Menü

Ösztöndíj sportolóknak és edzőknek

Ülésezett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége, amely többek között a Gerevich-ösztöndíjakról is döntött.

Hagyományőrző kerékpártúra a nándorfehérvári csata emlékére

Ebben az évben is megszervezik az Amiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456 című hagyományőrző kerékpártúrát, amely július 21-én Budapestről, a Hősök teréről indul.

Lasszó Európa-bajnokságot rendeznek Paks-Dunakömlődön

Ötven-hatvan versenyzőt várnak a hatodik lasszó (ranch roping) Európa-bajnokságra, amelyet a Csámpai Lovassport Egyesület rendez szeptember 20-22. között Paks-Dunakömlődön.

Szombaton rendezik meg a 31. Balaton-átúszást

Amennyiben az időjárás engedi, szombaton kerül sor a 31. Balaton-átúszásra Révfülöp és Balatonboglár között.

Tizedszer is „Mozdulj Balaton!”

Az idei nyáron kisebb jubileumához érkezett a „Mozdulj Balaton!” strandi szabadidősport rendezvény sorozat. A helyi szervezők ebben az évben 16 Veszprém, 5 Zala és 15 Somogy megyei strandon várják – általában szombat délutánonként – a szervezett keretek között sportolni szándékozókat

Bossaball – az „őrült” röplabda

A nemrég véget ért EFOTT fesztiválon is bemutatkozott a bossaball, Magyarország egyik legújabb sportja.

Egy héttel elhalasztják a 31. Balaton-átúszást

A várható kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem rendezik meg szombaton a 31. Balaton-átúszást, melyet a jövő szombatra halasztottak.

A magyar foci akkor lesz sikeres, ha a társadalom is igényt tart rá…

Magyarországon mostanában hajlamosak vagyunk sportnemzetnek hívni magunkat. Valóban igaz ez az állítás? A társadalom általában pozitívan viszonyul a sikersportágakhoz, azon keresztül a sportolókhoz. De mi a helyzet a magyar focival?

EB-ezüsttel tért vissza!

Németh Zsanett, a Veszprémi Dózsa SC kadet világbajnok birkózója egészen a döntőig menetelt a junior Európa-bajnokságon.

Forma 1 – 2012-13-as szabálymódosítások – közeleg a Magyar Nagydíj

Sok dolgot lehet állítani az idei Forma 1 - ről, de azt, hogy unalmas lenne, azt semmiképp. Hogy mi az ára ennek, azt remélhetőleg nem tragikus események fogják beárnyékolni, melyek eddig szerencsére nem következtek be.

A vitorlázás ifjú mesterei

Ugyan a hétfőre meghirdetett első futam, szél hiányában elmaradt, ettől függetlenül a házigazda, Balatonfüredi Yacht Clubnál (BYC) mindenki abban reménykedik, rosszabbra fordul az idő és végre megérkezik a szél az idei év egyik legrangosabb vitorlás eseményére, a Balaton Laser Worlds 2013 lebonyolítására.

Ismét elhalasztották a 31. Balaton-átúszást

A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt ezen a hétvégén sem rendezik meg a 31. Balaton-átúszást, amelyet a jövő szombatra halasztottak.

Magyar foci – óriási Videoton blama

Ahogy lenni szokott ismét óriási pofont kapott a magyar foci, kiesett a tavaly még jól szereplő Videoton csapata az Európa Ligából.

Túl a nehéz kezdeten

A harmadik nap végére végre érvényes futamokkal valóban elkezdődött a Laser 4.7 Ifjúsági Világbajnokság, a Groupama-OTP Balaton Laser Week első heti versenye.

Universiade - Biczó Bence aranyérmes

Az úszó Biczó Bence 200 m pillangón aranyérmet nyert az oroszországi Kazanyban zajló 27. nyári Universiade szombati versenynapján.

Kézilabda BL – immár Atletico Madrid nélkül

Az utóbbi évek tendenciájához hasonlóan, ismét egy nagy nemzetközi múlttal rendelkező kézilabdacsapat dobta be idén a törölközőt.

Vadnai Jonatán világbajnok

Világbajnoki címet szerzett Vadnai Jonatán, a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) vitorlázója a hazai rendezésű Balaton Laser Worlds 2013 elnevezésű esemény nyitó rendezvényén, az ifjúsági korosztálynak kiírt Laser 4.7 világ- és Európa-bajnokságon.

Európa-bajnok a női strandkézilabda-válogatott

Európa-bajnoki aranyéremmel hangolt a Világjátékokra a magyar női strandkézilabda-válogatott, Gróz János együttese a dániai Randersben rendezett kontinensbajnokság vasárnapi fináléjában a házigazdákat győzte le 2-1-re.

Botka élete első győzelme

Pályafutása első abszolút győzelmét aratta Botka Dávid a rali országos bajnokságban, miután vasárnap minimális különbséggel megnyerte a Veszprém-ralit.

Öttusa Eb - Marosi Ádám és a csapat arany-, Kasza Róbert ezüstérmes

Marosi Ádám arany-, Kasza Róbert pedig ezüstérmet nyert a lengyelországi Drzonkówban zajló öttusa Európa-bajnokság keddi napján. A férficsapat - Marosi, Kasza, Demeter Bence összetételben - szintén győzött.