Menü

Mindentudó körömvirág

Mi nők tudjuk, hogy főleg nyáron mekkora problémát és milyen nagy energia-, illetve időbefektetést igényel a szőrtelenítés. Az univerzális körömvirág kenőcs azonban még erre is előnyös megoldást kínálhat.

Túl sokat ülünk az irodában

Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik évek vagy akár évtizedek óta töltik a napi 8-12 órás munkaidejüket egy helyben ülve. Gyakran még napközben is alig akad idejük felkelni. Pedig egészséges lenne minden fél órában, órában néhány percre megmozgatni tagjainkat.

Bőrünk és a napi zuhany

Világlátott emberek mesélik, hogy mi magyarok rengeteget fürdünk az európai átlaghoz képest. Mi pedig úgy tartjuk egyes, köztudottan alacsonyabb vízigényű népekről, hogy büdösek. Mi fürdünk sokat, vagy ők keveset?

Az ekcémáról röviden

Az ekcéma egy autoimmun betegség, amely bárkinél kialakulhat. A tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, de kezelhető. Emellett az ekcéma néhány praktikával megelőzhető, továbbá egészen jól karban tartható.

Csökken a spermiumszám az iparosodott országokban

Egy nemzetközi kutatókból álló csoport összegyűjtötte az összes hiteles tanulmányt, és ezek alapján tették közzé azt az információt, hogy az európai, az észak-amerikai, az ausztrál és az új-zélandi férfiak kevesebb spermát termelnek, mint az őket megelőző ugyanolyan korú generáció.

Génmódosított! - 2. rész

A génmódosítás voltaképpen egyidős az első civilizációkkal. Őseink módszerei és céljai persze mások voltak. De miket álmodik ma a tudomány a génmanipulációval kapcsolatban? Cikksorozatunk 2. része következik.

Segítség, ajakzsír-függő lettem!

Ajakápoló-függő vagyok. Igen, ki merem jelenteni, hogy már évek óta gyötör ez az inkább pszichikai, mintsem kémiai bizonyítékokkal alátámasztott függőség. Okozhat-e problémát, ha túl gyakran használunk ajakápoló szereket?

Hogyan „kell” jól futni?

Ha érezzük, hogy a szervezetünknek mozgásra van szüksége, de nem a mi terepünk a konditerem vagy az aerobik-szerű edzések, esetleg nincs társunk, akivel sportolni lenne kedvünk, jusson eszünkbe a futás!

Mitől függ, hogy hasba, felkarba vagy vénába kapjuk az „oltást”?

Gyerekként sosem értettem miért nem tudják mindig ugyanoda adni az injekciót. Miért adják az egyiket a karomba, a másikat a fenekembe? Tekintsük át a gyógyszer szervezetbe történő bejuttatásának lehetőségeit!

Az a fránya koleszterin…

Valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy valós-e a koleszterin hipotézis. Bemutatunk néhány ellenpéldát, amelyekkel összezavarjuk az orvostudományt.

Miért fájt a fejünk a "neonfénytől"?

A közintézmények még ma is igen népszerű fényforrása sokunknak okozott már fejfájást. A fénycsövek fényét mindennapi tevékenységeink során folyamatos világosságnak érzékeljük. A szemünk viszont nem...

Neurodegeneratív betegségek biológiai alapjai

A neurodegeneratív betegségek közös tulajdonsága, hogy valahol az agyban fehérjeaggregátumok (összetapadt fehérjecsoportoknak képzeljük el őket) keletkeznek. Cikkünkben az Alzheimer-, a Parkinson- és a Huntington-kórról fogunk szót ejteni.

Mitől lesz koszos a melltartó?

Újabb kutatások azt javasolják, hogy szinte tilos 7 napi viselést megelőzően melltartót mosni, mert roncsolódik az anyaga, és így gyorsan tönkremegy, miközben ezen fehérneműk ára egyre inkább a magasba szökik. Tényleg jó, ha megfogadjuk e javaslatot?

Csókbetegség: mi is az?

Sokat emlegetjük a csókbetegséget, halljuk a tv-ben, rádióban, olvassuk az interneten, de sokan nincsenek tisztában azzal, mi áll ennek a hátterében, mit is jelent pontosan.

Szívünk örökre is megtört maradhat

Nem olyan régen írtunk a megtört szív szindrómáról, amelyet tudományosabb nevén Takotsubo-szindrómának neveznek. Egy újabb tanulmány révén kiderült, hogy ez a szindróma a testben maradandó károsodást is okozhat. Például, ha egy szerettünk eltávozik az élők sorából, megfigyelték, hogy az emberi szív kevésbé hatékonyan működik.

Mindennapi vásárlással a Magyar Vöröskereszt véradókamionjának üzemeltetéséért

A Magyar Vöröskereszt véradókamionjának üzembe helyezése óta több mint 40.000 ember nyújtotta itt segítő karját véradásra, ez azt jelenti, hogy már 18.000 liter vért gyűlt össze a kamion segítségével. Most mindennapi vásárlással támogathatjuk a kamiont.

Mosolyóra

Hogyan tehetnénk a nevetést a mindennapok alkotóelemévé? A mosolynak és a nevetésnek ugyanis számos előnyös biológiai és a pszichét pozitívan befolyásoló hatása van. A nevetés révén igazoltan könnyebb bárkivel kapcsolatot építeni.

Egy pohár vizet - mikor és mennyit?

Sokunknak ismerős lehet az, hogy napközben elfelejtünk inni. És az, hogy aztán hirtelen pótoljuk, és nincsen semmi baj. A rossz hír az, hogy a folyadék hirtelen pótlása értelmetlen. Mit tegyünk hát?

Az alacsonyabb férfiak gyakrabban kopaszodnak. Miért?

Az alacsonyabb férfiaknak nagyobb az esélye, hogy idő előtt kopaszodni kezdenek. A Bonn-i Egyetemen vezetésével végeztek egy nemzetközi vizsgálatot, aminek eredményeképpen erre a következtetésre jutottak.

Milyen védőoltás típusok léteznek?

Manapság számos tévhit él a védőoltásokkal kapcsolatban. Sokan félnek tőle, ellenzik, pedig tisztában sincsenek azzal, tulajdonképpen miről is beszélnek. Ebben a cikkben áttekintjük a vakcinák különböző típusait: hogyan épülnek fel, s mit tartalmaznak.