Menü

Súlyfelesleg várandósság alatt és után

Pozitív teszt – Hogyan befolyásolnak a genetikai és környezeti tényezőink?

Mikor pozitív lesz az a bizonyos teszt, akkor bizony nem a súlygyarapodás kérdése az első gondolatunk, hiszen az öröm, hogy állapotosak lehetünk nekünk, a nőknek szerencsés életperiódus esetén csakis a határtalan öröm és ünnep ideje. Persze sokat vitatkozhatnánk arról is, hogy mikor van itt valaminek az ideje, de a legtöbb családos ember szerint nincs is olyan, hogy megfelelő idő. Egy gyermek, ha akar, érkezik, ha nem akar, akkor bizony akárhogy erőltetjük, nem fog jönni - míg nem érkezik el a megfelelő pillanat. Erről is sokat lehetne írni, viszont jelen esetben a megváltozott állapot egy más szegmensét elemeznénk röviden. Ez a szegmens pedig a súlyfelesleg – ezáltal segítő kezet nyújtva a helyzet által érintett nőket.

A terhesség alatt fontos az egészséges súlygyarapodás, hiszen a felszedett súly nagyban befolyásolhatja (1) a szülés folyományaként lehetséges komplikációkat, (2) a kisbaba egészségét, és egy fontos, gyakran elfelejtett tényezőt, a szülés utáni (3) öngondoskodást illetve a (4) kisbaba ellátásnak minőségét.

Sokan hallgatólagos egyetértésben vannak azt illetően, hogy egy kismamát nem bántunk a súlyával, hiszen valóban ebben a helyzetben a lényeg, hogy a kisbaba egészséges legyen, és minél könnyebb jöhessen világra. Ez valóban így is van, segítséget nem bántással kell nyújtani, mert sokkal hatékonyabb módszer lehet ha rávezetjük családtagunkat vagy ismerősünket, hogy mi javíthatna az életminőségén. Ugyanakkor állapotosság idején, és azt követően pontosan emiatt kiemelt szerepet játszik ebben a periódusban az is, hogy oda kell figyelnünk magunkra, mert pár apró tényező is nagyon nagy hatással lehet mind a mi saját testünk változására, mind pedig kisbabánk egészségére.

Ugyanakkor, ahogy nincs két egyforma terhesség, nincs két egyforma női test sem, mindegyikünk genetikai és környezeti adottságai nagy kihatással lehetnek arra, hogy egy testi változást mennyire tudunk a helyén kezelni és mennyire tudjuk nem akadályozó tényezőként kezelni. Nagyban befolyásolja a fent említett tényezőket, hogy (1) mennyire terhel le minket a munkánk, (2) milyen a párkapcsolatunk minősége illetve, hogy (3) milyen anyagi helyzet vesz körül, mennyire tudjuk biztosítani a megfelelő eszközöket, lehetőségeket, és értékeket, mind leendő gyermekünk - mind a változás alatt álló testük és környezetünk számára.

Az állapotosság során a súlygyarapodás folytán fokozódhat a lábvizesedés, az alhasi tájékban keletkező nyomás miatt nehezebben mozoghatunk, és a térdízületek a fokozatosan meggyarapodott kisebb vagy nagyobb súly folytán fokozott terhelés alá kerülhetnek, állandó jelenség lehet a térd kattogása, avagy a nehézkes álló helyzetbe kerülés guggolásból, avagy fekvő helyzetből.

Állapotosság alatti súlyfelesleg: Mi az ideális?

Manapság már jelentősen könnyebb a feladatunk ellátása, hiszen rengeteg információt gyűjthetünk az internet segítségével, illetve gyorsabban érhetjük el ismerőseinket is a modern technológia vívmányai által, akik már átestek azokon az eseményeken, melyek épp velünk zajlanak, vagy velünk történtek. Habár a netes információk esetén mindig érdemes alaposan utánajárni, hogy hiteles-e a forrás, ezért ha tényleg komolyabb a kérdés mindig jobb egy adott szakorvost (pl. gasztroenterológus), vagy a választott orvosunkat felkeresni, ha komolyabb problémánk akad, avagy bizonytalanok vagyunk. Mivel ők nap mint nap kezelnek más betegeket a miénkhez hasonló gondokkal, illetve klinikai orvosok esetében lebonyolítottak már jó pár szülést ezért sokkal szélesebb körben lehet rálátásuk az adott problémára. Legyen bármilyen szövevényes is helyzetünk, avagy legyen az egy apró, de nagyon zavaró probléma, sokkal jobb ha szakember nyújt segítő kezet.

Igaz, hogy ma már egy kattintásra vannak a hasznos, internetről is beszerezhető információk, rendelhető eszközök, és segítő oldalak - így a terhesség alatt egészséges súlygyarapodást kiszámító kalkulátorok is. Emellett pedig használhatunk fitnesz applikációkat is, melyek ésszerűen segítenek az egészséges életmód kialakításában (pl. Baby2Body).

A terhesség alatti hízás természetes és szükséges jelenség. Ebben az időszakban lehet, hogy átmenetileg ki kell egészítenünk a ruhatárunkat pár új darabbal, de ez legyen a legkevesebb. Ha tehetjük kerüljük a szűk alsóneműket és nadrágokat is, hiszen nagyban hozzájárulhatnak a rossz keringéshez és a lábvizesedés kialakulásához, és állandósulásához.

A legfontosabb talán az, hogy az első trimeszterben teljesen normális, ha csak 1-2 kg-ot hízunk, míg a második trimeszterben ez általános esetben heti maximum fél kg, a harmadik, és egyben utolsó szakaszban pedig a 7-8. hónapban fél kg az átlagos heti súlynövekedés, az utolsó, 9-ik hónapban pedig teljesen személyre szabottan változik mindez. A tudatos életmód jegyében a súlygyarapodásunk vagy hirtelen súlyveszteségünk ugyanúgy rizikós testünket érintő változás lehet.

