Nem MELLékes – figyelemfelhívó fotókiállítás
- Dátum: 2014.10.02., 20:14
- aggodalom, díjazott, elfogadás, Európai Nők Szervezete, feldolgozás, fénykép, fotó, fotóművészet, harmónia, mell, mellműtét, mellrák, nő, nőiesség, öntudat, pályamunka, pályamű, pályázat, szoptatás, szűrővizsgálat, testi-lelki egészség, zsűri
A Mozsár Kávézóban (Budapest, Nagymező utca 21) nyílt meg szeptember 27-én szombaton a Nem MELLékes című fotókiállítás, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a női mellet érintő betegségekre, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára. Ezen kívül a test és lélek harmóniáját, a testi-lelki egészség védelmét, és főként a női öntudat felébresztését célozzák a fényképek.
A fotók pályázat útján gyűltek össze, augusztus 22-éig lehetett pályamunkákat beküldeni a szervezőkhöz, az Európai Nők Szervezetéhez. Nagyon értékes fényképek születtek, amelyeket a nőszervezet facebook oldalán is meg lehet tekinteni – érdemes, és egyben elgondolkodtató. Egyre több olyan akcióról lehet hallani, ahol a női mell a téma, legyen szó akár mellrákról, vagy szoptatásról, nagyon hasznos a szemléletformálás. A képeket tallózgatva megjelenik előttünk a betegség, de a küzdelem érdemessége is. Fiatalok, idősek, lányok és édesanyák, sőt párok láthatóak a képeken, melyek mindegyike nagyon kifejező. Már csak azért is hasznosak a hasonló jellegű felhívások, mert a rák esetén különösen fontos az érzelmek feldolgozása, amelynek jó eszköze lehet a fotóművészet.
A díjazottak megérdemelten nyertek, de bizonyosan nem volt könnyű feladata a zsűrinek, hogy a jobbnál jobb alkotások közül kiválassza az első hármat. Minden képnek láthatóan története van. Hatalyák Zsófia, Laki Krisztina, valamint Spiegel Viktor lettek a nyertesek, és az különös öröm, hogy férfiak pályamunkái is láthatóak voltak. Az ő feladatuk ugyanis különösen fontos az elfogadásban. Sok nőnek elsődleges aggodalma, hogy mit gondol majd a párja a mellműtét után, képes lesz-e elfogadni őt, csökkenti-e majd a szemében azt, hogy mennyire gondolja őt nőiesnek. Csak ezután következik az, hogy önmaguk számára mit jelent testileg és lelkileg a műtét.

Érdemes a fotókat megtekinteni a Mozsárban, vagy legalább a facebook-on – lélekmozgató képeket láthat.
Fotó:
pixabay.com
Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet
Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.
Capgras-szindróma, ha az ismerős ismeretlen
Van úgy, hogy megismerjük a körülöttünk lévőket, de azt gondoljuk, hogy mégsem ők azok, ilyenkor állhat a háttérben Capgras-szindróma.
GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?
Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.
Hogyan óvhatjuk meg a bőrünket ősszel?
A hűvösebb idő beköszöntével a bőr könnyebben kiszáradhat. A háttérben több, egymást erősítő hatás állhat, amelyek a fűtési szezon kezdetével még feltűnőbbé válnak.
Amikor nincs kinek elmondani – a magyarok kétharmada egyedül küzd a lelki nehézségekkel
Van, amikor nem történik semmi különös, mégis azt érezzük, hogy elfáradtunk. Túl sok a feladat, kevés az idő, állandóan ott motoszkál bennünk a pénzügyi bizonytalanság, a munkahelyi elvárás vagy éppen a családért érzett felelősség. Beszélnénk róla, de sokszor nincs kinek. Egy friss felmérés szerint a magyarok jelentős része éppen így éli meg a lelki nehézségeit.