Menü

Mi értelme az életünknek? – Értelemkeresés fiatal felnőttkorban

Életünk során minket is folyamatosan végigkísér valamikor kisebb, valamikor nagyobb figyelmet követelve a kérdés: Mi értelme van az életnek? A serdülőkor és a fiatal felnőttkor tipikus olyan szakasza az életünknek, amikor a ki vagyok én, és mit fogok csinálni kérdés központi témává válik bennünk.

A serdülők lelki egészsége

Nemrég volt a Mentális egészség világnapja, melynek kapcsán a koronavírus járvány lelki egészségre való hatását is vizsgálták, s összefüggést mutattak ki a fiatalok lelki egészsége és a vírus között. Sajnos tény, hogy emelkedik világszerte az öngyilkosságok aránya a fiatalok körében, ezért pedig többnyire a serdülők mentális betegségei okolhatók.

A legnagyobb egészségügyi probléma a gyerekkori obezitás

Borzasztó irányba haladunk. Tanárként, szülőként, vagy egyszerűen csak a világban nyitott szemmel járó megfigyelőként azt tudom mondani, hogy aggasztó, amit látunk. A felnőttkori elhízásnál már csak egy borzasztóbb: a gyerekkori.

Kamaszok a rendelőmben - a barátok fontossága

A kamaszokkal foglalkozó cikksorozat első részében arról írok, hogy miért is olyan fontosak a tinédzser gyermekek számára a barátaik, s miért kerülnek hirtelen a fontossági sorrend hátuljára a szülők? Normális-e ez a viselkedés, vagy hálátlan a gyerek és "meg kell nevelni"?

Hogyan reagáljunk, ha sír a gyerek?

Senki sem szereti, ha a gyermekét sírni látja... No de mikor kell megijedni, ha sír a csemeténk, és mikor kell figyelmen kívül hagyni, vagy leállítani? Melyik életkorban mi a normális, mennyit szomorkodhat, sírhat a gyerek?

Mennyi alvásra van szüksége a gyerekeknek egy nap?

Minden szülő tudja, hogy a gyerekeknek kielégítő alvásra van szükségük ahhoz, hogy egészségesek maradjanak, és akár az iskolában is jól teljesítsenek. De hány óra alvásra van valójában szükségük naponta életkoruk szerint?