Menü

A munkahelyi feszültség és az egészségünk

Az életünk különböző színtereken zajlik, és ezek közül az egyik legfontosabb a munkahelyünk, hiszen a legtöbb időnket az otthonunkon kívül ott töltjük el. Ezért nem mindegy, hogy milyen kedéllyel vágunk neki nap mint nap a munkának.

Szomorú zene, szomorú napok?

A zenei ízlésünk évezredek óta változásban van. A zene az egyik legösszetettebb kifejező eszköz. Minden eleme sugall valamit, és elér valamilyen hatást. Hogy milyet, az viszont személyektől is függ, teljesen egyéni is lehet. Mégis mi lehet annak a jelenségnek az oka, amire mostanában felfigyelhetünk, vagyis hogy a lágyabb, melankolikusabb dalok iránti kereslet tartósan nagyobbnak bizonyul?

Ne mérgezd a lelked! - se másét

A harag, ahogy mondani szokták, megmérgezi a lelket. De nemcsak a harag és az indulatok tesznek rosszat az emberi léleknek és a kapcsolatoknak. Sok minden van, amivel a mindennapjaink során csak ártunk magunknak, és másoknak is.

Kórosan sokat alszol? Erre figyelmeztet a szervezeted

Néha vannak időszakok, főleg télen, amikor több mint nyolc óra alvásra van szükségünk. De ha ez az időszak túlságosan kitolódik, vagy az alvásra szánt idő túlzottan meghaladja a szokásosat, akkor az akár problémák előjele is lehet.

Öt dolog, amit egy pszichológus jobban tud, mint te

Az internetes öndiagnosztika virágkorát éli. De nemcsak a fizikai problémák esetében vagyunk hajlamosak a magunk orvosaivá válni. Szeretünk a lelki problémáink szakembereivé is válni. Csakhogy ez szintén nem túl jó ötlet.

Visszapörgetett üzenetek, visszajátszott múlt

Megvan az a jelenet, hogy már egy ideje nem beszélsz valakivel, de az üzeneteit/leveleit még mindig olvasod? Amikor esti mese helyett a saját életed olykor szomorú, olykor izgalmas részeivel próbálod álomba ringatni magad? Amikor altatnád a lelked is, de ettől csak felébreszted? Miért szeretünk ennyire a múltban élni?

Magabiztosság csak úgy, magadtól

Ha eddig meg voltál győződve róla, hogy egyedül nem lehet jó programokat kitalálni, akkor ezeket a sorokat mindenképp el kell olvasnod. Ugyanis rengeteg érdekes dolgot lehet csinálni egyedül: még nyaralni, pihenni, kikapcsolódni is, nem is beszélve az egyéb, nagyon izgalmas programokról.