Menü

Önmagunk alábecsülése pusztító szokás

A pszichológiában az atelofóbia egyfajta attitűd, amely gyakran előfordul, de szinte mindig nem tulajdonítanak kellő jelentőséget, mert fokozatosan normalizálódik. Ez a szakzsargon jól példázza a folytatás mechanizmusát alábecsüld magad vezet a pusztító szokás ami kóros viselkedéshez vezethet.

Tízmilliószoros napok 2024-ben! Melyek ezek és mit jelentenek?

Aki hisz és követi az asztrológiát, annak érdekes lehet a következő információ, vagy talán már fejből tudja is azokat a dátumokat, amelyeket tízmilliószoros napoknak nevezünk, vajon melyek ezek a dátumok 2024-ben?

Állandóan bocsánatot kérsz?

Azt mondják, kicsi korban meg kell tanítani a gyerekeket bocsánatot kérni, hogy tudják, valami olyat tettek, mondtak, ami másnak nem esett jól, ezzel a későbbiekben a társas kapcsolatokat könnyebben és jobban fogja kezelni. A bocsánatkérés a kommunikáció egyik alapköve.

Erre utalhat, ha a lakásban a rumli az úr

Ha rendszeresen halomban áll a mosogatnivaló, ha soha semmit nem találunk a szekrényünkben, nyikorognak az ajtók és csöpögnek a csapok, nem feltétlenül jelenti, hogy rendetlenek vagy lusták vagyunk. Sok esetben ugyanis rejtett lelki okai vannak annak, ha valamire nem szánunk kellő figyelmet.

A dependens személyiségzavar jellemzői

A dependens személyiségzavar (dependent personality disorder, DSD) a szorongásos személyiségzavarok csoportjába sorolható személyiségzavar. A DSM-IV meghatározása szerint a DSD legfőbb jellemzője a pervazív és túlzott gondoskodásra való igény, ami behódoló és függő viselkedéshez, valamint az elválástól való félelemhez vezet. A dependens személyiségzavar jellemzően kora felnőttkorban jelentkezik, megjelenésének kontextusa változatos lehet.

Mindent, amit az Othello - szindromáról tudni kell

Othello-szindróma kifejezést a beteges féltékenységben szenvedőkre használjuk. Nem csak a szimplán féltékeny természetűekre, hanem azokra, akik ténylegesen minden picurka momentumból a megcsalás tényét vonják le következtetésként párjukkal kapcsolatosan.

A halogatás megelőzhető mellékhatásai

Halogatunk, mert nincs kedvünk valamihez. Halogatunk, mert unalmas vagy idegőrlő valamit elkezdeni, befejezni. Mindannyian halogatunk, de vajon milyen hatása van ennek az életünkre?

Az önbántalmazás lehetséges okai

Általában feszültségkezelési nehézség miatt kezdik el vagdosni magukat a kamaszok, mert a negatív érzések elhatalmasodnak rajtuk. Tehetetlennek érzik magukat, nem tudnak szabadulni ettől az állapottól.

Segítséget kérni – miért olyan nehéz?

Mindig bajba kerülünk. Ez van, mivel emberek vagyunk, és a bajok pont úgy nem kerülnek el bennünket, ahogyan a jó dolgok sem. Az életünket ez a kettő tereli abban a mederben, amelyben végül haladunk. A baj pedig sokszor nemcsak negatív, hanem pozitív hozadékokkal is bír. De általában azért mégis inkább le akarjuk győzni. Miért van az, hogy inkább egyedül akarjuk ezt megtenni?

Jobb szeretőnek lenni, mint magányosnak?

Kicsi önbecsüléssel rendelkező emberek korszakában élünk. Sok mindent megtesznek/megteszünk mások kedvéért, ami lealacsonyít minket, mindezt azért, hogy legalább egy pici pozitív megerősítésben legyen részü(n)k. Vajon mindennek van értelme?

