Menü

Mozgási lehetőségek tavasszal

A tavaszi jó idő nem csupán azért motiváló, mert munkába vagy iskolába menet nem kell hat réteget magunkra vennünk, hanem azért is, mert mindenféle kinti szabadidős tevékenységre sokkal több lehetőségünk nyílik. Ilyenkor még a legelkötelezettebb sportkerülők is eljátszanak a gondolattal, hogy mi lenne, ha teljesen új életet kezdenének, és attól a perctől kezdve ők is próbálnák a mozgást belecsempészni a mindennapjaikba. A legjobb az lenne, ha ez a lelkesedés megmaradna egészen nyárig, őszig, a következő télig, de ha nem is lesz így, a sportolás gondolatának minden apró szikráját meg kell becsülni, és érdemes megtalálni azt a mozgásformát, ami legjobban kielégíti az igényeinket.

Akik ilyenkor a csapatsportoknak szeretnek hódolni, azoknak a futball-röplabda-kosárlabda hármasából lehet szabadon válogatni. Ha nincsen sportcsarnok a településünkön, de valamelyik közelben lévő településen van, akkor érdemes az ott dolgozóktól megkérdezni, van-e lehetőség beállni alkalmanként valamelyik csapatba, esetleg van-e csapatuk kezdőknek, vagy van-e lehetőség kisebb rendszerességgel, csupán a sport öröméért találkozni. Ha a helyről már van elképzelésünk, magunk is összeszedhetjük a csapatot a baráti körünkből. Hiszen, ha nincs is fedett sportcsarnok helyben, kültéri focipálya vagy kosárpálya nagyobb eséllyel van, de ha nincs, még mindig gyárthatunk mi magunk egy nagyobb, kihasználatlan területen, természetesen teljesen amatőr módon.

Ha valaki az egyéni sportok híve, akkor a futáson, biciklizésen túl még a jóga, aerobic, zumba, boksz és bármilyen küzdősport lehetősége fennáll. Ez tényleg attól függ, hogy a saját településünkön, illetve annak közelében milyen lehetőségek vannak. A futáshoz, úszáshoz, biciklizéshez és jógához nincs is feltétlenül szükségünk edzőre, elég, ha van egy kis időnk, egy jó hely, ahol tudjuk végezni, esetleg ha jógáról van szó, akkor egy oktatókönyv vagy –videó is szükséges. Ezen kívül az alkalmak gyakoriságának és hosszúságának csak mi magunk szabhatunk határt.

Aki szereti ezek mellett a megpróbáltatásokat, az az interneten is keresgélhet eseményeket. Tavasszal a legtöbb környéken rendszeresen rendeznek futóversenyeket változatos távokon, többféle korcsoportnak. Ha még sosem voltál egyszer sem ilyenen, akkor is érdemes kipróbálni, hiszen teljesen más érzés az, amikor jobban feszegeted a saját határaidat. A sportágválasztó rendezvények is megrendezésre kerülnek több helyen, ezeken akkor is megéri részt venni, ha már választottál magadnak sportágat, hiszen nagyon változatos terepeken próbálhatod ki magad, általában teljesen ingyen.

Elsődleges célunk nyilván az, hogy a sport egész évben a napjaink kísérője legyen, de ha tavasszal talál meg minket a lelkesedés, akkor az első lépés az, hogy ebben az időszakban próbálunk minél többet megtenni azért, hogy állandó, jól tartható rutint építsünk ki magunknak a mozgás terén. Ehhez pedig a jó idő számtalan lehetőséget és segítséget biztosít.

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Klímakarbantartás: miért fontos?

A hirtelen beköszönő nyárias meleg lassan aktuálissá teszi a klímahasználatot, s ekkor különösen ajánlott otthonunk, autónk fertőtlenítése, hiszen a klímarendszerben számos kórokozó megtelepszik. A klíma karbantartása több okból is fontos, ám a menete bonyolultabb, minthogy azt házilag is teljeskörűen el lehessen végezni.

Tavaszi feltöltődés fontossága

Tavasz közeledtével ébredeznünk kellene pont úgy , mint a természetnek, de előfordul, hogy a tavaszi „kikelet” helyett, sokan bágyadtak, aluszékonyak, sőt sokan fejfájásról, szédülésről panaszkodnak.
Mára, már a tudomány is elismeri, „tavaszi fáradtság” létezik.