Menü

Mi is az az erőszakmentes kommunikáció?

Egyre többen panaszolják, hogy nem tudnak szót érteni a környezetükkel, sem a gyerekekkel, sem a felnőttekkel. Mintha a falnak beszélnének: nincs bemenet, se kimenet, mindenki csak a maga kis igazát mantrázza, amihez az utolsó pillanatig ragaszkodik. Zárásképp pedig sértődés, duzzogás, szótlan percek következnek.

Mit jelent a szürke kő technika és mikor alkalmazzuk?

Egyszer megkérdezték tőlem, ismerem-e a szürke kavics módszerét, s bevallom nem tudtam miről van szó, most már azt gondolom jó, ha mindenki ismeri és alkalom adtán alkalmazza bizonyos emberekkel szemben ezt a technikát.

A fegyverként használt inkompetencia

Voltál már úgy, hogy azt érezted, hogy a környezetedben bizonyos emberek semmire sem képesek és mindent neked kell csinálni? Ennek sok esetben meg van az oka és szánt szándékkal történik így, ez pedig egy jól felépített stratégia.

Gyermekkori kötődési minták felnőttként

Gyermekként rengeteg olyan mintát veszünk át, amelyek már akkor is, de később pedig még inkább kihatnak arra, hogy hogyan tudunk szeretni. A korábbi élményeink és tapasztalataink alapján fogunk kötődni bizonyos emberekhez, csoportokhoz és eszmékhez is. A megtanult kötődési stílus pedig annyira aktívan él az emberekben, hogy felnőttként is nagymértékben befolyásolja azt, hogyan szabályozzuk az érzelmeinket, milyen módon kommunikálunk és hogy bizonyos problémák esetén milyen megküzdési stratégiákat fejlesztünk ki.

Hogyan ne aggódj dolgok miatt, amiket úgysem tudsz megváltoztatni

Van az életben egy brutális igazság, amit néhány ember nem hajlandó elfogadni: sok dolgot, ami az életünkben történik, nem tudunk irányítani.

Nincs időm főzni – hogyan oldjam meg?

Jókat enni mindenki szeret, de megfőzni nincs mindig idő. Ebből a problémából élnek meg annyira jól az éttermek, és azok a kifőzdék, amelyek hétköznap kifejezetten azért vannak nyitva, hogy a gondterhelt, fáradt emberek betérhessenek egy tál főtt ételre, ami még viszonylag megfizethető árban van. Mégis sokkal jobban vágyunk egy nehéz hét után otthoni ízekre.

A sírás biológiája – Hogyan kerüljük el a kiváltó okokat? - 3. rész

A kiváltó okok elkerüléséhez mindig szükséges egy kis önismeret, vagy ha másoknak segítünk, fontos, hogy őket jól ismerjük. Cikksorozatunk utolsó részében a kiváltó okok megtalálására és elkerülésére irányuló stratégiákat osztunk meg veletek.

„Csak még egy kanállal…”

Sajnos nagyon sok kisgyermekes családban felmerül az evés problémája. Nem eszik jól a gyerek, vagy nem akkor és nem azt, amit, és amikor kéne, vagy a korábbi kedvelt ételeit egyik napról a másikra már csak turkálja a tányérban. A kényszerítéssel azonban a gyermeknek védekező mechanizmusa alakul ki, az étkezés ellen. De, akkor mi a teendő?

Nyelviskola vagy magántanár?

„Tanulni nehéz” – gondolják sokan. De vajon tényleg az? És mi a helyzet a nyelvekkel? Hogyan érdemes nekiállni a nyelvtanulásnak?

Az agresszió kiélése nem segít

Vannak kifejezetten agresszív személyiségű emberek, de valójában mindenki viselkedésében időről időre megjelenik a düh, illetve az agresszió. A düh sokszor tehetetlenné tesz minket, mit kezdjünk vele?

Az elménkbe férkőznek

A reklámok az elménkbe férkőznek. Ezt annyira tudatosan, ügyesen és eredményesen csinálják, hogy hamarosan külön tudományágról beszélhetünk.