Ami hiányozni fog a karantén után

A karantén keserves kényszerdöntés volt és a javunkat szolgálta, mégis nehéz volt elviselni a bezártságot, azonban kétségtelenül voltak, vagy vannak olyan oldalai, amelyek talán mégis a javunkat szolgálták.

Hasonló személyiségek: ellenségek vagy legjobb barátok?

Az ellentétek vonzzák egymást, a hasonlóak pedig taszítják? Vagy erre nincs analógia? Kikkel könnyebb jó viszonyt ápolni: akik ránk hasonlítanak, vagy akik különböznek?

Párosan szép az edzés

Miért olyan jó együtt edzeni, milyen előnyei vannak a közös sportprogramoknak? Az együtt töltött edzés, a közösön átélt sportos órák hogyan növelik a kapcsolatban élők közötti érzelmi kötődést? A cikkből kiderül!

Fontos-e mások véleménye?

Örök kérdés, hogy mi a helyes út: vajon érdemes-e figyelni mások véleményére, vagy jobban megéri kizárni azt? Az arany középutat megtalálni nagyon nehéz, és sokan nem is próbálkoznak vele. Hogy jól teszik-e, az általában nem is derül ki, pedig ez az egy kérdés sok problémát tud okozni.

A közösségi oldalak hatása az önismeretre

Az önbizalom és a közösségi média kapcsolatba állítása mindennapos, hiszen jól láthatóan szoros az összefüggés. De ennél tágabb téren összeegyeztethető az, hogy a közösségi oldalak használata mellett hogyan tudjuk a saját külső-belső értékeinket, vágyainkat, örömeinket szemlélni. Tehát az, hogy hogyan ismerjük magunkat, szintén összefügghet azzal, amit a világhálón tapasztalunk.

Hogyan befolyásolhatják a fogaink az önbecsülésünket?

A fogaink egészségi állapota valóban befolyásolja az önbizalmunkat. Hogy valaki mennyit mosolyog, mutatja az elégedettségi szintjét is.

Amikor a cselekvés gátja te vagy – önmagunk csapdájában

Mindannyian kerülünk olykor-olykor nehéz helyzetekbe. De ha magunkat sodorjuk bele folyton, akkor sokkal nehezebb kijönni belőle. Ez a helyzet akkor is, amikor valamit csupán azért nem teszünk meg, mert valami hatalmas visszahúzó erőt tapasztalunk, no de nem akárhonnan: saját magunkból.

Nagyító alatt a tiltott gyümölcs: a tanár-diák viszonyok II. – A tanár

Egy tanár számára láthatatlan vonal húzódik a diákok és közte. Ezt a vonalat nem szabad átlépnie sem barátkozás céljából, sem bármiféle szerelem miatt. Ez talán az egyik legfontosabb dolog, amit a pályája elején alaposan a szájába rágnak. A tekintély és a jó hírnév megóvása csak így lehetséges.

Terjed az izomdiszmorfia

Sajnos az étkezési zavarok jelentkezhetnek már a gyermekkorban is. Sokáig csak az anorexiáról, bulimiáról olvashattunk, hallhattunk. Viszont egy kevésbé ismert betegség is létezik, ami az izomdiszmorfia.

Mindent a pszichikai éhségről

Sokan észre sem veszik, de a szó szoros értelmében habzsolják az életet. Majd jön az önsanyargatás, lelkiismeret-furdalás és ez egy spirálon keresztül újra és újra visszatérő jelenséggé válik. Hogy mi áll ennek az ördögi körnek a hátterében? Erre a következőkben fény derül.

Egészséges a versenyszellem?

Napjaink teli vannak kihívásokkal, a legnagyobb feladatoknak pedig ezek abszolválása bizonyul. Amivel nincs is semmi gond, ha az emberben él egy minimális mennyiségű versenyszellem, ami akkor is hajtásra készteti, ha magától már feladná. De mennyi ez az egészséges mennyiség, és mikor lesz túl sok a kompetíció?

