Menü

„Mintha alvás közben nőtt volna a gyerekem…”

Minden szülő örül, ha kisbabája békésen alszik, pihen. A táplálás mellett talán az egyik legfontosabb, hogy a baba nyugodt alvása biztosítva legyen. Alvás közben ugyanis rendkívül fontos fejlődési folyamatok mennek végbe az agyban.

Gyakran érzékelik úgy a szülők, hogy gyermekük mintha alvás után nagyobb lenne, vagyis miközben szundikál, nőtt is. Nos, ennek a tapasztalatnak bizony van tudományos magyarázata. Az agysejtek alvás közben dolgozzák fel az ingereket, a számtalan információt és élményt. Ilyenkor raktározódnak az új információk is a memóriában, illetve épülnek az újabb és újabb kapcsolatok az agyban. Az alvás tehát rendkívül fontos szerepet tölt be a fizikai, az érzelmi, és a szellemi fejlődésben is.

Visszatérve pedig arra a tapasztalásra, mely szerint úgy tűnik, mintha a kisbabák minden egyes alvás után nagyobbak lennének, korántsem tévhitről, vagy pusztán érzéki csalódásról van szó. A kisbabák mélyalvása közben ugyanis, növekedési hormonok szabadulnak fel, a fehérje lebontás csökken, mely egyúttal serkenti a sejtnövekedést.

A babáknak egészen más mind az alvásigényük, mind az alvásmintázatuk. Fontos, hogy a szülők biztosítsák a nyugodt alvás feltételeit, vagyis érdemes kialakítani és tiszteletben tartani a baba alvási szokásait. A baba alvás idejében kerüljük például a vendégfogadást, az ügyintézés illetve a bevásárlást, a napközbeni alvás időket sem szabad megzavarni, felborítani a megszokott ritmust.

Az inzula aktiválódása, az agy rejtett központja, amely összeköti a testet és az érzelmeket

Az emberi agy egyik különösen érdekes, mégis kevésbé ismert területe az inzula (insula), más néven szigetkéreg. Ez az agykéreg mélyén elhelyezkedő struktúra meghatározó szerepet játszik az érzelmek, a testi érzékelés, az öntudat és a társas kapcsolatok feldolgozásában. Aktiválódása számos hétköznapi élményhez kapcsolódik, a szorongástól és a félelemtől kezdve az empátián át az érzelmi tudatosságig.

NEAT-faktor, hallottál már róla?

Akkor is mozgunk, ha nem sportolunk, vagy edzünk, de kiszámol ezekkel valójában?

Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll

A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.