Menü

Öregfiúk az utolsó tétmeccsen

A Feláldozhatók első része annak idején hatalmas lendülettel robbant be a köztudatba. Sylvester Stallone – aki nemcsak a forgatókönyvet írta társíróként, hanem a rendezői székbe is beült – egy rettenetesen erős tisztelgést rakott össze a 80-as évekbeli akció mozik előtt, és jól ragadta meg a film, akkori lényegét. A most megjelent Feláldozhatók 4. része lényegében a széria lezárása, ha nem is örökre, de jó időre. Az idősödő sztárok pedig most is fáradhatatlanul “bombázzák” a rosszfiúkat, de a széria viszont mégis megkopott.

Nolan bombaformában

Christopher Nolan brit rendezőzseni már számtalanszor bebizonyította, hogy nagyon ért az emberi történetekhez és az IMAX technikához. Ezúttal a világ egyik legjobb valós sztoriját, az atombomba születését forgatta le teljes egészében ezzel a technikával és Cillian Murphy J. Robert Oppenheimer szerepében, aki tündököl és megkoronázza karrierjét.

A rágózás előnyei és hátrányai

Mentolos, nagyon mentolos, gyümölcsös, cukros, cukormentes. Van, aki minden nap rágja, van aki sohasem, és néhányan csak alkalmanként használjuk. Emellett a rágózás egyfajta kifejezőeszköz is lehet, amely hozzájárul egy adott ember személyiségéhez, megjelenéséhez. Az alábbi cikkben a rágózás főbb előnyeire és hátrányaira kaphatunk választ.

Lélegzetelállító vadászrepülés - Top Gun: Maverick

A Top Gun: Maverick debütálásra már két évvel ezelőtt is sor kerülhetett volna, ám a járványhelyzet csúszásra kényszerítette a 80-as évek ikonikus vadászgépes filmjének a folytatását. A stúdió és Tom Cruise ragaszkodtak ahhoz, hogy a Maverick az a fajta moziélmény, amit mindenképp a nagyvásznon kell látni, és lehetőleg minél nagyobb közönség előtt. Ez pedig be is bizonyosodott, az új Top Gun ugyanis sikerrel szállítja azt a lélegzetelállító repülést, amiben bíztunk, az érzelmi történetszál viszont továbbra sem a legjobb.

Filmajánló: Gucci – ház

A Ridley Scott rendezésében 2021-ben bemutatott Gucci-ház egy amerikai életrajzi-bűnügyi film, mely igaz történetre épül. A szereposztás is igen kecsegtető, a főszerepben Lady Gaga látható.

Fiatalítja a sport az agyunkat?

Megfiatalítja meg a sport agyunkat? Ha igaz, amit a tudósok állítanak, akkor a rendszeres sportolás lelassítja az agy öregedését, a korral járó szellemi visszafejlődést, tehát akkor van ilyen, igen.

Chicken Alfredo – egyszerű, de nagyszerű!

Egy könnyen elkészíthető, egyszerű, de azért fenséges falatra vágysz? Ha nincs sok időd, hogy ebédet főzz, egy Chicken Alfredo pont belefér!

Filmajánló: A vezércsel

A vezércsel. A film, amin senki sem fog unatkozni. A film, ami egy nagyon fordulatos, több epizódból álló bámulatosan lebilincselő film. A vezércsel, eredeti címén a „The Queen's Gambit” egy idei, 2020-as amerikai drámasorozat, érdemes megnézni!

10 érdekes étel az angolszász világból

Minden régiónak, legyen az virtuális vagy valós, megvan a sajátos ételspecialitása. A legutóbb a Kárpát-medence-i világ került terítékre. Természetesen a teljesség igénye nélkül, jöjjön hát egy szubjektív tízes meglepő és mulatságos étel felsorolás az ír, amerikai, angol, ausztrál, kanadai gasztronómiából.

A Ku-Klux-Kán nyomában

Az USA egyik legismertebb afroamerikai rendezőjének, Spike Leenek újra van véleménye a világról. Ezúttal a hírhedt Ku-Klux-Kán és Trump mentalitását mossa össze egy lenyűgöző alapvetően igaz történettel. A sztori fergeteges, egy fekete zsaru a 70-es években tényleg beépült a klánba, nézzük a részleteket.

Igenis szeretem a Halloweent!

Sok helyen látom a tiltakozást, miszerint ne a Halloweent, hanem a Mindenszenteket és a Halottak Napját ünnepeljük. Nos, egyrészt a kettő nem zárja ki egymást, másrészt sokkal több előnye, mondanivalója és hagyománya van ennek az ünnepnek, mint amit elsőre gondolnánk.