Egy ital, amely segít legyőzni a rákot
- Dátum: 2013.11.27., 15:14
- immunerősitő, magas vérnyomás, Miracle Drink, sárgarépa-lé, szívinfarktus, turmix
Készítsünk olcsón és egyszerűen elkészíthető hatásos italt, amelynek fogyasztása nagyszerű immunerősítő s rendkívül jó hatással bír a szervezetünkre!
Ezt a Miracle Drink néven ismert italt az egészségük érdekében évtizedek óta isszák a kínaiak, amely nem másból, mint almából, céklából és sárgarépa-léből áll.

Az ital elkészítése igazán nem ördöngösség. Elkészítéséhez mindössze egy céklára, egy sárgarépára és egy almára van szükség, amiket a felhasználás előtt jól megmosunk, majd ezután kockákra vágjuk őket. A következőekben jól összeturmixoljuk, majd hozzáöntünk vizet és újra jó alaposan átkeverjük. Ha mindezzel kész vagyunk akár frissen, akár behűtve már fogyaszthatjuk is.
Az ital bizonyítottan jótékony hatásai, közé tartozik, hogy, megelőzi a rákos sejtek kialakulását, megelőzi a máj, vese, hasnyálmirigy betegségeit és meggyógyítja a gyomorfekélyt. Erősíti a tüdőt, megelőzi a szívinfarktust és csökkenti a magas vérnyomást is. Jelentős szerepe van az immunrendszer erősítésében, javítja a látást, enyhíti az izomlázat, valamint méregtelenít, s mindemellett javítja a belek működését.
Nemcsak belső szerveink működésére, hanem külső megjelenésünkre is jótékony hatással van a turmix, amely többek között segít eltüntetni a pattanásokat és szépíti a bőrt, megszűnteti a kellemetlen leheletet. Ez a rendkívül tápláló ital könnyen felszívódik, és a fogyókúrában is rendkívül hasznos, ráadásul nincs mellékhatása. Fogyasztásával az immunrendszer két hét alatt megerősödik.
A turmixból annyit kell készíteni, hogy nagyjából két és fél decilitert tudjunk egyszerre elfogyasztani, melyből két adagot igyunk, hogy elérjük a kívánt hatást. Kezdjük a reggelt ezzel, s igyunk éhgyomorra legalább egy órával étkezés előtt a másikat meg késő délután, nagyjából öt óra után.
Fotó:
pixabay.com
NEAT-faktor, hallottál már róla?
Akkor is mozgunk, ha nem sportolunk, vagy edzünk, de kiszámol ezekkel valójában?
Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll
A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.
Miért fontos a kismedencei terület egészsége?
A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.
Hasmasszázs, az emésztés érdekében
Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.
Megfázás ellen hagymával: három immunerősítő házi gyógymód
A hagyma, a méz és a gyömbér régóta része a házi praktikáknak. A hűvösebb hónapokban sokan fordulnak a természetes alapanyagokhoz, ha kapar a torkuk, folyik az orruk vagy enyhíteni szeretnék a megfázás kellemetlen tüneteit. Bár ezek a módszerek nem helyettesítik az orvosi kezelést, egyes házi készítmények segíthetnek a komfortérzet javításában és a tünetek enyhítésében.