Menü

Miért káros a túlzott sófogyasztás?

Sajnos tény, hogy sok haláleset okozója a túlzott sófogyasztás. A túl sok só rengeteg módon károsítja egészségünket, ezért olyan fontos a sóbevitel minimálisra csökkentése.

Hogyan csökkenthetjük a magas nyugalmi pulzusszámot?

A percenként mért szívverés számát nevezzük pulzusnak, amely akkor nyugalmi, ha éppen nyugalomban vagyunk, tehát nem mozgunk, nem élünk meg stresszhelyzetet.

A sav-bázis diéta

A diéták jó részének egy kellemetlen hozadéka, hogy a gyomorsav erősebb dolgozik, ezzel gyomorégést tapasztalhatunk, ez pedig rágcsáláshoz vezet, innentől pedig borul a dolog. Dolgok, amiket tudni érdemes a sav-bázis diétáról.

Mitől szédülünk el, ha felállunk

Szinte mindenki tapasztalta már, hogy ha hirtelen feláll, olykor szédül, esetleg elsötétül a látása. Mutatjuk, mi okozhatja.

Jóbarátom, az ecet

Egy tudatos háziasszony egyik legjobb barátja az ecet, amit a lakás és az élet szinte minden területén használhatja.

Mi a különbség a túlsúly és az elhízás között

Talán a két fogalom kicsit összemosódott, kicsit ugyanazt a jelentést társítjuk hozzá, pedig közel sem egyforma „súlycsoportról” beszélünk. mi a különbség a túlsúly és az elhízás között?

Miként hat a szervezetünkre a téli hideg

A hideg napokon nemcsak az más, ahogyan reggel felöltözünk, hanem a szervezetünkre is hatást gyakorol. A hűvös levegőn más készítményekkel óvjuk a bőrünket, több vitamint eszünk, sok meleg folyadékot iszunk, de mi az, ami még jellemző ránk a téli hónapokban?

Az étkezés utáni séta jótékony hatásai

Talán evés után sokan inkább ejtőznének, mégis érdemes egy rövid sétát beiktatni, hiszen szervezetünk és egészségünk is meghálálja hosszú távon.

Gyógynövényekkel a demencia ellen

Léteznek gyógynövények, melyek demencia esetén hatásosak. Utánajártunk a lehetőségeknek.

Az ölelés ereje

Ha átölelünk valakit, azonnal szívet melengető, kellemes boldogság érzést, elégedettsége tapasztalunk, de a tudósok szerint az ölelés előnye ennél jóval több. Érdekes tény, hogy egy átlagos ölelés mindössze 3 másodpercig tart, 20 másodperc elteltével pedig már boldogsághormonok szabadulnak fel, ezért jó egy hosszú ideig tartó ölelés.

A D-vitamin fontossága

Gyakran halljuk milyen fontos a D-vitamin a szervezetünk megfelelő működéséhez, de mégis hogyan tudunk ügyelni arra, hogy valóban elegendő mennyiséget vigyünk be?

Milyen gyümölcsöt ehet, aki cukorbeteg?

Az ajánlások szerint naponta legalább 4-5 adag gyümölcsre van szükség ahhoz, hogy egészségesek legyünk, azonban mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik inzulinrezisztenciájuk, cukorbetegségük miatt nem fogyaszthatják ezeket a cukrot tartalmazó, édes finomságokat?

Az ölelés gyógyító ereje

Az ölelés gyógyít. Az érintés fontos. Nálunk azonban valamiért elfelejtődött ez az érzés, csökkent az érintések, az ölelések száma, pedig valakinek már attól a gyógyul a lelke, teste, hogy valaki átöleli. Ha pedig szeretetet sugárzunk, mi magunk is boldogságot érzünk.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy…

Mi az, amihez az élet túl rövid? Mit engedjünk el 2020-ban?
Amit már 2019-ben is el kellett volna engedni. Azokat a negatív dolgokat, amelyek miatt egy nehéz hátizsákot cipelünk tele félelmekkel, aggódással, sérelmekkel, elvárásokkal. Ideje letenni.

Sajt egészségre gyakorolt jótékony hatásai

Egy közelmúltban végzett kutatás azonban megállapította, hogy a rendszeres sajtfogyasztás olyan komoly betegségek megelőzésében is segíthet, mint a stroke, vagy a szívinfarktus.

A szoláriumról

Vannak, akik esküsznek rá. Vannak, akik szerint az ördögtől való, és minél messzebb kerüljük el, annál jobbat teszünk vele a saját egészségünknek. De mi az igazság? Tényleg minden fekete vagy fehér?

Energiaital és társai ...

Testünk tömegének több mint a fele víz, felnőtt férfiaknál 60%, nőknél – a nagyobb testzsír-százalék miatt - 50%, míg a csecsemőknél 70%. A folyadékfogyasztás fontosságáról már gyakran hallottunk, hiszen mindannyian jól tudjuk ennek jelentőségét, ám nem mindegy mivel töltjük fel az italos palackokat.

A tél rubinvörös csodája - Ezért együnk gránátalmát!

Sokan szeretik ezt a fanyar-édes gyümölcsöt, lássuk egészségünkre gyakorolt hatását!

2-es típusú cukorbeteg? Figyel a vércukrára? Vigyázzon a szívére is!

Akár 6 évvel is tovább élne? Tartsa karban vércukorszintjét, csökkentse a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, hogy teljes értékű életet élhessen!

Valóban megszakadhat a szív?

Tagadhatatlan, hogy a pszichológiai stressz nem tesz jót az egészségnek, mivel gyengítheti az immunrendszert, amely által viszont fogékonyabbá válhatunk a betegségekre. Azonban van egy nagyon különös orvosi jelenség, amely a "megtört szívet" utánozza.

Le az elavult teóriával: a vaj igenis egészséges!

Évtizedek óta különböző támadások érik a vajat. Ezek a támadások azonban lassan hitelüket veszítik. A legújabb kutatások szerint a vaj fogyasztása nem növeli a szívbetegségek, az agyvérzés és a cukorbetegség kialakulási kockázatát.

Megszakad a szív – a szívroham lelki eredete

Manapság az egyik vezető halálok a szívroham, így úton-útfélen hallhatunk, mit tehetünk a megelőzése érdekében: egészséges testsúly és táplálkozás, mozgás, stb.

A sírás egészségmegőrző hatása

Tévedés azt hinni, hogy a sírás csak a gyerekek esetén támogatott érzelmi reakció: a felnőttek egészségére jó hatással van, ha engedik eleredni a könnyeiket.

Természetes álomhozók

Az alvászavar nem csak kellemetlen, hanem hosszabb távon komolyabb egészségi károsodást okozhat. Mi tehet az ellene, aki nem akarja gyógyszerrel tömni magát?

Szívritmus zavar- Mikor káros és mikor normális?

A szívritmus zavar előfordulhat ép szív mellett is, valamennyi szívbetegség is előidézheti, de számos esetben szíven kívüli ok a magyarázat például, pajzsmirigybetegség, a szervezet oxigénhiánya, stressz.