2013 – a kígyó éve
- Dátum: 2013.01.07., 06:46
- Németh Attila
2013, a kígyó éve elsősorban azoknak fog kedvezni, akik szintén a kígyó évében látták meg a napvilágot. Az év alkalmas arra, hogy megvalósítsuk végre fontos terveinket, de erősen figyelnünk kell a kígyó évében a csalárdságra, ravaszságra, még akkor is, ha mi magunk sem vagyunk híján ezen tulajdonságoknak. Nagy változások várhatók a politikában, hisz a kígyó a politikusok ravasz, simán sikló beszédének pártfogója. Ebben az évben új színészek bukkanhatnak fel és arathatnak nagy sikert, de kedvez az időszak sport nyereményeknek is, különösen a rögbi és a tenisz terén.
Pénzügyek alakulása
Ebben az évben - akinek személyes horoszkópjában nem áll más - általános gazdagodásra számíthat, főleg anyagik, de erkölcsi tekintetben is. A kígyó ugyanis ritkán kerül bajt hozó konfliktushelyzetbe és bőkezű, de felelősségteljes. Az idén keletkező pénzügyi akadályokat könnyebben lehet majd leküzdeni, mint azt korábban megszoktuk.

Szerelem a kígyó évében
A kígyó jellege inkább csapodár, mint hűséges, így ebben az évben inkább a futó kapcsolatoknak kedvez a sors. Ahogy a kígyó "körülfonja" áldozatát, úgy hatnak az új kapcsolatok ebben az évben. Lebilincselő és delejes lehet, ám gyakran nem tartós és nem is feltétlen kellemes. A kígyó mindenből a legjobbat választja, ezért az is előfordulhat, hogy most találjuk meg az igazit.
Karrier a kígyó évében
Főleg a szavakkal kapcsolatos szakmákban (értékesítés, tanítás, marketing, politika, színészet, újságírás, stb.) területeken dolgozókat fogja segíteni a kígyó. Akik szeretnek horgászni, most nagy fogásra számíthatnak, és a búvárok is kiváló év elé néznek. A kígyó alapvetően számító, tehát a törtető karrierizmusnak is kedvezhet ez a korszak.
Forrás: c-phoenix.hu
Fotó: sxc.hu
Egy kis figyelmesség, ami közösségeket melegít – szép példa egy kis településről
Van, amikor nem nagy szavakra, hanem apró, őszinte tettekre van szükség. Hőgyészen most pontosan egy ilyen kezdeményezés született: az egyik virágműhely előtt elhelyezett közösségi kabátponttal a település rászoruló családjain szeretnének segíteni.
Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd
A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!
Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen
A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.
Digitális nagytakarítás az év elején
A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.
Így használd fel a maradék szaloncukrot
Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.