A terhesség alatti súlygyarapodás mennyiségét és milyenségét nagyban befolyásolja az is, hogy milyen állapotban volt testünk a teherbeesés előtt. Egy átlagos kisbaba 3- 4 kiló közötti súllyal születik, a testünkben emellett a magzatvíz 1 kg-ot is nyomhat, míg a méhlepény fél kg körül van. Emellé jön még a méh izomzatának súlya, és az esetleges mellünket érintő gyarapodás mellett a testünkben lévő izom, zsír, vér és víz súlya, mert kevesen tudják, de az első harminc hétben a testünkben a vér mennyisége folyamatosan nő, ahogyan a víz mennyisége is.

Szülés után - A mozgást és aktív életformát semmilyen tabletta sem pótolhatja

Kevesen vannak tisztában azzal, hogy milyen fontos a magnézium szerepe. A magnézium tabletta, amit az orvosok előrelátóan gyakran felírnak a veszélyeztetett terheseknek nagyban segíti, hogy ne történhessen koraszülés, mégis van egy nagy hátránya: határozottan és feltűnően fokozza az étvágyat.

Az étvágy növelésével pedig főleg a harmadik trimeszterben kerülhetünk bajba, amikor egyébként is, ha csak levegőt veszünk, máris észrevétlenül felcsúszott pár plusz kiló. A növekvő és egyre erősödő kis csöppség pedig egyre nagyobb energiaigénnyel van felénk. A súlygyarapodás pedig ugyanúgy növelheti a magas vérnyomás mellett a terhesség alatti cukorbetegség kialakulását is, ami végeredményben újfent a (1) koraszüléshez vezethet, a (2) kisbabánk szívvel kapcsolatos komplikációihoz, illetve az ő (3) indokolatlanul nagy születési súlyához - így lényegében egy ördögi körbe kerülhetünk, ha nem figyelünk oda magunkra.

Miután túlestünk a szülés folyamatán és már otthon vagyunk kisbabánkkal nagyon fontos, hogy az új életritmus kialakulásának érdekében ne hajszoljuk túl magunkat, de mindent el tudjunk végezni, és mindig szakítsunk időt a megfelelő mennyiségű testmozgásra is. A felhalmozott súlyfelesleget pedig ideális esetben csakis egészséges módon helyes leadni, tehát nem éhezéssel, és fogyasztótablettákkal. A szoptatás alatt pedig nagyon hangsúlyos az egészséges étrend a tápanyagok szempontjából. Hangsúlyos, hogy megfelelő mennyiségű energiát pótoljunk, hiszen mind a fogaink, mind egyéb területeink veszélybe kerülhetnek.

Miután minden kisbaba más és más, így nem lehet mindenkinek egységes tippet adni, az azonban biztos, hogy a terhesség alatt felszedett súly jelentős része a szülés során megszűnik. Ezt követően a természetes szülést utáni hat hetes regenerálódási periódusban a fokozatosan távozó véres szivárgás is egyre csökken, és egyre inkább visszahúzódik minden testrészünk eredeti helyére, de a méh és a tüdő visszaalakulásra még hónapokon keresztül át tarthat.

A testünkben felhalmozódott víz és egyéb anyagok nagy része is távozik az első egy hónapban, de aztán nem lehet elkerülni a mozgást. Ha nincs lehetőségünk babysitter segítségét kérni, vagy a családtagok sem tudnak a munkájuk folytán napközben, úgy nagyban megkönnyítheti a hétköznapjainkat egy babakamera beszerzése, ami az adott környezeti tényezőinktől függően használható arra is, hogy míg a ház körül futunk folyamatos audio- és vizuális megfigyelés alatt lehessen kisbabánk.

Sokak számára bevált emellett a zenélő forgók használata, mely segít a babának abban, hogy fejlődjön látása, figyelme és nyugodtan tudjon álomba szenderülni. Ma már kaphatóak sírásra bekapcsolódó verziók is, melyek sokat segíthetnek abban, hogy az édesanyának legyen pár perce előkészíteni az ételt vagy éppen új pelenkát gyermeke számára. A kisbabák megszokják, hogy a kis színes állatkákat látják, mielőtt elalszanak, és ez az állandóság segíthet az alvási ritmus kialakításában, hogy az édesanyának maradhasson egy kis ideje önmagára is, hiszen édesanya és gyermeke összhangja szempontjából ez bizony ugyanolyan elengedhetetlen, mint a kis jövevény egészséges és biztonságérzete a szülők jelenlétében. A gyermekneveléshez hozzátartozó sok apróságból áll össze az a bizonyos hétköznapi egyensúly, mely elengedhetetlen egy minőségi életvitelhez. Ebben az életvitelben a saját súlyunk, és azzal kapcsolatos kérdések ugyanúgy meghatározó faktort alkotnak az összképben, ahogy a többi apróságnak tűnő jelenség is.

Írta: Szibilla

fotó 3:Creation Hill

fotó4:Samuel Silitonga

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

Mi az a CGM hajápolás?

A CGM rövidítése a Curly Girl módszernek, mely egy speciális, göndör hajra való hajápolási módszert jelent. A CGM jelölés azt jelenti, hogy göndörbarát termékről van szó, mely megfelel ezeknek a kritériumoknak.

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Ártalmatlannak tűnő, ám veszélyes dolgok a kiságyban

Lehet, hogy veszélytelennek, ártalmatlannak tűnő játékok és kiegészítők, ám valójában veszélyes dolgok, amiket feltétlen tartsunk távol a kiságytól, mikor a babánkat letesszük aludni.