Menü

Könyvajánló: Emma-trilógia

Könyvajánlónkban ezúttal is egy háromkötetes regénysorozatot mutatunk be azzal a céllal, hogy a nyári szabadság idejére senki se maradjon olvasnivaló nélkül. Az Emma-trilógia három éve jelent meg, de népszerűsége miatt azóta is folyamatosan megtalálhatjuk a könyvesboltok polcain és a webáruházakban. Fiatalabb korosztálynak is ajánljuk, ugyanis sokat segíthet a magyar történelem utóbbi 100 évének megtanulásában és megértésében.

A családregény az 1900-as évektől nagyjából a rendszerváltásig tart, így a cselekmény mellett nem csak a történelmi tényeket ismerhetjük meg, hanem a szereplőkön keresztül láthatjuk, hogy milyen hatással voltak a családokra a világháborúk, hogyan élték meg az ’56-os forradalmat, a szocializmust a különböző jellemek. A könyvek elolvasása után úgy érezhetjük, hogy többet tudunk meg belőle, mint a tankönyvekből, hiszen ott megtanuljuk a száraz tényeket, de emellett nehéz igazán belegondolni azok hatásaira a kor emberére. Ettől függetlenül az Emma szerelme, Emma fiai és Emma lánya című kötetek könnyen olvashatóak, cselekményesek

. Hozzák a jó könyveknek megfelelő alaptulajdonságot, miszerint ha egyszer belekezdünk, akkor nehéz letenni, és esetleg még az alvásidőnket is csökkentjük a kedvéért. Az embert hajtja a kíváncsiság, hogy melyik szereplővel mi történik ebben az egyre népesebb családban, kinek hogyan alakul az élete.

A történet központi helyszíne egy kitalált balatoni település az északi parton. Ettől függetlenül nagyon jól bemutatja a „magyar tenger” szépségeit, hangulatát, tehát már csak ezért is ajánlott nyári olvasmány. Nem ez az egyetlen kitalált helyszín a könyvben, ez azonban nem válik a hátrányára. A szereplők jelleme jól megformált, külsejük azonban eléggé ideologizált. Ahogy a legtöbb regényben, itt is inkább szép külsejű emberek kerülnek a középpontba, de ráadásul az Emmában a leszármazottak még „megszólalásig” hajlamosak is hasonlítani egymásra. Ezt azonban megbocsájtjuk az író Fábián Jankának, tekintve, hogy a történelmi környezet és az élet egyéb nehézségei nyújtanak éppen elég galibát és küzdelmet a szereplőknek, emellett pedig túlzó lenne még több realitást belesűríteni a történetbe. Vagy legalábbis akkor nem a szórakoztató irodalom kategóriába sorolnánk a köteteket.

Így viszont megszeretjük a szereplőket, és az írónő arról is gondoskodik, hogy megfelelően megértsük az indíttatásaikat.

Fotó:
pixabay.com

Minden családban van egy örökség

Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.