Menü

Gyerekcsősz vagy bölcsőde?

Érvek a bölcsőde mellett

1. Sokkal olcsóbb

Egyértelmű, hogy a bölcsőde, hacsak nem magánintézményről van szó, jóval kevesebbe kerül. Ami jól is jön, hiszen éppen azért van szükség rá, hogy a szülők visszamehessenek dolgozni, ezáltal is pénzhez jussanak.

2. Gyermekünk már egészen kicsi korában is közösségben lehet

Bár ilyen idős korban még nem ez a legfontosabb szempont, de azért nem baj, ha van más kisgyermek is rajta kívül a közelében. Hiszen így könnyebben megtanulhatja, hogy nem mindig rajta összpontosul minden figyelem, és nem mindig ő lesz a középpontban. Ráadásul megismerkedhet egy másik környezettel az otthonán kívül.

3. A napja rendesen be van osztva

Reggel időre meg kell érkeznie, tehát a felkelés állandó időpontban fog megvalósulni. Az evés/etetés, a játék, az alvás mind állandó időpontban valósul meg, csak úgy, mint az óvodában. Így egészen biztosan egy állandó napirendhez fog szokni a kisgyerek.

Érvek a bébiszitter mellett

1. Csak egy valakire fókuszál

Sok szülő sokkal nyugodtabb, ha gyermeke az egyetlen, akire a felnőttnek figyelnie kell, így biztos nem éri semmi baleset, és ha valami baj van, akkor rögtön tud segíteni. Emellett mesélni, énekelni, játszani is kizárólag egy kisgyermek igényei szerint kell.

2. Mobilis, rugalmas, kevésbé függ az időtől

A bébiszitterek nagy része órabérben dolgozik, ezért könnyebb megbeszélni vele, hogy egy órával tovább maradjon. Ahogy azt is mondhatjuk neki, hogy másik időpontban jöjjön, és nincs nyitvatartási időhöz kötve, tehát este is, kora reggel is, vagy akár hétvégén is megkérhetjük, hogy vigyázzon gyermekünkre.

3. Általában a saját otthonunkban fogadhatjuk

Ez azért jó, mert nem kell az öltöztetés - vetkőztetés – babakocsiba tevés háromszöge által nyújtott kínokat minden kora reggel kiállni. Nem kell átcipelni a városon, esetleg csak akkor, ha a bébiszitter a saját otthonában vigyáz a gyermekre. De ha így is van, legalább gyermekünk egy kedves, otthonos, a saját otthonára hasonlító környezetben töltheti el a napját.

5 kreatív szülő-gyerek program, ami a gyerekek fejlődését is segíti

Az együtt töltött minőségi idő semmivel sem pótolható a gyerekek szellemi és mentális fejlődése szempontjából, ráadásul a közös programok a szülőknek is segítenek a töltekezésben. Legyen szó például közös sütés-főzésről, meseolvasásról vagy mesehallgatásról, ezek a tevékenységek mind segítenek elmélyíteni a szülő és a gyerek közötti kötődést, támogatják a kicsik fejlődését, és nem utolsó sorban rengeteg boldog közös emléket is begyűjthetnek velük.

Kutya a családban

Lakótelepen nőttem fel, sajnos soha nem volt háziállatom, így nem volt lehetőségem megtapasztalni, milyen érzés egy házi kedvenc a családban, ám költözésünk óta fontolgatom, hogy menhelyről hazaviszek egy kutyust.

Iskolai telefonhasználat pro és kontra

Mai témánk apropóját az adta, amit a minap olvastam a világhálón: a brit iskolákban szigorú ellenőrzési rendszert vezetnek be: az iskolák felelőssége lesz, hogy a diákok ne használhassák a mobiltelefonjukat a tanórákon. Iskolai telefonhasználat pro és kontra.

Ha nem múlik a gyereknél a köhögés…

Téli-télvégi időszakban gyakrabban betegek a gyermekeink, s különösen azok a gyerekek hajlamosak az influenzára, elhúzódó hurutos és/vagy száraz köhögésre, akik közösségbe járnak, azaz bölcsisek, ovisok vagy iskolába járnak, tehát szinte minden csemete.

A gyerekek harmada nem reggelizik otthon

A gyerekek harmada nem reggelizik otthon, ami azt jelenti, hogy éhgyomorra indulnak el reggel – állapította meg egy kutatás, melyből sajnos megállapították, hogy három gyerekből egy reggelizés nélkül indul el otthonról az óvodába, iskolába.