Menü

Önszeretet és önzőségre utaló jelek

Az önzőség az talán a legalapvetőbb emberi tulajdonság, amit mélyen magunkban hordozunk, s talán ez a tulajdonságunk tör elő a legtöbbször, ráadásul úgy, hogy észre sem vesszük, hogy úrrá lett rajtunk az önzés.

A párkapcsolat gyilkosai

Az igazság az, ahol feltételhez van kötve a boldogság és a szeretet, az nem párkapcsolat, hanem egyenlőre működő érdekkapcsolat, jól menő üzleti vállalkozás, ahol jelen pillanatban mindkét fél engedményeket tesz, tűr ezt meg azt annak érdekében, hogy ne kelljen szinglivé válnia újra.

Felelős szórakozás a gyerekekkel is

Szülőként tudjuk, hogy nem egyszerű olyan szabadidős programot találni otthon, vagy a nyaralás, üdülés alatt, ami a gyerekeket igazán leköti, de a felnőtt sem rohan tőle világgá. Mégis fontos, hogy e tekintetben is felelősen gondolkodjunk: a delfinárium, óceanárium vagy a cirkusz nem a legjobb választás állatvédelmi szempontból.

Megváltozott a filmvilág

Mozi- és filmrajongóként amikor csak lehet, ott ülök a „cinemában” egy jó filmen. De szomorúan kell megállapítanom mostanában, hogy igencsak megváltozott a filmvilág. S bár a technikai fejlődés döbbenetes, nem biztos, hogy megfelelően használják ki ezt a lehetőséget.

Túlgondozott gyerekek - többen vannak, mint gondolnád

A szülők manapság teljesen máshogy foglalkoznak a gyerekekkel, mint akár az az előző generáció szüleire jellemző volt. Láthatóan túlgondozzák a gyerekeket. Látszólag jót tesz, de mi van hosszú távon? És vajon egyenlő-e egymással a túlgondozás és az elkényeztetés?

Nem önzés önmagunkat szeretni

Sokan azt hiszik, hogy csak az önző ember van elfoglalva magával, és hogy aki saját magát szereti, attól bizonyára távol áll az önzetlenség. Pedig nem így van, az egészséges önszeretet alapfeltétele a boldogságunknak, és a másokkal való jó kapcsolatunknak.