Menü

Miért hazudunk?

A hazugság természetét az indítékai határozzák meg - kétféle indíték létezik: az önérdek és a másik ember érdeke. Lehet önzetlenül hazudni, nehogy a másik nyugtalankodjon, vagy megijedjen valamitől, az ilyen hazugságok a másik fél "érdekében" történnek. Léteznek másfajta gyakori hazugságok, amelyek ártalmatlanok, s a másikra nézve nincs komolyabb következményük. Az ártóbb szándékú hazugságok akár a megfogalmazóra akár a címzettre nézve súlyosabb, vagy végzetesebb következménnyel járhatnak (pl. ártatlan ember elítélése).

Minden, amit a testi sértésről tudni kell

A testi sértés jogi tárgya a más ember testi épségéhez és egészségéhez fűződő társadalmi érdek. Az orvostudomány, illetve a büntetőjog azonban a testi épség, valamint az egészség fogalmát eltérően értelmezi.

Erkölcsi nevelés: kinek a feladata?

A kisgyermekes családok számos kérdéssel találják szemben magukat nap mint nap. Ahogyan az intézményes nevelés megjelenik az életükben, és a szülők óvodába adják a gyermekeket, egyfajta felelősség-megosztás történik az intézmény és a család között. De vannak feladatok, amelyek egyértelműen inkább egyik vagy inkább másik helyen tudnak megvalósulni.

Ülőmunka közben sport?

Ülőmunkát végezve a testünk sajnos ehhez a fajta „terheléshez” is gyorsan alkalmazkodik. Görnyed a hát, görbül a gerinc, lemerevednek az izmok, elzsibbadnak a lábak, és még sorolhatnám, de ehelyett inkább nézzünk valami mozgás után, ha már kénytelenek vagyunk ülőmunkát végezni.

Nagyító alatt a tiltott gyümölcs: a tanár-diák viszonyok II. – A tanár

Egy tanár számára láthatatlan vonal húzódik a diákok és közte. Ezt a vonalat nem szabad átlépnie sem barátkozás céljából, sem bármiféle szerelem miatt. Ez talán az egyik legfontosabb dolog, amit a pályája elején alaposan a szájába rágnak. A tekintély és a jó hírnév megóvása csak így lehetséges.

Nagyító alatt a tiltott gyümölcs: a tanár-diák viszonyok 1. – A diák

Kellemes? Átlagos? Zavaros? Zűrös? Vagy egyenesen tilos? Bármelyik szereplője is vagy egy tanár-diák viszonynak, még akkor is, ha statiszta vagy, és csupán gyanakszol valakikre, meg fog viselni a történet. Ezért muszáj tisztában lenned a nyers következményekkel.

A hűségről

Hűek sok dologhoz lehetünk. A párunkhoz, egy ideához, az elveinkhez, a neveltetésünkhöz, mégsem kezeljük ezeket a dolgokat ugyanúgy. Mi irányítja bennünk a hűséget, és egyáltalán, hogyan is működik?

Miért jó ha sportol a gyerek? Anyukák kispadon!

A mozgás fontossága vitathatatlan. Legyen felnőtt, vagy gyermek. Milyen előnyei vannak szinte bármilyen sportnak? A gyerekek és persze az anyukák számára! Nézzük például ha a család apraja-nagyja focirajongó...

3 dolog, amit nagyra tartok az olaszokban

A Dél-Olaszországban eltöltött 10 hónap alatt rájöttem, miért édesebb, nyugodtabb, jobb itt élni, mint Magyarországon, ami köszönhető az olaszok viselkedésformáinak is.

Motivációs jutalmazó rendszer a gyakorlatban

Bizonyára sok szülő számára okoz fejtörést, hogy miként tudja motiválni a gyermekeit egy olyan világban, ahol bármi elérhető. A szakértők azt javasolják, hogy büntetés helyett pozitív jutalmazással próbáljuk ezt elérni csemetéinknél. Az úgyevezett smiley-s rendszerrel sikerült mindezt megvalósítanunk – íme a hosszú távú tapasztalatok!

Smiley jutalmazó rendszer gyerekeknek

Minden szülő tapasztalhatta már, hogy a gyerekeket nem is olyan könnyű motiválni, valamint jutalmazni. De még ez is egyszerűbb, mint bármilyen módon határozott, de kedves módszerrel kifejezni a nemtetszésünket. A modern nevelési irányzatok jogosan elutasítják a büntetést, ami megalázó és lélekölő lehet. Mutatunk helyette egy kedves és egyszerű rendszert!

Konfliktus a félévi bizonyítvány miatt - megéri?

Kiosztották a félévi bizonyítványokat. Ha jól sikerült, akkor felmerül a kérdés: mit kellett ezért megtennie a gyereknek és a szülőnek? Ha pedig rosszul, akkor az, hogy vajon megéri emiatt konfliktusba keveredni a gyermekünkkel?

Nem érdemes elmulasztani az ebösszeírást

Az ebösszeírás határideje a legtöbb településen már lejárt. Ha lemaradtunk a kijelölt határidőről, akkor is érdemes lehet cselekedni, mert a kiszabható büntetés mértéke igen magas.

Mit tegyünk, ha gyerekünk csúnyán beszél?

A gyerekek szókincsében idővel megjelenő trágár kifejezések nemcsak a szülők szóhasználatán, stílusán múlik. Ahogy közösségbe kerülnek a gyerekek, hamar magukévá tesznek szalonképtelen szavakat.

Gyermeki hazugságok

A legújabb kutatások szerint a gyerekek már egészen kicsi kortól kezdve különbséget tudnak tenni igazság és hazugság között, és jóval többet hazudnak, mint azt a szülők gondolnák.

Segítség, agresszív a gyerek!

Az agresszió természetes része az emberi életnek. Ugyanakkor szülőként tudnunk kell értelmezni, és kezelni gyermekünk agresszív megnyilvánulásait.