Menü

„Ennyiért nem érdemes átöltözni”

„Öt kilométerért nem érdemes átöltözni” – mondta egy barátnőm évekkel ezelőtt egy kávézóban, és annyira megütötte a fülemet ez a kijelentés, hogy azóta is a fülemben cseng. Nemrégiben egy ugyanerről szóló cikkel találkoztam a világhálón és eszembe jutott egykori barátnőm véleménye, s az, mennyire bántónak éreztem ezt a kijelentést, minden futó nevében.

Senki sem félmaratonnal kezdte a futást, nem úgy születtünk, hogy mindjárt 10 km-t futottunk és nem is szabad úgy tenni, mintha sosem lett volna olyan korszaka az életünknek, amikor az első 3-4-5 kilométernek is örülhettünk.

Tíz éve futok, maratont is, mégis emlékszem, hogy háromszor kezdtem újra a nulláról. Szülések, műtét, egészségügyi problémák, sérülés-húzódás, pár hónap futásmentes kényszerpihenő, felépülés, újrakezdés. 2 km-rel. Aztán 3-mal. Többször kezdtem újra a semmiről és hoztam vissza a formámat arról a szintről, amikor 2km is öröm volt. De jártam úgy is, hogy a 2 km se ment. Sétáltam haza, pityeregve, húzva a bal lábam, mert annyira fájt a csípőm, s azzal léptem be az ajtón, hogy én már sose fogok többé futni.

Az első fájdalommentes kilométereknek úgy tudtam örülni, mint később a maratonnak. Az élet többször is visszadobott a startvonalhoz, az első méterekhez, a kezdetekhez, ahonnan újra fel kellett építeni magam. Akkor a 2-3 km is életmentő érzés volt.

Ez jutott eszembe akkor, amikor ismerősöm hozzám dobta, hogy 5km-ért nem érdemes elindulni. De érdemes. Nagyon is érdemes. Az az 5km fájdalommentesen óriási táv egy újrakezdőnek. Az az 5 km óriási táv egy túlsúlyos embernek, aki ha csak a felét sétálja, felét kocogja, akkor is pont 5 km-rel többet tett, mint aki csak fekszik otthon a kanapén.

A kocogás és a gyaloglás kombinációjával remekül fel lehet építeni az első 5 kilométert, amit majd szépen fokozatosan követheti a többi. Az 5 km pont 5-tel több, mintha semmit sem csináltunk volna. Az 5 kilométer már 12 és fél kör egy 400-as futópályán! Az 5km 30-40 perc folyamatos, kitartó mozgás. Ha heti háromszor, négyszer lefut valaki 5km-t, az 15-20 km-t jelent egy héten!

Arról nem is beszélve, hogy 5km-en emberek versenyt nyernek rekordidővel beleadva apait-anyait, 5km-t lehet résztávedzés jellegűen megfutni, ami maga az egyik legkegyetlenebb edzésforma, vagy lehet hegynek is felfutni 5km-t, máris nem tűnik ez olyan egyszerűnek, bagatellnek, igaz?

A futók sokszor abba a hibába esnek, hogy azt gondolják az a jobb, minél többet futnak, pedig ez közel sem igaz.

Kezdő, vagy újrakezdő futókat a fotelből felállítva, 5 km is bámulatos, tisztelni való távolság. Ehhez is hatalmas akaraterő és kitartás kell. 5km-rel el lehet kezdeni az átváltozást. 5 km azt jelenti, hogy nem vagyunk hajlandóak tovább egy fizikai nihilben élni. 5 km egy döntés, ami tele van lehetőségekkel.

Újra nyitva az uszodák - de igazából úszni és sportolni csoportosan még nem érdemes

A kijárási tilalom korlátozásával kinyithatnak a szabadtéri strandok, uszodák. Ez sokaknak jó hír, pláne így a nyár kezdetén, biztosan sokan élni is fognak a lehetőséggel. Elvileg lehet úszni is, de az óvintézkedésekkel kapcsolatos szabályok miatt egyelőre talán nem érdemes. Mint ahogy óvatosan a csoportos testmozgásokkal.

Járványbiztos programötletek gyereknapra

Május utolsó vasárnapja hosszú ideje a gyerekeké, a koronavírus járvány miatt azonban kétszer meg kell gondolni milyen programon érdemes részt venni vagy hova lehet elmenni.

Mozgás közben nem elég a két méteres távolság korona vírus idején

A járvány idejére előírt 2 méteres távolságtartás bőven elegendő, sőt, az az előírt, ha szélcsendes időben álldogálunk egymás mellett – sportolás közben viszont ezt az általános szabályt felülírja az aerodinamika és az erős kilégzés – írja a Leuveni és Eindhoveni Egyetemek tanulmánya

Szabadtéri sportok karantén idején?

Mivel pillanatnyilag, azaz eme cikk írása idején nincs kijárási tilalom, „csak” kijárási korlátozás, így a sport és szabadidős tevékenységek céljából el szabad hagyni az otthonunkat. Véleményem szerint épp az immunrendszerünk védelme érdekében ez hasznos és fontos is, természetesen vannak azonban szabályok, amelyeket saját és mások védelme érdekében be kell tartani.

Fejezzük be a kézilabda bajnokságokat (is) !

Most a profi sport irányába kacsingatok egy kicsit. Azért is elnézést kell kérnem, mert kiemeltem egy sportágat a többi közül. Pedig korona vírus idején tulajdonképpen egyik sportág sem különb a másiknál Csak azért teszem ezt mégis, mert a kézilabda egy kicsit a szívem csücske, és az egész országban népszerű. Szóval ideje lenne a bajnokságokkal leadni. Hogy miért? Mert egyszerűen nem lehet úgy edzeni és csúcsformában jönni, hogy ezt a szezont normálisan be lehessen fejezni.