Menü

A legenda nyomában- a Macskafogó mai szemmel

Nem akármilyen fába vágtam a fejszém. A most ismét digitálisan felújított nagy klasszikus Macskafogót újra mertem nézni immáron felnőtt fejjel. A hatás elég felemás volt. A nosztalgiafaktort kivéve jöjjön hát egy zsenge friss 2018-as kritika.

Az 1986-ban készült Macskafogó! Ternovszky Béla rendező és Nepp József író minden korosztály számára szórakoztató alkotása tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter-és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálta ki ezeket a zsánereket. Igen, kábé ez a hivatalos álláspont. A szűk másfél órában rengeteg ismert szinész hangjára csodálkozhattunk rá. Ha minden szép, minden jó, mégis miért olyan nehéz szivvel ajánlható a mai kor gyermekeinek. Vegyük hát sorba.

A film több 30 éve készült és úgy is néz ki, habár nem volt szerencsém a digitálisan felújitott változathoz, de gyanithatóan nem tudtak sokat csiszolni rajta. A 3d-hez szokott kis lúrkok a rajzolt felhők és felhőkarcolók közt nem igazán tudják a dolgot hova tenni. Sajnos az akkori kritika által felmagasztalt humorfaktor is csak részben működik. A szinkronhangok parádésak, de ezek a viccecskék avittabbnak tűnnek helyenként, mint maga a film.

Ami remek, az a hangulat. Kiváló James Bon paródia is egyben a mozi, amely külön piros pont tekintve, hogy anno a kémfilmek csak limitáltan lettek bemutatva Magyarországon. A rajzfilm összetett, jól felépitett. Viszont kicsit hektikus benne az akciók száma. Picit olyan, mintha az ismert amerikai filmek kliséit mixelték volna össze (Tarzan üvöltéssel, Blomfeldszerű főgonosszal, kalózok). A recept bő harminc éve kiválóan működött, mert nagy konkurencia (értsd Disney hatás) nem volt. Mindenki ezt nézte, a kollektiv rajzfilm a kultúránk része lett.

A sztorit mindenki ismeri az egér kolónia és a macskák küzdelméről szóló történetbe azért remek ötleteket helyeztek el. A parodisztikus patkány bérgyilkosok és a remek trombita szólamokkal együtt melegséget áraszt. A zenei betét kicsit ad hoc jellegűnek tűnik, de olyan kellemes kis ízt ad az egésznek, hogy annyi baj legyen. Grabovszky, a szuper egérügynök békét megmentő akciója alapvetően egy érdekes utazás a rég múlt kissé klisés, hidegháborús világába. Sajnos nagyon bántó grafikával, remek mellékszereplőkkel és jó zenével. Inkább egy letűnt kor gyermeke, mint egy mai, modern gyermekémelyitő tanmese. A filmet anno Cannesban értetlenség fogadta, de mi azért büszkék lehettünk rá, még ha a moziban inkább a felnőttek fogják igazán élvezni. Mai szemmel egy átlagos, jó ritmusú rajzfilm a nyolcvanas évekből semmi több. Ez is valami. Aki fel akar ülni a nosztalgiavasútra, annak irány a mozi.

3 könyv a még mindig hosszú estékre

Élnek olyan szerencsés emberek a bolygón, akiket nemcsak a természet szépségével, hanem a betűk halmazával is el lehet kápráztatni. Ők szerencsések, mert szinte bárhol, bármikor le tudják kötni magukat mindössze szavak különféle kombinációjával. Nekik szeretnénk most kedvezni a következő könyvajánlóval.

Harcra és a vászonra született

Az Alita, James Cameron (Titanic, Avatar) és Robert Rodriguez (Sin City, Spy kids) szerelemgyereke ellentmondás nem tűrően rúgja be a mozik ajtaját és hódítja meg a sci-fi rajongók széles tömegét. Remek japán manga alapsztori, kiváló technikai repertoár és látvány, látvány, látvány. Lássuk a részleteket.

Két királynő egy eset, így esett a rém-eset

Stuart Máriáról sok legenda kering, ezúttal egy lehetőségekhez képest hű feldolgozás került a mozikba. A Két királynő a nők világában és a politika útvesztőbe vezet minket több kevesebb sikerrel. A remek díszletek mellett minden adott egy kis angolszász töri órához.

A való élet szuperhőseinek nyomában

Amerika legindiaibb nevű indiai rendezőjének, Night Shyamalannak újra van mondanivalója a világnak. A remekül felépített Sebezhetetlen védőangyala és a pár éve összeollózott botegyenes Széttörve rosszfiúja ezúttal összecsapnak a vásznon.

Rabolni a nők is tudnak

Steve McQueen brit rendező azonkívül, hogy sztárrá tette Fassbindert, végre friss szemléletet is hozott a köztudatba. A teljesen naturalista Éhség, a zseniális Shame – A szégyentelen után, egyre kommerszebb vizekre evez. Ezúttal egy igazi rablós sztorit mesél el meglehetősen rétegzetten. Lássuk a részleteket.