Menü

Hogyan csökkenthető futás közben a magas pulzus?

„Elszállt a pulzusom” – mondják gyakran a futók. Mit jelent ez pontosan, miért baj és
hogy lehet tenni ellene?

Terhesség alatti tünetek 10 héten keresztül

Egy édesanya teste számos változáson megy keresztül a terhesség alatt, kezdve az első trimeszter során tapasztalható mellérzékenységtől a harmadik trimeszterben csúcsosodó hátfájdalomig. Hogy könnyebb legyen felkészülni rájuk, megmutatjuk, pontosan milyen panaszokra számíthatunk, míg meg nem születik a kisbabánk.



Igyál sok vizet – de mennyit? Veszélyes is lehet a túlivás

Tudjuk, hogy fontos a folyadékbevitel, hiszen „már a csapból is ez folyik”. A víz az örök fiatalság, a kicsattanó egészség és a szépség szere, amelyből nem lehet eleget fogyasztani ahhoz, hogy elérjük ezt a jótékony hatást. Ez mind igaz, ám a túlzásba vitt folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyekkel járhat, mint a kiszáradás. De akkor mennyi az elég?

Puffadás okai

A puffadás okai változatosak lehetnek. Az életmódbeli tényezők mellett bizonyos betegségek is közre játszhatnak a megjelenésében.

Az orrvérzés kezelése

Orrvérzésről beszélünk minden olyan esetben, amikor vérzést észlelünk az orrjáratokból. Ennek mértéke változó lehet, az időnkénti enyhe vérzésektől a nagyon súlyosig terjedhet.

A fogamzásgátlók 7 leggyakoribb mellékhatása

A fogamzásgátló a nem várt terhesség megelőzésének egyik leghatékonyabb módja. A legtöbb mellékhatás a szedés első három hónapjában jelenik meg. De nem árt tisztában lenni a kockázatokkal.

A nikotinról, amit tudni érdemes

A nikotint akkor említjük, amikor a dohányzásról beszélünk, de tudjuk, hogy mi is az és hogyan hat a szervezetünkre?

Ezek a gyógynövények segíthetnek hányinger ellen

A hányinger általában rövid időn elmúlik magától, ám nagyon kellemetlen lehet. Így küzdhetünk ellene!

Miért van szükség a cinkre?

Cinket csekély mennyiségben ajánlott fogyasztani, de mégis elengedhetetlen szervezetünk működéséhez. Melyek a kedvező élettani hatásai?

Ha ilyen tüneteink vannak, ne menjünk rokonlátogatóba!

Sűrű időszak van az ember mögött, mire elérkezik a szenteste, a családi ajándékozás, vagy a rokonsággal körülvett asztalnál elfogyasztott ünnepi ebéd. Az adventi hajtás után sokan betegednek meg karácsonyra, szervezetük legyengül. Ebben az esetben mérlegelni kell, hogy valóban szerencsés dolog-e rokonlátogatóba menni.

Ezeket a gyógyszereket tegyük a bőröndbe!

Ha nyaralni készülődünk, mindig gondoljuk át, milyen gyógyszereket vigyünk magukkal. Bár nagyon sok helyen van már gyógyszertár, azonban nem jó utolsó pillanatban futkosni nyitva tartó patika után, jobb, ha nálunk van néhány alap készítmény, egy kis összerakott „házipatika”.

A terhesség legkorábbi jelei

Testünk gyakran már a terhességi teszt pozitívvá válása előtt elárulja nekünk, hogy áldott állapotban vagyunk. A terhesség első jelei azonban nagyon sok esetben összekeverhetőek valamilyen orvosi probléma jeleivel vagy lehet egyszerűen csak PMS is, tehát fontos mielőbb elvégezni egy tesztet.

Talán mégis allergia?

Az allergiával kapcsolatos tévhitek között az egyik leggyakoribb, hogy ha valaki nem allergiás, akkor már nem is lehet. Sajnos az allergia életünk során bármikor kialakulhat, illetve nagyon változatos tünetek jellemzik.

Miért vannak a terhességi rosszullétek és mit tehetünk ellene?

A várandósság csodálatos dolog, azonban igencsak megnehezítik a reggeli, esti rosszullétek. Nagyon nehéz elvégezni a napi feladatokat, munkába indulni, gyereket ellátni, ha az ember a rosszullétekkel küszködik. Jó esetben 12-16 hét alatt elmúlnak ezek az émelygések, s addig is lehet enyhíteni a tüneteken.

Mennyit hízhatok terhesség alatt?

Dunát lehetne rekeszteni a témával, hiszen bármennyi írás és tanács született a terhességi hízásról, sok várandós nő állandó gondolata, hogy vajon mennyi az annyi. Természetesen nincs rá szabály, mert nem egyforma súllyal kezdjük a babavárást, azonban van némi támpont, hogy tudjunk kalkulálni.

Koffeintúladagolás

A hirtelen koffeinmegvonás sem jó, de a túlzásba vitt koffeinfogyasztás sem. Koffein túladagoláson a napi 600 mg-ot meghaladó koffeinfogyasztást értjük, ami napi pár kávéval, csokival, vagy kólával hamar elérhető. Mi történik ilyenkor, s milyen tünetek jelzik, hogy sok volt a pörgető?

A futók piszkos kis titkai

A hosszú edzések, terepfutások, félmaratonok, maratonok, de akár egy tíz kilométeres kocogás alatt gyakorlatilag „bármi ”megtörténhet. (és meg is történik. Murphy.)Sokan talán furcsának találhatják az itt összegyűjtött “piszkos kis titkokat”, de ezen semmi szégyellnivaló nincs.

Vigyázzunk rájuk!

Kitört a vakáció, a fáradhatatlan és energikus gyermekeink végre kiszabadultak az iskolából. Bicikliznek, gördeszkáznak, pancsolnak, ugrálnak, szaladgálnak, játszótereznek, hintáznak reggeltől estig. Rengeteg a veszélyforrás. Vigyázzunk rájuk!

Terhesség kezdetén jelentkező problémák – dilemmák és tanácsok

Semmi nem üti ki a ringből azt az izgalmat, amikor pozitív terhességi tesztet lát egy nő abban az esetben, ha már készen áll az anyaságra. De életük egyik legboldogabb pillanata idegessé is teheti őket..

HELLP-szindróma – nehezen felismerhető és veszélyes

A HELLP-szindrómát kevesen ismerik, hiszen szerencsére nem túl gyakori komplikáció a kismamák körében. A várandós nők kb. 0,37%-át érintheti, de beszélni kell róla, mivel valamiért ez a szám egyre emelkedik. A felismerés pedig különösen fontos, hiszen kockázatot jelent az édesanyára és a magzatra nézve is.