Menü

Mi leszel ha nagy leszel?

Rohamosan közeleg február közepe, ami a végzős gimnazisták számára a tanév egyik fontos dátuma: ez az egyetemi jelentkezés határideje. Az érettségiző diákok ezekben a hetekben az egyetemek honlapjait olvasgatják, online nyílt napokon vesznek részt, ismerősős egyetemistákat kérdeznek mindenféléről és egymáshoz is az első kérdésük: te mit írsz be elsőnek?

Mi lesz velünk ballagás nélkül?

A történelem során nagyon ritkán fordult elő olyan, hogy az iskolai élet jelentős pillanatai nem valósulhattak meg. Most mégis ez a helyzet, hiszen nem lesznek szóbeli érettségik, valószínűleg bankett sem, de ami még lényegesebb, nem lesz ballagás. Ezt pedig nem olyan könnyű feldolgozni.

Felkészülési taktikák az érettségire

Közeleg a május, ami nemcsak végtelen strandolást, érettségi szünetet és hajnalig tartó bulikat rejt magában, hanem egy igen népes réteg számára a rettegett érettségit. Pedig nem kellene rettegnünk tőle, csupán a szellemi és lelki felkészültségünket növelni.

Az iskola az életre készít fel?

Sajnos köztudottan hatalmas mennyiségű olyan tananyagot sajátítunk el az iskolában életünk során, melyre a későbbiekben egyáltalán nincs szükség, miközben az élet alapvető hétköznapi dolgairól, teendőiről keveset tanulunk. Az iskola valóban az életre készít fel?

Állásinterjú, érettségi, szóbeli vizsga: mit mondjak?

Ha te is könnyen zavarba jössz, ha egyedül kell összefüggően beszélned, érdemes elolvasnod a cikket.

Szóbeli érettségire készülök – mit tegyek?

A május-júniusi időszak minden évben nehéz, de nem mindig ugyanazoknak. Az érettségi még a legjobbakban is feszültséget kelt. Végeláthatatlan tételsorok, feladatgyűjtemények, kidolgozott témakörök, próbafelelések a tükör előtt. Hogyan teljesíthető ez az akadály a lehető legkisebb szorongás mellett?

Kezdődjön később a tanítás!

Gyakran elgondolkodunk azon, hogy a gyerekeknek vajon miért kell olyan korán kelniük és iskolába menniük. Vajon egészséges-e ez, milyen hatással van a teljesítményükre a szinte hajnali kelés?