Menü

Borravaló: adjunk vagy ne? Mennyi az annyi?

Étterem, futár, körmös, fodrász. Mai témánk a borravaló – illik adni? 10% Vagy 15% Mennyi az annyi és tényleg számottevő a havi fizetés mellé az odacsúsztatott borravaló?

A téli madáretetés szabályai

A téli időszakban gyakran a túlélést jelenti madarainknak a számukra kihelyezett eleség. Természetesen ennek is megvannak a maga szabályai, melyeket, ha nem ismerünk, vagy nem tartunk be, akkor inkább el se kezdjük a téli madáretetést.

Miért fogyasszunk sütőtököt?

Az ősz egyik nagy klasszikusa a sütőtök. Szeptembertől januárig tart a szezonja, és a nevével ellentétben nem csak sütni, de főzni, köretként, desszertként is felhasználható. A felhasználásának sokszínűsége mellett, számos jótékony hatással is rendelkezik, így könnyedén feltölthetjük a vitaminkészletünket a hideg időben.

Nyári pancsolás a gyerekekkel

Megérkezik meleg, ezzel együtt a medencézés is, mindenkinek jól esik a hűsölés. Vannak szabályok, amiket érdemes betartani minden oldalról, hiszen a baj könnyen jön.

Mikortól maradhat otthon egyedül a gyerek?

Szakember szerint biztonsággal 12 év felett hagyhatók egyedül a gyerekek otthon, bár előfordul az is, hogy a család sehogy sem tudja megoldani egy iskolai szünet alatt a fiatalabb gyermek felügyeletét, ezért akár fiatalabb (8-10 éves) gyerekek is gyakran maradnak otthon egyedül.

Valóban balesetveszélyes a trambulinozás?

Tavasztól késő őszig az egyik legjobb kinti játék és legkedvesebb elfoglaltság a gyerekeknek (és olykor a felnőtteknek is) a mókás trambulin használata. Mikre kell ügyelni, ha biztonságosan szeretnénk használni ezt a játékot?

A szülői munkaközösség egy elnök tollából

A szó, amit, ha a szülők meghallanak a szülői értekezleten, hidegrázást, plusz munkát, pénzt és utálatot kelt jó részükben, ez pedig az SZMK, vagyis a szülői munkaközösség. Pedig nem is annyira ördögtől való, mint azt gondoljuk. Tapasztalati napló egy jó pár évet teljesítő anyuka gondolataival…

KRESZ, avagy mit taníts a gyereknek

Mindennapos probléma a közúti közlekedés szabályainak hiánya, de a KRESZ nem csak az autóval közlekedőkre vonatkozik. Te képben vagy a házon kívüli közlekedéssel?

Elavult, vagy hasznos? Miért jó a pólya?

Régen természetes dolog volt a pólya használata, később a mozgásfejlődés szempontjából rossznak ítélték meg, aztán megint divatba jöttek a kókuszpólyák és társai. Megosztó téma: jó vagy rossz, ha pólyába tesszük a babát? Nézzük!

Nyeregbe!

A kerékpározásban az a legjobb, hogy az egyik olyan sport, ami kíméli az ízületeket, mégis kiváló mozgásforma, s ha tehetjük érdemes az autót bicajra cserélve közlekedni.

Óvodából iskolába!

Kevés olyan családi esemény van, amit annyi várakozás övezne, mint az iskolakezdést. Féltés, aggodalom, büszkeség kavarog a szülőkben, amikor vásárolják az iskolatáskát, csomagolják a füzeteket, készítik ki az évnyitóra vásárolt ünneplő öltözetet.

Gyümölcsevés szabályai

A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy naponta öt adag gyümölcsöt - illetve zöldséget - kellene enniük egészségük érdekében.

A távmunka legfontosabb szabályai

A munka törvénykönyvének meghatározása szerint távmunkavégzés a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amelyet információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközzel végeznek és eredményét elektronikusan továbbítják.

Jelnyelvből nyelvvizsga? Igen!

Az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el a magyar jelnyelvről szóló törvény módosítási javaslatát. A törvényi változtatást azért kezdeményezték, hogy a siket emberek életminőségét javító lehetőségek köre kibővülhessen.

Az ágybérlő - könyvajánló

„Tiffy és Leon egy lakásban laknak. Tiffy és Leon ugyanabban az ágyban alszanak. Tiffy és Leon még sosem találkoztak…” Beth O'Leary: „Az ágybérlő” című könyvének figyelemfelkeltő három sora hűen tükrözi a ránk váró történet izgalmát.

A mérték az érték

A mérték az érték. Sajnos könnyen áteshetünk a ló másik oldalára, a túlzások és a mértéktelenség, függőségek és szenvedélybetegségek oldalára. Amíg nem tudunk mértéket tartani, egészségesen sem tudunk élni.

Hamarosan vakáció! (avagy Pánikban a szülő)

A várva várt nyári szünet hirtelen nagy változás a gyerekek életében, melyet sokszor nem tudnak jól kezelni. Az első napokban sok szülő szembesül azzal, hogy gyermeke unatkozik, nem tudja lekötni szokatlanul nagy szabadidejét. A nyári szünidő megszervezése bizony nem egyszerű feladat, nézzük milyen lehetőségek vannak lefoglalni unatkozó csemetéinket!

Mit sportoljak? – I. Röplabda

Ha még nem döntötted el, milyen sportot szeretnél rendszeresen űzni, mutatok pár lehetőséget, elsőként a röplabdát. Ha szereted a csapatsportokat, ez biztosan tetszeni fog.