Menü

A leharcolt Kate Winslet, mint nyomozó nagymama

Az Easttowni rejtélyek egy 2021-ben debütált a HBO krimi minisorozat, Kate Winslet főszereplésével. A sztori sokszor olyan, mintha egy jól sikerült szappanopera szereplőit néznénk. Minden egyes szereplőnek van valamilyen múltja és jövője azon kívül, amit a sorozatban látunk. A történet pedig egyszerre hamisítatlan krimi, és realista emberi sorsok összefonódása is. A végeredmény pedig minden dicséretet megérdemel.

…és már el is telt a nyár

Ahogy az előszobában lévő két összekészített iskolatáska, tornazsák, rajzos doboz, technika felszerelés, tisztasági csomag is mutatja, lassan pakolhatunk be a hátizsákokba, csomagolhatjuk a könyveket, címkézhetjük a füzeteket. Hosszú a tanévkezdési lista, ideje mindent beszerezni.

Call of Duty élőben – avagy a paintball extrém világa

Sokan szeretik a lövöldözős játékokat, amiben fel kell venni a harcot az ellenséges csapattal és ki kell iktatni őket. Sokan érdeklődnek a háborús világ iránt, főleg fiúk, akiket érdekel a harcászat és a fegyverek működése. A háború átélésnek kicsit „barátságosabb alternatívája” a paintball, ami manapság nagy népszerűségnek örvend.

Hiszünk benne?

Az év végét és az újesztendő kezdetét a világon mindenütt megünneplik. Modern életvitelünkben háttérbe szorultak a régi idők babonái, azonban ilyenkor mindenki kicsit előtérbe helyezi őket. Vajon a szilveszterhez és az újévhez milyen babonák, hiedelmek kapcsolódnak?

A nyár és a kalandvágy

Amíg az ember fiatal, elég sok hullámát éli át az újdonságra és kalandra való vágyakozásnak. De olykor nemcsak a fiatalok ráznák le a monotonitás terhét. Nyáron pedig még alkalmasabbá válik a kedv, a környezet és a körülmények.

Vegyél egy nagy levegőt

Sokszor már ennyi is elég, hogy megnyugodjon az ember egy kicsit. A megfelelő légzéstechnika, egy relaxációs légzés gyorsan megnyugtat. Szoktad alkalmazni?

Lámpaláz

Mindenki ismeri ezt az érzést, hiszen mindannyian voltunk már vizsgán, állásinterjún, szerepeltünk esetleg nyilvánosan, tartottunk előadást, mondtunk beszédet, voltunk szavalóversenyen. A lámpaláz normális és egészséges.

Alvás, evés, és minden, amit a stressz kialakíthat

A stresszevés valóban létező probléma, sok fiatal szenved benne, de nemcsak evésre kényszerít az állandó stressz. Agresszív viselkedést is kialakíthat, kényszeres alvást, de a káros szenvedélyek sem ritkák azok körében, akiket a szokásosnál több izgalom ér.

Az ágybérlő - könyvajánló

„Tiffy és Leon egy lakásban laknak. Tiffy és Leon ugyanabban az ágyban alszanak. Tiffy és Leon még sosem találkoztak…” Beth O'Leary: „Az ágybérlő” című könyvének figyelemfelkeltő három sora hűen tükrözi a ránk váró történet izgalmát.

Amikor csak hebegni-habogni tudunk

Megvan az a kínos pillanat, amikor a főnökünk, az általunk nagyon csodált tanár, vagy akár a kiszemeltünk hozzánk szól, de mi hosszas monológok helyett csak értelmetlenül összerakott, szófoszlányokból álló mondatokat tudunk kinyögni. Ráadásul az arcunkra is kiül, mennyire zavarban vagyunk. És akkor megkérdezzük a szervezetünket, hogy: miért teszed ezt velünk?

Üldöz a szerencsétlenség?

Szörnyű érzés már az ötödik tányért összetörni a héten, a sokadik alkalommal felbukni a küszöbben? Mikor minden kicsúszik a kezeid közül, és teljesen elveszíted az irányítást, megkérdezed magadtól, hogy ennek mi az oka? Íme, néhány válasz.

Futóverseny kontra hétköznapi futás

Mi a jó egy futóversenyben? Miért más, mint egy hagyományos edzés? Miért fizetünk érte - nem keveset -, s miért vállalunk egyre nagyobb kihívásokat? Egyáltalán, mi a jó ebben? Miért kell nekünk a versenyzés és mitől ad más élményt 10 km egy versenyen, mint ugyanez a 10km-es táv a hétköznapokban?

