Menü

Ha pajzsmirigy gyógyszert szedünk, ezekről feltétlen tudnunk kell!

Sajnos ma már szinte népbetegségnek számít – különösen a nők körében - a pajzsmirigybetegség. E fontos szervünk zavarai számtalan problémákat okozhatnak, melyek befolyásolhatják a közérzetünket és a mindennapi életünket.

Fogászat hónapja

Minden év novemberében a fogászati hónap keretében fogaink egészsége kerül a figyelem középpontjába Magyarországon. A fogászati hónap célja, hogy fontos tanácsokkal lássanak el és felhívják a figyelmet a fogmosás fontosságára.

Elhízott, túlsúlyos kamaszok

A Semmelweis Egyetem kutatása szerint az elmúlt tíz évben ötszörösére nőtt a korosztályban a kövérek aránya Magyarországon.

A kő, ami után senki sem vágyakozik, a vesekő

A vesekő az a kristály az életünkben, amiről mindenki hallott már, de mindenki fél tőle, hogy az ő szervezetében ne forduljon elő. A cukorbetegség mellet ez egyik legtöbbet diagnosztizált probléma, mely már népbetegségnek számít.

Veszélyes ételek magas vérnyomással

A népbetegségnek számító magas vérnyomás ellen nemcsak gyógyszeres kezeléssel, hanem életmódunkkal is sokat tehetünk. Mint sok más betegség, megfelelő étrenddel jól kezelhető ez az egészségügyi probléma is.

Gondoskodjunk megfelelő módon a vasbevitelről!

Sajnos nem elég egyszerűen vasat szedni és kész, ennél összetettebb a történet, pedig a vas az egyik legfontosabb tápanyagunk, s ha nem figyelünk oda, vaskészleteink könnyen kimerülhetnek. Sok élelmiszer tartalmazza a vasat, azonban a felszívódásra is ügyelnünk kell.

Emésztést támogató ételek

Amikor bizonyos dolgok nehezebben mennek, hajlamosak vagyunk azonnal hashajtókért nyúlni, pedig a megoldás néha sokkal egyszerűbb és természetesebb lehet, mint a gyógyszerek, melyekhez, ha gyakran használjuk, hozzászoktathatjuk a szervezetünket. Ismerkedjünk meg természetes emésztést segítő ételekkel!

Stressz okozta panaszok

A stressz népbetegség, ám tévedés azt hinni, hogy csak a dolgozó emberek betegsége.
A fiatalok éppúgy szenvednek tőle, s az idősek közül is sokan, a stresszes életmódnak pedig súlyos következményei lehetnek hosszútávon.

Lehet, hogy Önnek is vashiánya van?

A Magyarországon népbetegségnek számító vashiány sokkal gyakrabban áll hétköznapi problémák hátterében, mint gondolnánk. A fáradékonyság, fejfájás, vagy gyengeség csak néhány olyan tünet, ami mögött másik tucatnyi ok mellett a vashiány is felsorakoztatható.

A depresszió, mint népbetegség az ifjúság körében

A depresszió mára már népbetegségnek számít. Bizonyos kimutatások szerint 2020-ban, már gyakoribb egészségügyi probléma, mint a szív és érrendszeri problémák. A mai magyar fiatalság több, mint 70% legalább egyszer átéli a depressziót fiatalkorában és több, mint felénél több hónapig is fennáll a betegség.

Már csekély testsúlycsökkentés mérsékli a társbetegségek kezelésére fordított gyógyszerek költségeit

Az elhízás népbetegség, sőt nem túlzás azt állítani, hogy már-már világméretű járvány. Sajnos hazánk Európa legelhízottabb nemzete az OECD adatai alapján, így nem csak a megelőzés, hanem a kezelés is kiemelt fontossággal bír. Az egyéni egészségügyi kockázatokon túl az elhízás következtében kialakuló betegségek mintegy 207 milliárd forintos többletterhet rónak az államkasszára.

Egyszerű megoldások magas vérnyomásra

A hipertónia a fejlett országokban, már mondhatjuk, népbetegségnek számít. A népesség mintegy 15 százaléka szenved tartósan magas vérnyomástól. Évente csaknem 5000 magyar ember halála írható e betegség számlájára. Mik lehetnek a kiváltó okok, s milyen megoldást kínálunk? Cikkünkből kiderül.

Emésztési zavarok – akarsz róla beszélni?

Testünk minden eleme az emésztőrendszerbe került tápanyagokból épül fel, ezekből nyeri a test az energiát és a tápanyagokat a működéshez, fejlődéshez, regenerálódáshoz. A folyamat már a szánkban elindul, ezért nagyon fontos, miket fogyasztunk.A cikkből kiderül, hogy mit egyél, illetve miket kerülj el!

Készítse fel körmeit a közelgő strandszezonra!

Sokak számára a nyár nem csupán könnyed kikapcsolódást ígér, hanem állandó rettegést is. Az elszíneződött, töredezett körmök vagy a gombás körömfertőzés ugyanis komoly frusztrációt okozhatnak.

Európát is fenyegeti az Amerikán végigsöprő járvány

Amerika jó és rossz példa egyszerre. Az elhízás az Egyesült Államokban már évtizedek óta komoly probléma, napjainkra pedig hatalmas mértéket öltött. Ennek ellenére, vagy éppen ezért élen állnak e modernkori népbetegség kutatásában és tudatosításában is.