros lámpás negyede és a legális füves cigis bárjain kívül rengeteg érdekesség és múzeum otthona is. Az igazi urbánus kalandor Mekkája. Útra fel.

Kirándulás ősszel – hova menjek?

A – remélhetőleg – pihenéssel töltött nyár után ősszel újult energiával állhatunk neki a munkának. Viszont még ekkor is jól eshet egy kis kikapcsolódás, esetleg utazás. Mutatunk pár helyet, ahová akkor is érdemes elmenni, amikor már vége a strandidőnek.

Tanévkezdés bentlakóként: mit vigyen a gyerek a kollégiumba?

Hiába a pontos és rendezett pakolás, néhány dolog bizony otthon felejtődhet.