Menü

A párkapcsolati erőszak intő jelei

Bár a párkapcsolati erőszak elsősorban a nőket érinti, férfiak is lehetnek az elszenvedői. Az áldozatok sokszor nem mernek beszélni arról, min mennek keresztül, sőt olyanok is vannak, akik kiszabadulhatnának, de nem akarják egyedül hagyni szerelmüket. Így azonban segíteni is nehezebb. Lássuk, milyen jelek utalhatnak a testi-lelki bántalmazásra.

Alkalmazkodási zavar jellemzői

Alkalmazkodási zavar akkor áll fenn, ha valaki szorongást és/vagy rettegést, félelmet él át egy hétköznapinak aposztrofálható helyzetben is. A háttérben ennek kiváltója lehet például a családi állapotot, a munkahelyet érintő változás, szociális fóbia vagy egyéb zavar.

Hirtelen a magad lábára állni

Krízishelyzetek mindig adódnak. Ezekkel vagy megbirkózunk egyedül, vagy magunk előtt tornyosítunk egy jó adag problémát, amiben aztán rendszeresen megakadunk. Az egyik nehézséget az okozza, amikor az ember hirtelen egyedül lesz, vagy anyagi vagy érzelmi szempontból a maga útját kell járnia, noha addig ez nem fordult elő. Ezzel megbirkózni nem egyszerű

Tippek sorozatfüggőknek

"Nem vagyunk sorozatfüggők, csak szeretjük rendesen megnézni őket." Igen-igen, csak az új részt várjuk, csak ezt az évadot gyorsan megnézzük nem is foglalkozunk vele később... Ha ezek az önáltató mondatok frusztrációval töltenek el, akkor neked is jól jöhet néhány tipp a "leszokáshoz".

Ami hiányozni fog a karantén után

A karantén keserves kényszerdöntés volt és a javunkat szolgálta, mégis nehéz volt elviselni a bezártságot, azonban kétségtelenül voltak, vagy vannak olyan oldalai, amelyek talán mégis a javunkat szolgálták.

Krízisvonal és online távkonzultáció az ELTE PPK és a Doktor24 összefogásával

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar krízis specializációjának szakemberei és a Doktor 24 pszichológusai/pszichiáterei fogadják mától a koronavírus-járvány okozta lelki/mentális megterhelések miatt segítségre szorulók hívásait. A Doktor24 Egészségközpont ugyanakkor összesen18 szakterületen több mint 40 orvossal indítja online (video) vizit/távkonzultációit, hogy a kezelt páciensek folyamatos kontrollja, valamit a betegek jelen helyzetben megoldható ellátása biztosított legyen.

Előttünk a megoldás, és mégsem élünk vele...

Életünk nehéz helyzeteiben, kríziseiben tanácstalanul állunk: mit is tehetnénk? Kétségbeesve keressük a megoldást, és mégis, amikor előttünk a lehetőség, akkor egyszerűen képtelenek vagyunk megragadni. Kiderül, hogy mi is ennek az oka.

Figyeljünk embertársainkra az ünnepek idején!

A téli időszak, és azon belül is a karácsony környéke a legkockázatosabb azok számára, akik magányosak, és/vagy tartós szomorúsággal, depresszióval küzdenek. Sajnos az öngyilkossági kísérletek száma ilyenkor jelentősen megugrik. A legtöbb, amit tehetünk, az az odafordulás, a figyelem és a szeretet.

Szakíts, ha bírsz!

Sokan hónapokig, évekig élnek rossz, vagy nem kielégítő párkapcsolatban, bizonytalanságban, őrlődésben. Lépni azonban mégsem mernek… Mi lehet ennek az oka, és mit lehet tenni?

Találjon pszichológust a neten!

Pár hete írtunk arról, hogy teljesen egészséges dolog felkeresni egy pszichológust, amennyiben bármilyen elakadást tapasztal az életében, vagy ha olyan lelki problémát tapasztal, amellyel együtt tud élni a mindennapokban, mégis zavarja Önt.