Menü

Mi lesz velünk ballagás nélkül?

A történelem során nagyon ritkán fordult elő olyan, hogy az iskolai élet jelentős pillanatai nem valósulhattak meg. Most mégis ez a helyzet, hiszen nem lesznek szóbeli érettségik, valószínűleg bankett sem, de ami még lényegesebb, nem lesz ballagás. Ezt pedig nem olyan könnyű feldolgozni.

„Az intelligens ember nem szemetel, a többieknek pedig tilos!”

„Az intelligens ember nem szemetel, a többieknek pedig tilos!” Az idézet mindent elmond. Hogyan vegyük rá a fiatalokat a környezettudatosságra? Szemétszedési akcióban vettünk részt.

Nagyító alatt a tiltott gyümölcs: a tanár-diák viszonyok 1. – A diák

Kellemes? Átlagos? Zavaros? Zűrös? Vagy egyenesen tilos? Bármelyik szereplője is vagy egy tanár-diák viszonynak, még akkor is, ha statiszta vagy, és csupán gyanakszol valakikre, meg fog viselni a történet. Ezért muszáj tisztában lenned a nyers következményekkel.

Mikuláshúzás? Igen!

Közeledik a december, és vele együtt az advent, a mikulás és a karácsony is. Felső tagozatban és talán még középiskolában is ez az egymás közti ajándékozás időszaka. Ideje tehát kitalálni, mit készíts a másiknak. De ha nálatok még nem szokás az, hogy neveket húztok ki, és annak adtok ajándékot, akkor most néhány pozitívumát feltárom előttetek, hátha kedvet kaptok hozzá.

Tanévkezdés bentlakóként: mit vigyen a gyerek a kollégiumba?

Hiába a pontos és rendezett pakolás, néhány dolog bizony otthon felejtődhet.

Pályaválasztás: mi leszek, ha nagy leszek?

A jó pálya- és iskolaválasztás hosszú időre befolyásolhatja gyermekünk életét. A középiskola hatással van a későbbi életpályára is, ezért fontos, hogy tudatosan végiggondolt döntést hozzunk, természetesen a gyermekünk véleményét is figyelembe véve.

Kezdődjön később a tanítás!

Gyakran elgondolkodunk azon, hogy a gyerekeknek vajon miért kell olyan korán kelniük és iskolába menniük. Vajon egészséges-e ez, milyen hatással van a teljesítményükre a szinte hajnali kelés?