Terhek nélkül, könnyedén

Szeretnéd, ha mindenki, akit szeretsz, boldog lenne? Tudod milyen fáradtan felkelni, és roskadozni az állandó terhek alatt? Milyen, mikor mindenki más gondja a te válladat nyomja? Tudod, hogy milyen érzés, amikor mindenki más fontosabb, mint te? Vajon, muszáj ennek így lennie?

A „kapcsolat nélküli” kapcsolat

Vannak-e a szerelemnek fokozatai? Milyen az a vak szerelem? Mi okozza, hogy manapság a párkapcsolatban a felek nem akarnak elköteleződni és megállapodni? Létezik-e a barátság extrákkal? Mi történik manapság egy ismerkedéskor? Most kiderül!

Konfliktuskalauz

Ha konfliktusba kerülünk, akkor védekezhetünk, támadhatunk, okoskodhatunk, vagy kiléphetünk. Egyik se tűnik igazán jó megoldásnak… Esetleg van más mód is? Valami… egyenlőbb? Lássuk…

Milyen az Igazi Nő?

Nőnap alkalmából rengeteg kedves üzenet lepi el a közösségi oldalakat és médiát. Ezen a napon a nőket ünnepeljük. De mégis milyen az Igazi Nő? A végzet asszonya? Háziasszony? Édesanya? Szerető? Nézzük a receptet, amelyben ott a titkos összetevő is!

Végeztek az első Junior Sikerakadémiások

Mindenki tudja, hogy gyermekkorban lehet a legjobban megalapozni a sikeres és boldog életet. Szabó Péter motivációs előadó és csapata ezért hozta létre a Junior Sikerakadémiát, amelynek mintaprojektjében most először végeztek a fiatalok.

Kifordított világ

Milyen lenne az élet hazánkban, ha a férfiak és nők helyzete nagyjából felcserélődne? Érdekes és tanulságos eljátszani a gondolattal. Ezt tette most cikkírónk is. Dőljünk hátra egy kicsit a fotelben (vagy az irodaszékben) és utazzunk el egy másik, szintén nem egyenlő univerzumba ennek a novellának a soraival! Hogy érezzük itt magunkat? Furcsa, ugye...?

Meztelenkedni jó!

A photoshop és a közösségi média megjelenésével az idealizált testről készült fotók ma már mindenhol jelen vannak. Nem meglepő, hogy ezek az irreális ideálok erősen lerombolhatják az élethez való hozzáállásukat, elégedettségi szintjüket. Úgy tűnik, gyógymódot jelenthet az egészséges mértékű meztelenkedés.

Ha semmibe veszed saját magad, másoktól se várd az ellenkezőjét

Problémáink sokasága fakad az önbecsülés hiányából. Bagdi Bella személyiségfejlesztő tréner eseménye segíthet abban, hogy értékelni tudd önmagad!

Ön elégedett magával?

Az önmegvalósítás korszakát éljük. De vajon mi magunk is az önmegvalósító személyek táborába tartozunk? Egyáltalán mire jó az önmegvalósítás?

Ünnepeljünk-e, vagy minden nap legyen ünnep?

Egyes vallások nem tartanak ünnepeket, mondván minden napnak örüljünk egyformán, és legyen minden nap ünnep. Mások úgy vélik, a különböző ünnepek felébresztenek bennünket, kizökkentenek a hétköznapokból, és segítenek új nézőpontból szemlélni a dolgokat. Mindegyik szemléletből tanulhatunk valamit.

Életünk posztolva

Ha valamit nem posztolunk az olyan, mintha meg sem történt volna. Úgy tűnik, az élmények öröme már csak akkor teljes, ha azt azonnal meg is osztjuk ismerőseinkkel. De miért posztolunk annyit?

Derűlátást is jelenthet a nosztalgia

Gyakran hangzik el az a megállapítás, hogy a múlt emlékei mindig megszépülnek, ezért különösen jó nosztalgiázni, ami pozitív érzéseket kelt bennünk. De vajon, amikor a múltbeli események után vágyódunk, akkor valójában menekülünk a jelen kihívásai elől?