Menü

Az irigység, féltékenység jelei

Figyelemreméltó sikert értél el? A város legjobb cégéhez kerültél? Nem csoda, hogy boldog vagy, a hozzád közel álló emberek pedig elismeréssel tekintenek rád. De ekkor jön valaki, és azt kérdezi: „Már ez is valami?” Igen, sajnos egy féltékeny emberbe botlottál.

Amit tudnod kell, mielőtt szerető leszel

A második hely nem is rossz. Ha alacsonyabban is, de az is fent van a dobogón, legfeljebb az ezüstérmes himnuszát nem játsszák el az olimpián. Nem úgy a szerelemben, ahol második befutónak lenni nem dicsőség, inkább valami titkos, szégyellnivaló dolog, amit legfeljebb este, halvány lámpafénynél vésel bele a naplódba.

Óvodából iskolába!

Kevés olyan családi esemény van, amit annyi várakozás övezne, mint az iskolakezdést. Féltés, aggodalom, büszkeség kavarog a szülőkben, amikor vásárolják az iskolatáskát, csomagolják a füzeteket, készítik ki az évnyitóra vásárolt ünneplő öltözetet.

Segítséget kérni – miért olyan nehéz?

Mindig bajba kerülünk. Ez van, mivel emberek vagyunk, és a bajok pont úgy nem kerülnek el bennünket, ahogyan a jó dolgok sem. Az életünket ez a kettő tereli abban a mederben, amelyben végül haladunk. A baj pedig sokszor nemcsak negatív, hanem pozitív hozadékokkal is bír. De általában azért mégis inkább le akarjuk győzni. Miért van az, hogy inkább egyedül akarjuk ezt megtenni?

Miért félünk az orvostól?

Szokták mondani, hogy a magyar ember csak akkor megy el orvoshoz, amikor már semmi más megoldást nem lát. De, mi lehet ennek az oka?