Menü

Nem bírod bevenni a gyógyszert, vagy éppen tűfóbiában szenvedsz?

Ma már megszokott módszer, hogy a betegségek és panaszok kivizsgálását követően tablettával vagy kapszulával kezeljük a bajunkat. Ugyanígy az életünk része a kötelező oltások. Azonban, ezen gyógyszerbeviteli módok mellett, már számos egyéb megoldás is elképzelhető. Ennek egyik példája a nyálkahártyán keresztüli kezelés.

Kiknek fontos a magnéziumpótlás?

Közeleg az ősz, az iskolakezdés, beköszöntenek a hűvösebb hónapok, ilyenkor szükség van az ásványi anyagok, vitaminok pótlására. A magnézium pótlása az egyik legfontosabb bizonyos esetekben. Kiknek fontos a magnézium pótlása?

A CLA előfordulása

A fogyás alapvető feltétele az, hogy kevesebb energiát vigyünk be a szervezetbe, mint amennyit elhasznál a szervezetünk, így a keletkező energiahiányt a testünk a tartalékaiból fogja kiegészíteni, ezzel segítve a zsírpárnák bontását. Az energiahiányt pedig a megfelelő tápanyagbevitellel tudjuk kontrollálni. A táplálék-kiegészítők nagy segítségünkre lehetnek abban, hogy kontrollálni tudjuk a kalória bevitelt például úgy, hogy az étvágyat csökkentik vagy segítik a nagyobb energiafelhasználást mozgással vagy mozgás nélkül.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Hozzátáplálás, mikortól, mit és hogyan

Amikor gyermekünk a kanalazás időszakába ér, s megpróbáljuk megtervezni a hozzátáplálás ütemét, számtalan divatos hozzátáplálási táblázattal találkozunk a világhálón, ember legyen a talpán, aki kiigazodik köztük, ezért utánajártunk a témának.

Tippek a karcsú derék eléréséhez

A darázsderék és a lapos has minden nő legnagyobb álma, de a jó hír az, hogy kitartó edzéssel nem lehetetlen elérni. Különösen a téli időszakban érdemes erre odafigyelni, hogy ne közvetlenül a bikiniszezon előtt kapkodjon az ember az alakformálással.

Mennyi mindenre jó a C-vitamin!

Megtanultuk gyerekkorunkban, hogy tavasszal, ősszel és télen sok-sok zöldséget és gyümölcsöt együnk, mert abban sok a C-vitamin és így nem betegszünk meg. Később jöttek az étrendkiegészítők, a multivitaminok. Egyre jobban az életünk részévé vált a vitaminbevitel, akár mesterséges úton is.