Menü

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.

Tényleg létezik a középső gyerek szindróma?

Okos elsőszülött vagy elhanyagolt középső esetleg traumatizált legkisebb gyerek? Mit mutatnak a statisztikák a születési sorrendről és a gyermek tulajdonságairól, habitusáról.

Ne éljünk a múlt fogságában

Az elmúlt években folyamatos veszteségélmények és válságok között élünk, erre pedig rárakodnak az egyéni gondok is. A krízisek egyik jellemzője a bizonytalanság. Elengedni valamit, vagy küzdeni érte? Ez a fajta ellentmondásosság meggondolatlannak tűnő, vagy látszólag teljesen érthetetlen, irracionális döntésekhez vezethet, viszont lehetőség is egyúttal. Az alábbi cikkben arra kaphatunk válaszokat, hogy milyen módszereket, gondolatokat vethetünk be az elengedés érdekében.

Az őszinteség fontossága

Előbb önmagunkkal kell őszintének lennünk ahhoz, hogy máshoz is őszinték lehessünk. A legtöbben azonban azt sem ismerjük fel, hogy még saját magunk elől is elrejtjük a gondolatainkat.

Érzelmeink kommunikációja - Az 5 szeretetnyelv

Mindannyian máshogy fogadjuk be a szeretetet, és fejezzük ki azt, amelyre neveltetésünk és személyes hajlamaink nyomán a legfogékonyabbá váltunk. Ezért fordul gyakran elő, hogy szeretetünk kifejezése nem ér célt, mert az üzenet küldője és befogadója nem érti meg egymást. Mi tehát a megoldás, és mit lehet tenni érzelmeink kifejezése érdekében?

Hogyan lehet fenntartani egy távkapcsolatot?

Majdnem mindenki átéli egyszer az életében, milyen a távkapcsolat. Adódik a kérdés, hogy lényegében véve minden viszony távolról indul, csak van, ami a távolság miatt hosszabb távon fenn is marad. De vajon hányan képesek együtt is élni ezzel az állapottal? Egyáltalán létezik-e tartós párkapcsolat, vagy ez csak egy elegáns kifejezés a modern világban?

A lelki nyugalom megtalálása önbizalmat ad

A lelki béke megteremtésének és megőrzésének módja az elégedettség így gyakorold a célok könnyű elérése érdekében.

Miről ismerhető fel a kontrollmánia?

Mi az a kontrollmánia, miről ismerhető fel, kikre jellemző, mit tehetünk ellene és hogy kerüljük el az ilyen embereket? Mivel lehet egyensúlyt teremteni az életünkben a spontán történt események és a túlkontrolláltság között?

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

Mondj búcsút a megfelelési kényszernek!

A megfelelési kényszer egy olyan érzés, amikor valaki folyamatosan igyekszik megfelelni saját vagy mások elvárásainak. Ez lehet saját belső kényszer, társadalmi nyomás, munkahelyi elvárás. A megfelelési kényszer stresszt és szorongást okozhat. Ha Önök is azok közé tartoznak, akik szeretnének mindenkinek megfelelni, akkor érdemes elolvasniuk cikkünket.

A féltékenység okai és jelei

A féltékenység egyike a normális és alapvető érzelmeinknek, mégsem szeretjük beismerni, sőt, tagadjuk is. Pedig mindenki érzett már féltékenységet, akár a testvérével vagy szüleivel szemben, mégis a párkapcsolatokat képes a legnagyobb mértékben megmérgezni ez az érzelem. Miből fakadhat a féltékenység, melyek a kiváltó okok és hogyan tudunk megbirkózni vele?

Vágyódás az elérhetetlenre

Egyszer mindannyiunk életében előfordul, hogy olyasvalaki, vagy olyasvalami iránt érzünk vonzalmat, aki és ami biztosan felforgatná az életünket. A főnökünk, a legjobb barátunk ismerőse, exe, vagy valamilyen materiális tárgyi dolog is lehet. Mindannyian ebbe a bizonyos „tiltott gyümölcs” kategóriába tartoznak: az ábrándozás csábító lehet, a következmények azonban már kevésbé. De mihez kezdhetünk ezekkel az érzésekkel? Hogyan lehet ezen érzelmeket újból és újból megélni, valamint kezelni?

Flegmatikus személyiség jellemzői

A flegmatikus személyiség konfliktuskerülő, nyugalmas, rohanástól és feszültségektől mentes életmódot folytat, s mindent elkövet azért, hogy ezt meg is őrizze. Soha nem száll szembe senkivel, egyszerűen csak úgy alakítja az életét, ahogy az neki jó legyen.

Önmagunk alábecsülése pusztító szokás

A pszichológiában az atelofóbia egyfajta attitűd, amely gyakran előfordul, de szinte mindig nem tulajdonítanak kellő jelentőséget, mert fokozatosan normalizálódik. Ez a szakzsargon jól példázza a folytatás mechanizmusát alábecsüld magad vezet a pusztító szokás ami kóros viselkedéshez vezethet.

Mi az a Rebecca szindróma?

A pszichológiában hívják így azt a jelenséget, amikor a partnerünk vagy házastársunk exével szemben féltékenységet érzünk, ez a Rebecca-szindróma.

Az érzelmi intelligencia fontossága, fejlesztése

Egyre többet hallani az érzelmi intelligenciáról. Ha eddig nem volt fontos számunkra az érzelmi intelligenciánk és/vagy nem tudtuk, hogyan lehet fejleszteni, továbbá érdekel bennünket, hogy mely csillagjegyek jók kiugróan ezen a téren, akkor érdemes elolvasni erről szóló mai cikkünket.

A kényszerbetegségek okai

A kényszeres páciensek tolakodó gondolatokat élnek meg, melyek szenvedést okoznak és amelyeket más gondolatokkal vagy tevékenységekkel (kényszercselekedetekkel) próbálnak elnyomni vagy semlegesíteni.

Milyen a reziliens személyiség és mit tanulhatunk tőlük?

A reziliens ember egy rugalmasan alkalmazkodni tudó ember, aki jól reagál az élet kihívásaira, nem sajnálja magát, nem omlik össze, hamar talpra áll. Mentálisan erős, egyensúlyban van a mentális és érzelmi egyensúlya, amelyet nehéz időszakokban meg tud tartani. Mit tehetünk, hogy ilyenné váljunk?

A mérgező kapcsolat jelei

Természetesen nincs ilyen. Mindenkiben vannak hibák, és olyan viselkedésformái, amivel kiborítja a másikat. Ennek ellenére jó párkapcsolatban élni azt jelenti, hogy biztonságban vagy, önmagad lehetsz, boldognak érzed magad, a párod tisztel, törődik veled, és vigyáz rád. Ha azonban mérgező párkapcsolatban élsz, akkor ehelyett sokszor érzed magad kimerültnek, kihasználnak, értéktelennek.

Kommunikációs problémák fajtái

Az önérvényesítés mindenkiben ott van: van, aki erőszakosan nyomul, van, aki érzelmi zsarolást alkalmaz, vagy manipulatív eszközökkel él, hogy elérje célját.