Relaxáció otthon

Jógára és meditációra járni nem mindenhol van lehetőség, ráadásul ezeknek az alkalmaknak komoly ára is van. Habár az árért cserébe tényleg pihentető nyugalmat kapunk, mégsem mindenhol fér bele ez a keretbe. De ne aggódj, ha nincs lehetőséged vagy időd elmenni egy-egy ilyen alkalomra, otthon is megteremtheted a saját relaxációs környezetedet.

Lánykérés, ami nem válik rémálommá

Mindenféle elköteleződés jó nagy stresszel jár, legyen szó lakásvásárlásról, új autó vételéről, vagy a teljes érzelmi elköteleződésről. A lánykérés előtti időszak kész vérnyomásterheléssé válik, az utána következő idők pedig, ha nem is mindig mondjuk ki, de mindkét fél számára rendkívül stresszesek. Ezért felkészültnek kell lennünk, nemcsak anyagilag, érzelmileg is.

Költözés egészségesen

Az új otthon keresése, esetleg felépítése és berendezése mindig rengeteg energiát vesz ki az emberből. Jóformán egy hétvégi költöztetés után sokan egy hétig táppénzre kényszerülnek, mert testileg és lelkileg is megviseli őket ez az intenzív munka. Sajnos a pakolásra váró dobozokon nem lehet csökkenteni, de a stresszen igen. Ez pedig sokat segíthet az egészségünk megőrzésével kapcsolatban.

Gyors szívverés – kezdjek aggódni?

Az egészségünkkel kapcsolatban soha nem lehetünk elég óvatosak, ezért minden apró jelre figyelmeztetésképpen kell tekintenünk. Így van ez a szívünk egészsége esetében is, hiszen szerencsére ez a szervünk szorgos munkája mellett azonnal jelez, ha valami gond van. Nekünk csak meg kell tanulnunk figyelni rá.

Stressz-evés

Az evés az egyik legnépszerűbb unaloműző és stresszcsökkentő tevékenység, főként a fiatalabbak körében. Ám ez egyáltalán nem olyan jó, mint gondolnánk.

A zene hatása egészségünkre

Az, hogy a zene megmozgat, felüdít, szórakoztat, és jobb kedvre derít, nem mai találmány. Évezredek óta szeretnek az emberek zenére mulatni, de nemcsak ez az oka annak, hogy annyian szeretik. Az ember testi és lelki egészségéhez is rengeteg köze van.

Szóbeli érettségire készülök – mit tegyek?

A május-júniusi időszak minden évben nehéz, de nem mindig ugyanazoknak. Az érettségi még a legjobbakban is feszültséget kelt. Végeláthatatlan tételsorok, feladatgyűjtemények, kidolgozott témakörök, próbafelelések a tükör előtt. Hogyan teljesíthető ez az akadály a lehető legkisebb szorongás mellett?

Hosszabb utazás kisgyerekkel, avagy "Ott vagyunk már?"

Igazi kihívás két gyerekkel zökkenőmentesen elindulni s bárhová időben odaérni, a hosszabb utazásokat, azonban alaposan meg kell tervezni! Néhány ötletet adunk most arra, hogyan lehet enyhíteni a hosszú utak unalmát.

Pókemberrel a traumatológián

Itt a farsangi mulatságok ideje, nincs ez másképp egy oviban sem. Természetesen nagy izgalommal várták tavaly is a gyerekeim a jeles napot. Már reggel mind jelmezt öltöttek és készülődtek a bulira, akkor még nem hittük, hogy aznap valami történni fog…

Édességvágyunk rejtett okai- talán ez egy betegség jele?

A cukoréhség és a leküzdhetetlen édességvágy mögött nem biztos, hogy a saját gyenge ellenállási képességünk az ok. Ha gyakran érzünk szinte leküzdhetetlen vágyat a magas cukortartalmú élelmiszerek iránt, könnyen lehet, hogy rejtett probléma áll a háttérben.

A magabiztos randizás titkai

Mindegy, hogy egy baráttal találkozol, akibe potenciálisan beleszerethetsz, vagy van egy foglalásod este 7-re egy remek étterembe - ha valaki olyannal töltöd az idődet, aki meglehetősen érdekel, az bizony stresszes és izgalmas lehet! Hogyan lehet ezt a szemléletmódot megváltoztatni?

Könyvajánló: Kate Morton – Felszáll a köd

Folytatjuk könyvajánló-sorozatunkat, ahol ismét egy korábban megjelent regényt ajánlunk. Ennek célja, hogy azon olvasóknak is könyvélményeket mutassunk be, akik nem csak az új köteteket vásárolnának, hanem könyvtárból, vagy antikváriumokból jutnának olvasnivalóhoz. A 2012-ben kiadott könyv Kate Mortontól már a könyvtárakban is fellelhető – érdemes kutatni utána!