Menü

Regenerálódás húsvét után

A hosszú hétvége testileg-lelkileg nyomot hagy rajtunk. Egyrészt feltöltődhetünk, hiszen végre nem két rohanás között találkozunk a szeretteinkkel. Másrészt viszont a család körbejárása, a locsolkodás és a locsolók fogadása, a főzés és sütés, illetve a rengeteg takarítás és mosogatás jócskán kiveszi az „újratöltődő” energiáinkat. És ha ehhez még hozzátesszük a mozgáshiányt, az evést, és az olykor elkerülhetetlen alkoholfogyasztást, akkor rájövünk, hogy négy nap után az egészségünk hanyatlani kezdett. Van mit behozni, az biztos.

De nem lehet rögtön visszaállni a megszokott ritmusra. Sajnos a szervezetünk a hirtelen váltások ellen meglehetősen tiltakozik. Ez akkor is így van, amikor egy negatív dolgot egy pozitívra cserélünk le. Például emiatt nehéz hirtelen leszokni a dohányzásról, az alkoholról, gyógyszerekről, vagy a drogokról. Bár azért az evés és a lustálkodás esetében más a helyzet.

Érdemes megtartani ugyanannyi napi étkezést a húsvétot követő pár napban, mint amennyit megtartottál az ünnepek alatt. Ha például napi ötször ettél a hosszú hétvégén, egyél öt fogást a következő egy-két hétben is, fokozatosan visszaszorítva az adagokat, és átvariálva a fogásokat. Fogyassz zöldségeket, gyümölcsöket, sovány húst napi több alkalommal, és lehetőleg magas rosttartalmú reggelivel és vacsorával adj keretet a napodnak, ez helyreállítja az emésztőrendszered egészségét. Egy héttel később visszaállhatsz a napi szokásos étkezéseidhez.

Ami az alkoholfogyasztást illeti, azt viszont jó, ha minél előbb abbahagyod. Lehet, hogy a locsolkodás alkalmával mindenképpen muszáj koccintani, viszont semmi sem indokolja, hogy a következő napokban is „folyamatos leszokás” keretein belül megigyál egy-egy pohárkával. Legjobb, ha a cukros üdítőket és gyümölcsleveket is mellőzöd egy időre. A gyomornak és a májnak, de még a hasnyálmirigyednek is nagy jót teszel azzal, ha kizárólag vizet és egészséges ételeket fogyasztasz. Persze, ez nem azt jelenti, hogy rágcsálj nyers zöldségeket: ugyanúgy ehetsz fűszereset, kiadósabbat, csupán arra kell figyelned, hogy az alapanyagokat és azok tápanyagtartalmát helyesen nyomon tudd követni.

Tehát a húsvét nemcsak a locsolkodás terhét rója ránk, hanem sok teendőét is. De mindemellett olyan élményekkel gazdagít bennünket, ami után megéri egy kicsit lazítani, és egészségesre venni a figurát.

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?

Létezik krónikus napfényhiány

A D-vitamin a bőrön keresztül termelődik, a természetes napsütés hatására. Zsírban oldódik. Márciustól szeptemberig elegendő a napfény ahhoz, hogy elegendő vitaminhoz jussunk, ám a télen a vitaminkészleteink megcsappannak. Mit okoz a napfény hiánya és mit tehetünk ellene egészségünk megőrzéséért?

Mi mindenre jó a CT-vizsgálat, és mikor lehet rá szükséged?

Bizonyos betegségek esetén a röntgen- vagy az ultrahangvizsgálat nem elegendő a diagnózis felállításához. Ilyenkor szükség lehel a komputertomográfia (CT) képalkotó eljárásra, amely háromdimenziós felvételeket készít a test egy adott szegmenséről, így részletesebb képet biztosít a szövetekről, az erekről és a csontokról. Milyen esetekben rendelnek el az orvosok CT-vizsgálatot?

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?