Menü

Szeretet vagy megszokás?

Költözni, iskolát váltani, szakítani és elválni nem egyszerű. Nemcsak azért, mert maga az esemény megviseli az embert, hanem azért is, mert a megszokott helyszínek, személyek, élethelyzetek új értelmet nyernek, új színt kapnak. És olykor ez nehezebb érzelmi állapotot idéz elő, mint a megrázkódtatás maga. Tehát jó, ha időben felismerjük a különbséget a valódi kötődés és a megszokás között.

A túlsúly lelki hatásai

Kutatások kimutatták, hogy a súlyfelesleggel küzdő tinik szervezete fele annyi tesztoszteront termel, mint a normál súllyal rendelkező társaik. És ez nem, hogy jobb lesz ahogy idősödnek, hanem egyre rosszabb

Szabadulószobák – miért érdemes olykor ellátogatni?

Az izgalmak mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját. Szeretünk borzongani, szeretjük a rejtélyeket, ezért is nézünk annyi krimit és horrort, és ezért játszunk stratégiai játékokat is. A szabadulószobák életre keltik ezeket az általunk kedvelt virtuális kihívásokat.

Kényszeres gyűjtögetés?

„Ez még jó lesz valamire”- ismerős mondat? Bárkivel előfordulhat, hogy bizonyos dolgokat sajnál kidobni, mert „felveszi majd egyszer”, vagy „jó lesz az még egyszer”, azonban van egy pont, ami után már kényszeres gyűjtögetésről beszélünk.

Csak a klausztrofóbiások érthetnek

Izzadás, szívritmus gyorsulása, testhőmérséklet emelkedése és egy sor más tünet. Súlyosabb esetben akár remegés vagy épp a fulladásos jelek. Aki ezzel küzd, tudja jól, sose tudja szabályozni ezt, nem lehet uralkodni felette, csak beletörődni.

A hűtlenség, mint bélyeg

Az emberek személyiségének és cselekedeteinek elkülönítése nagyon nehéz feladat. Bizonyos tettek következményeképpen ezért is fordul elő megbélyegzés. Vannak bélyegek, melyek egy idő után elkopnak, érvényüket vesztik, és vannak olyanok, melyeket nagyon nehéz eltüntetni.

A kiegyensúlyozott lelkiállapot fenntartása

A mai világban az ember aktívabban keresi a boldogság „receptjét”, mint bármikor a múltban. Rengeteg megközelítéssel, módszerrel, tanáccsal találkozhatunk, szinte a bőség zavara áll elő. Talán könnyebben eligazodunk, ha kiemeljük azokat a területeket, illetve szempontokat, amelyek a leginkább kapcsolatba hozhatók a jó közérzettel, az élettel való elégedettséggel.

Az idegösszeomlás előfutárai

Az idegösszeomlás nem pontos szakkifejezés, de meg lehet feleltetni annak: a súlyosság fokától függően lehet úgynevezett alkalmazkodási zavar, illetve krízisállapot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett olyan helyzetbe kerül, amelyre nincsenek megoldási mintái, nem tud azzal megküzdeni.

Az ellenállás hétköznapi kezelése

Az ellenállás a saját magunk által létrehozott és konzervált láthatatlan, személytelen és igen szívós kényszerítő erő, amelynek egyedüli célja, hogy akadályozza a munkánkat, azt, hogy a legjobbat legyünk képesek kihozni magunkból, hogy a szakmai kompetencia, a tisztesség és a nagylelkűség következő szintjére léphessünk.

A kudarc kezelésének pszichológiája

Életünket két meghatározó élménycsoportba sorolhatjuk, a sikeres és a sikertelen megtapasztalások. Ezen kettőbe tartozó benyomásaink közül sokat megőrzünk az emlékezetünkben. Azzal, hogy rendszeresen visszaidézzük őket, a hozzájuk tartozó negatív vagy pozitív lelki beállítottsággal együtt, meghatározzuk az élethez való hozzáállásunkat is.

A média és az étkezés

Napjainkban a média és a közösségi oldalak hatása az életünkre tagadhatatlanná vált. A zenei ízlésünk, az öltözködésünk, a stílusunk mind nagyban függ attól, amit a tévében vagy az internet világában tapasztalunk. Ez az étkezésünkre is vonatkozik, melyet impliciten és expliciten egyaránt befolyásol a virtuális világ.

Lámpaláz

Mindenki ismeri ezt az érzést, hiszen mindannyian voltunk már vizsgán, állásinterjún, szerepeltünk esetleg nyilvánosan, tartottunk előadást, mondtunk beszédet, voltunk szavalóversenyen. A lámpaláz normális és egészséges.

A társas magány árnyékában

A társas magány azt jelenti, hogy együtt vagyunk valakivel, mégis egyedül érezzük magunkat, magányosak vagyunk. Nincs elég kapcsolódás a felek között, így egy idő után egymás mellett élünk ugyan, de nem egymással.

Az evés rejtett pszichológiája

A fogyókúrázók többsége hamar szembesül azzal, hogy bár a súlycsökkenés negatív energiamérleg következménye, a siker mégsem ennek az egyszerű matematikai képletnek a megértésén múlik. Az ételekhez és az evéshez fűződő érzelmeink a legmeghatározóbbak.

A feladás lélektana

A feladás, a letargia és a depresszió az ország lakosságának több mint felét érinti. Valamiért a küzdelem divatját a ráhagyás divatja vette át. De mi ez a viselkedés? Egy védekező mechanizmus? Vagy csak a teljes apátia megnyilvánulása?

Az élet túl rövid ahhoz, hogy…

Mi az, amihez az élet túl rövid? Mit engedjünk el 2020-ban?
Amit már 2019-ben is el kellett volna engedni. Azokat a negatív dolgokat, amelyek miatt egy nehéz hátizsákot cipelünk tele félelmekkel, aggódással, sérelmekkel, elvárásokkal. Ideje letenni.

Az alkoholizmusból való kiút

A "problémaivók" még nem függők, de rendszeresen isznak, és számukra a lerészegedés a cél. Az alkoholizmus a legújabb megítélés szerint betegségnek tekinthető: egyre rosszabbodó, halálhoz vezető folyamat olyan viselkedési jegyekkel, mint a sóvárgás, és komoly testi tünetekkel, szövődményekkel, mint például a megvonással járó rosszullét, a májelzsírosodás, a gyomorhurut és a hasnyálmirigy-gyulladás.

Koncentrációt serkentő ételek

Fiziológiailag az emlékezés feltételes reflex folyamat, amely a nagyagyi féltekék kérgi részéhez kötött. Emlékezéskor a központi idegrendszerben ugyanaz a folyamat zajlik le, mint amit először, érzékeléskor a külvilág ingerei keltettek. A dolgok megjegyzése kétféleképpen történhet: tudatosan és akaratlanul.

Sok a veszekedés az ünnepek alatt

A karácsonyi ünnepek alatt, - amikor annyira készülünk, annyira igyekszünk, annyira szeretnénk ünnepi meghittséget varázsolni, - bizony gyakori, hogy ennek épp az ellenkezője sikerül: viták, veszekedések, sértődések. Hogy lehet ez?

Miért ne szólj bele más dolgába?

Nemcsak napjainkban szeretnek az emberek másokról beszélni, és az sem új keletű, hogy mások életének nagyobb szakértői vagyunk, mint a sajátunkénak. Mégsem ajánlatos kéretlen jótanácsokkal bombázni ismerőseinket, ennek pedig számos oka van.