Menü

Családi csodaitóka megfázás ellen

Sokakat nem kerüli el az őszi, illetve téli megfázás, hörgőgyulladás és még folytathatnánk a sort. Nem vigyáztunk magunkra, vagy hajlamosak vagyunk a gyakori megbetegedésre – ez tulajdonképpen mindegy, mert most feltárom egy családi csodaitóka titkos receptjét, ami segít, finom és még jobb kedvre is derít.

Sokáig tiltakoztam édesanyám házi praktikái, illetve próbálkozásai ellen, hiszen a gyerekkori vizes ruhás borogatások nem hagytak jó emléket bennem. Ez pedig jó időre teljesen el is vágta az utat köztem és kedves Édesanyám remek praktikái között, mert a legtöbbel kapcsolatban valószínűleg arra asszociáltam, hogy „aha! biztos olyan kellemetlen, mint egy borogatás”. Minden csak a gyerekkori emlékek miatt.

Aztán telik-múlik az idő, az embernek benő a feje lágya, egyre többet enged, és nyit a világ felé is. Így jött el a pillanat, hogy az egyik megbetegedésem alkalmával már nem tiltakoztam, hanem rámondtam az áment, próbáljuk ki ezt a régóta ajánlgatott csodaitalt. Mondanom sem kell, hogy nem bántam meg, mert rendkívül pozitív élmény volt, mindegy milyen perspektívából szemléljük. Azóta természetesen széles körben terjesztem a receptet, ami olykor-olykor egy kis színt hozhat a beteg napokba, míg haladunk előre a gyógyulás rögös útján.

A családi csodaitóka összetevői rendkívül egyszerűek:

Meleg, de nem teljesen forró víz (hogy éppen iható legyen)

Méz ízlés szerint

Két evőkanál ecet

Két evőkanál citromlé

Egy csipet fahéj

Az elkészítése sem ördöngösség, az összetevőket összekeverjük, s amikor eléggé elegyedtek már egymással, húzóra megisszuk. Napi kétszeri, háromszori fogyasztása rendkívül ajánlott. Később kedvtelésből már kortyolgatva is lehet inni, de az elején fontos, hogy minél gyorsabban megigyuk, így minden összetevő kellőképpen ki tudja fejteni a hatását.

Mert ugye a fahéjról tudjuk, hogy köhögéscsillapító, a mézről közismert, hogy magas ásványi anyag- és vitamin-tartalommal bír, az ecet többek között magas antioxidáns tartalmáról híres, a citrom pedig magas C-vitamin tartalma miatt foglal el előkelő helyet a receptben.

Napestig sorolhatnánk az összetevők pozitív egészségügyi hatásait, de most nem tesszük, inkább hagyunk időt a kóstolásra!

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

Mi az a CGM hajápolás?

A CGM rövidítése a Curly Girl módszernek, mely egy speciális, göndör hajra való hajápolási módszert jelent. A CGM jelölés azt jelenti, hogy göndörbarát termékről van szó, mely megfelel ezeknek a kritériumoknak.

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.