Menü

Különbség vitamin és vitamin között

A megelőzés, és a gyógyítás témáinál is egyre jobban hangsúlyozzák a szakemberek a megfelelő vitaminok, étrend-kiegészítők fogyasztását. Erre reagálásképpen persze hatalmas nagy kínálat jelent meg a piacon mindenféle vitamin tekintetében. Ugyanakkor hatalmas eltérés lehet a termékek között, például a hasznos összetevők mennyiségében.

A vitaminok között a C-vitamin fontosságát hangsúlyozzák leginkább manapság. Egyes vélemények szerint megelőzésképpen vagy például egy megfázás alkalmával érdemes nagydózisban szedni a C-vitamint, mivel általa immunrendszerünk védekező hatásmechanizmusa jelentősen fokozódik, így gyógyszer helyett vitaminnal is úrrá lehetünk enyhébb, megfázásos betegségeken. Ez azonban erősen vitatott kérdés, mivel ugyan ártani semmiképpen nem árt a C-vitamin nagydózisú fogyasztása, ugyanakkor azt sem bizonyított, hogy pontosan milyen fokú védelmet tud biztosítani.

A C-vitaminnal kapcsolatban tehát gyakran felmerülő kérdés, hogy mennyi az optimális napi beviteli mennyiség belőle. Önmagában az aszkorbinsav ugyanis egy nagyon gyorsan felszívódó vegyület, szervezetünk nem raktározza el, a felesleg vizelet útján távozik. Azonban a C-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítők ma már tartalmaznak olyan segédanyagokat, amelyek késleltetik, vagyis optimalizálják a felszívódási folyamatot, így a vitamin koncentrációja a vérben fokozatos, és folyamatos lesz. Ezért tapasztalhatjuk, hogy bár önmagában az aszkorbinsav egy egyszerű, olcsó vegyület, mégis a C-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítők nagyon drágák is lehetnek.

A vitaminok szerepe, és a megfelelő étrend-kiegészítők kiválasztása a terhesség ideje alatt különösen fontos kérdés. A baba-mama vitaminokkal már korábban külön cikkben foglalkoztunk, most csak néhány megjegyzés erejéig térünk ki rá. Fontos hangsúlyozni, hogy a várandóság ideje alatt megnő a szervezet vitamin szükséglete, a szakértők ilyenkor különösen a folsavfogyasztásra hívják fel a figyelmet, főleg mert hazánkban eleve folsavhiányos a táplálkozás. Ezen kívül fontos még a kalciumpótlás, ugyanakkor a túl sok A-vitamin fogyasztása terhesség ideje alatt nem javasolt.

Összességében a gyógyszerészek a több vitamint is megfelelő mennyiségben tartalmazó étrend-kiegészítőket ajánlják. Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk tájékozódni és választani, néhány alapfogalommal nem árt tisztában lennünk. Először is a készítményben megtalálható vitaminok és ásványi anyagok listája nem azonos az összetevők listájával, így az édesítőszerek, a cukor vagy az állományjavítók itt nincsenek feltüntetve. Az „RDA” a javasolt napi bevitelt jelenti, melyet minimum 15%-ban tartalmaznia kell egy terméknek ahhoz, hogy az adott összetevőt fel lehessen tüntetni a csomagoláson. Ez alapján persze még mindig többszörös különbség lehet egy-egy étrend-kiegészítő hatóanyag-tartalma között.

Fotó:
pixabay.com

Több mint 20 kg fogyás egészségesen – hogyan érdemes hosszú távon belevágni?

A több mint 20 kilogrammos fogyás komoly életmódváltást jelent, ezért érdemes nem gyors fogyókúraként, hanem hosszabb távú folyamatként tekinteni rá. Minél nagyobb a tervezett testsúlycsökkenés, annál fontosabb, hogy a módszer fenntartható, fokozatos és a szervezet számára biztonságos legyen. A túl gyors fogyás fokozott éhséggel, fáradtsággal, izomvesztéssel és későbbi visszahízással is járhat

Miért nem pihentet az alvás, ha megvan a 8 óra?

Sokan úgy gondolják, hogy ha éjszakánként megvan a hét-nyolc óra alvás, akkor reggel kipihenten kellene ébredniük. Mégis gyakori panasz, hogy valaki időben lefekszik, eleget alszik, reggel pedig úgy kel fel, mintha alig pihent volna. Az alvás mennyisége ugyanis önmagában nem minden: az alvás minősége, folyamatossága és az életmódunk is sokat számít.

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?

Ne edd ezt az 5 ételt sportolás előtt – eláruljuk, miért

A mozgás előtti étkezés sokszor éppen annyira fontos, mint maga az edzés. Nem mindegy ugyanis, mit eszünk a futás, úszás, kerékpározás vagy éppen egy erősebb konditermi edzés előtt. Egy rosszul megválasztott étel könnyen okozhat puffadást, gyomorfájdalmat, émelygést vagy kellemetlen teltségérzetet, és még a teljesítményünket is ronthatja.

A mozgás a csontokat is erősíti – így tehetünk a csontritkulás ellen

Sokan csak akkor kezdenek el igazán foglalkozni a csontok egészségével, amikor már egy vizsgálat kimutatja a csontsűrűség csökkenését. Pedig a megelőzésben a mindennapi életmódnak is fontos szerepe van. A rendszeres testmozgás nem csupán az izmokat tartja karban: megfelelő formában a csontokat is terheli, ezáltal hozzájárulhat azok erősségének megőrzéséhez.