Menü

Mammográfia, ne hanyagold el

A szűrővizsgálatok nagyon fontosak egyészségünk megőrzésének érdekében, a nők körében nem csak a méhnyakrák szűrésének, hanem az emlőrák szűrésének is komoly jelentősége van.

Avokádóval a bőrért

A ketogén diéta egyik legkedveltebb alapanyaga az avokádó, de bárkinek az étrendjébe beilleszthető. Mutatjuk, milyen hatása van a szervezetünkre.

A mellrák elleni küzdelem!

A mellrák nem egy egyik napról a másikra kialakuló és hirtelen áttétet adó betegség, tehát a rendszeres szűréssel időben felfedezhető és kezelhető, gyógyítható! Nagyon fontos az önvizsgálat és a szűrés, mert szó szerint életet ment!

Rákbetegség esetén fontos a lelki segítség

Rákbetegség esetén nem elegendő a testi okokat kezelni, és orvosi segítséget kérni. A gyógyuláshoz, a lehető legkiegyensúlyozottabb életmód fenntartásához fontos, hogy a beteg lelki segítséget is kapjon.

A boldogság számokban

Tegnap volt a Boldogság Világnapja. Ebből az alkalomból hoztunk most néhány érdekes és beszédes statisztikai adatot a boldogságról.

Nem MELLékes – figyelemfelhívó fotókiállítás

A Mozsár Kávézóban (Budapest, Nagymező utca 21) nyílt meg szeptember 27-én szombaton a Nem MELLékes című fotókiállítás, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a női mellet érintő betegségekre, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára. Ezen kívül a test és lélek harmóniáját, a testi-lelki egészség védelmét, és főként a női öntudat felébresztését célozzák a fényképek.

A rák valódi okai, és gyógyulás útjának néhány ismérve

Előző cikkünkben megismerhettük, hogy egy Németországban praktizáló orvos, Dr. Hamer, hogyan fedezte fel a rák kialakulásának valódi okát, ami nem más, mint aminket érő érzelmi stressz és a lelki egyensúly felbomlása. Kiderült, hogy mindegyik rák, valamint súlyos betegség, valamilyen konfliktushoz vagy emocionális sokkhoz vezethető vissza, ezt a tudomány az orvos fiának neve után Dirk Hamer - szindrómának nevezte el. (DHS)

Mellrákról másképpen

Kylie Minogue, Anastacia, Cynthia Nixon, Bálint Antónia. Vajon mi a közös bennük? A felsorolt hírességek (mint sok- sok nő a világon) szembenéztek a mellrákkal, és ma már a túlélők táborába tartoznak, reményt adva ezzel sokak számára.