Húsz év után is jól áll neki a Prada

Két évtized után visszatér Miranda Priestly és a Runway szerkesztősége. Az ördög Pradát visel 2. komoly kihívás elé állította az alkotókat, a folytatás azonban méltó módon viszi tovább az első rész örökségét. A film egyszerre épít a jól ismert karakterekre és a nosztalgiára, miközben a megváltozott divat- és médiavilágra is reflektál.

Húsz év után Andrea „Andy” Sachs (Anne Hathaway) már messze jár attól a pályakezdő újságírótól, aki nem tudta, hogy mi az a „cerulean árnyalat”. Sikeres rovatvezetőként építette fel a karrierjét, amíg körülötte teljesen átalakult a médiapiac. A hagyományos szerkesztőségek egyre nehezebb helyzetben vannak, a digitális tartalomfogyasztás felgyorsult és a figyelemért minden korábbinál nagyobb a verseny. Ebben a környezetben működik Miranda Priestly (Meryl Streep) birodalma, amelyet évtizedek óta hideg eleganciával vezet.

Az alaptörténet szerint a Runway komoly üzleti nyomás alá kerül, Miranda pedig kénytelen szembenézni azzal, hogy az évtizedek alatt felépített vállalata egyre kevésbé illeszkedik a média új szabályaihoz. Andy akkor kerül ismét közel hozzá, amikor a lapnak olyan újságíróra van szüksége, aki megvédi annak szakmai hitelességét. Ez a kiindulópont jól áll a folytatásnak – az alkotók nem egyszerűen újrajátszották a húsz évvel ezelőtti konfliktust, hanem a cselekménybe építették az azóta átalakult divat- és médiavilág sajátosságait. A Runway közege továbbra is a sztori egyik főszereplője, ám a háttérben már ott van a közösségi média diktálta tempó, az állandó online jelenlét, a felgyorsult szerkesztőségi kultúra és a minőségi tartalomért folytatott küzdelem.

Meryl Streep irányításra született

Az idei film egyik legjobb döntése, hogy az első részhez hasonlóan Miranda körül forog a történet. Ezúttal árnyaltabb oldalát is megismerhetjük, amitől a személyisége a korábbinál jóval emberibbé válik. Pontosan érzi, mennyit kell visszavenni a legendás karakterből ahhoz, hogy ne veszítse el annak erejét. Egy szemöldökfelvonás, egy félmondat vagy egy rövid pillantás képes többet elmondani róla, mint bármilyen hosszú monológ. A hatalma továbbra is jelentős, személyisége megkérdőjelezhetetlen, ám érezhető rajta az eltelt idő. Mintha egy olyan környezetben próbálná megőrizni a helyét, amely teljesen átalakult körülötte.

Ez a helyzet valódi érzelmi mélységet ad a sztorinak, amit Meryl Streep rutinosan beépít a karakter új rétegeibe. Közben Anne Hathaway már korántsem az a naiv fiatal nő, akit egykor megfélemlített Miranda személyisége, azóta tudatosan építette fel saját szakmai pályáját. A kapcsolatuk ezért jóval összetettebb egykori főnök és beosztott viszonynál. Már két tapasztalt szakember találkozik, akiknek közös múltjuk van, jól ismerik egymás erősségeit és pontosan tudják, mire számíthatnak a másiktól.

Emily Charlton (Emily Blunt) visszatérése szintén örömteli. Hiánytalanul hozza azt a szarkasztikus energiát, amelynek köszönhetően az első rész egyik közönségkedvence lett. Nigel (Stanley Tucci) pedig a lap egyik legfontosabb figurája – eleganciája, humora és Miranda iránti lojalitása ezúttal is működik. Az új figurák között is találni emlékezetes arcokat. Amari szerepében Simone Ashley valódi frissességet visz az újság birodalmába, miközben Justin Theroux, Lucy Liu és Kenneth Branagh is hozzájárulnak a produkció sokszínűségéhez.

A ruha változik, az ember marad

Az ördög Pradát visel 2. egyik legnagyobb erősségét kétségtelenül a látványvilág jelenti. A ruhák, a kiegészítők, a sminkek és a New York-i helyszínek olyan elegáns egységet alkotnak, amely miatt már önmagában élmény nézni az alkotást. A divat legtöbbször a szereplők személyiségének és társadalmi helyzetének kifejezője. Mindez azonban akkor működik igazán, amikor a csillogás mögött történet is van.

A folytatás egyik legjobb gondolata, hogy a média átalakulásán keresztül mutatja meg, mennyit változhat húsz év alatt egy szakma, egy munkahely, egy kapcsolat vagy akár az önmagunkról kialakított kép. Bár az alapötlet kifejezetten erős, a cselekmény több ponton kiszámítható, néhány szereplő kevésbé kap lehetőséget a kibontakozásra, és akadnak olyan konfliktusok is, amelyek túl egyszerűen rendeződnek. Emellett a nosztalgia időnként erősen érződik, a korábbi rész ismerős jelenetei, poénjai és hangulata lépten-nyomon visszaköszönnek.

Az ördög Pradát visel 2. nem akarja túlszárnyalni az elődjét, és éppen ez a legnagyobb erénye. Tudatában van annak, hogy a 2006-ban debütáló első film megismételhetetlen volt, ezért annak örökségét viszi tovább, méghozzá kifejezetten meggyőzően. A végeredmény egy elegáns, humoros és szerethető produkció, amely egyszerre szól a divatról, a munkáról, a változásról és az idő múlásáról. Meryl Streep uralja a vásznat, Anne Hathaway és Emily Blunt pedig örömmel térnek vissza azon karakterekhez, amelyek pályájuk fontos állomásai lettek. Húsz év nagy idő, a Runway azonban még mindig képes beszippantani a nézőket a kétórás játékidő alatt. Talán ez a legnagyobb dicséret, amit Az ördög Pradát visel 2. kaphat, ugyanis a stáblista után is azt érezzük, hogy szívesen maradnánk még hosszú ideig ebben a világban.