Menü

Napi öt adag gyümölcs és zöldség sem elég

Újabb és újabb kutatások veszik nagyító alá az ember gyümölcs és zöldségfogyasztását. Nem újdonság: rendkívül pozitív a hatása. Ami viszont igen: még mindig nagyon kevesen eszünk elegendő mennyiségűt belőle, belőlük.

Évek óta elfogadott ajánlás a napi öt adag gyümölcs/zöldség (együttesen) elfogyasztása. Ez körülbelül 400 grammnak felel meg, és alaposabban belegondolva nem sok ember eszik meg ennyi zöldet minden nap. Ráadásul a legújabb kutatások bebizonyították, hogy nem kell megállni ennél az öt adagnál, hanem el lehet menni nyugodtan hét, vagy tíz adagig is, sőt ez volna az igazán kívánatos. Na, viszont ettől ma a legtöbben igencsak távol állunk.

Hogy miért erőltetik a zöldség és gyümölcsfogyasztást annyira? A mostani kutatások szerint segítségével egész egyszerűen jelentősen csökkenthető a halálozási kockázat nagysága. Persze csak akkor, ha megvan az előírt nap mennyiség, a vizsgálat szerint legalább hét adag. Ezzel már jó eséllyel vehetjük fel az előzetes harcot a szív és érrendszeri megbetegedések, a stroke, a cukorbetegség, az elhízás ellen.

Érdekesség, hogy a zöldséget jóval, pontosabban négyszer hatékonyabbnak találják, mint a gyümölcsöt. Ami a gyümölcslevet illeti, kijózanítóak az eredmények, az említett kutatások szerint egyáltalán nem csökkenti a halálozási kockázatot.

Fotó:
pixabay.com

Tárkony – boszorkánykonyhám egyik kedvenc eleme

Egy jó tárkonyos raguleves, ami már-már egytálételnek is elmegy, ha tele van minden finomsággal, de a tárkony nem csak ezért remek növény. Nézzük, hogy miről is van szó.

Cseresznye, a nyár hírnöke

Mindenki ismeri a cseresznyét, és valószínűleg kevés ember van, aki ne evett volna még. A nyár egyik első gyümölcse, mely nem csak finom, hanem egészséges is.

Agyfrissítő ételek – Mit együnk a jobb koncentráció és memória érdekében?

Az emberi agy rendkívül összetett szerv, amely a test teljes energiafelhasználásának jelentős részét igényli. Nem véletlen, hogy a megfelelő táplálkozás nagyban befolyásolja a koncentrációt, a memóriát, a tanulási képességet és a mentális teljesítményt. Egyes élelmiszerek különösen kedvező hatással vannak az agyműködésre, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani őket.

Egészséges úti falatok – praktikus, tápláló és könnyen elkészíthető megoldások

Az utazás gyakran együtt jár gyors étkezésekkel, benzinkutas nasikkal vagy cukros, feldolgozott snackekkel. Ezek rövid távon energiát adhatnak, de hamar vércukorszint-ingadozást, fáradtságot és éhségérzetet okoznak.

Rezveratrol - a furcsa csengésű, ám nagyon egészséges gyümölcs alkatrész

Ismerünk sokféle anyagot, amelyek a természetben előfordulnak, és jótékonyan hatnak a szervezetünkre, ilyen ez a különösen hangzó rezveratrol is.