Menü

A kiegyensúlyozott étkezés fontossága

Miért előnyös, ha kiegyensúlyozottan táplálkozunk? Például azért, mert javítjuk vele az emésztésünket, és csupán ezzel az egyetlen szokással is könnyebb megőriznünk az ideális testsúlyunkat, és csökkentjük vele az elhízás lehetőségét. Szerencsére a rohanó világban is megvalósítható a kiegyensúlyozott táplálkozás.

Igen ám, de mit is jelent ez? Íme:

Kalóriák a mérlegen

Naponta nagyjából azonos kalóriafogyasztás javasolt, tehát a napok között ne legyen nagy eltérés (azaz nincs jelentős kalóriatöbblet, és nincs meghatározó csökkenés sem). Így a szervezetünk körülbelül alkalmazkodik ahhoz, hogy mennyi ételt fogyasztunk és beáll egy meghatározott rendszerre. A legtöbben azt rontják el, hogy az étvágynövelő ételek révén (a cukros, finomlisztes ételek jelentős étvágynövelő tényezővel rendelkeznek a vércukorszint megemelése okán) egyre többet és többet eszünk fokozatosan. A gyomrunk is kitágul, és mind több és több ételt tud befogadni. De ez még nem azt jelenti, hogy az emésztésünknek jót tesz ez a helyzet. A kiegyensúlyozott táplálkozásról az egyik visszajelzésünk lehet, ha naponta van székletünk legalább egyszer, de akár többször is.

Hogyan valósítsd meg? Kalóriaszámláló oldal, vagy telefonos applikáció segítségével egy-két hétig ellenőrizd a fogyasztott napi kalóriákat, ezzel könnyen tetten érheted magad, hogy mennyire váltakozó az étkezésed. A számolgatás segítségével hamar képbe kerülsz, hogy hol tudod kiegyenlíteni a táplálkozási szokásaidat.

Az időpontok fontosak

Ha a napok meghatározott időpontjaiban étkezel, azért hálás lesz a szervezeted. Sokkal könnyebb számára a táplálék feldolgozása, ha minden nap kb. azonos időpontokban fogyasztod az ennivalót. Nem véletlen, hogy régen akkora hagyománya volt a tízórainak (amit a nevéhez igazodva tízkor fogyasztottak), és hogy a déli harangszóval ebédeltek. A korai szokásokat leutánozva Te is segíthetsz a testednek. Javasolt a napi három helyett inkább ötször étkezni meghatározott időpontokban, de akkor kevesebbet.

Hogyan valósítsd meg? Figyeld meg a napirendedet, hogy melyek azok az étkezések, amelyeket otthon valósítasz meg, és mik azok az időpontok, amikor rohansz. Az utóbbi alkalmakra, főleg ha tízórairól, vagy uzsonnáról van szó, vigyél magaddal gyümölcsöt, vagy müzliszeletet. A munkádat lehetőség szerint próbáld az étkezésekhez igazítani, ez a munkamorálnak is ad egy meghatározott tempót. Ha kötöttebb munkahelyen dolgozol, ahol nem lehet étkezni, akkor pedig annak megfelelően állítsd be az étkezéseidet. Természetesen a sok műszakos rendben dolgozóknak van a legnehezebb feladatuk, főleg akkor, ha az evés tiltott, vagy nem megvalósítható a munkaidőben.

Ételcsoportok étkezések szerint

Amellett, hogy fontos a változatos táplálkozás, a tested számára könnyebb az emésztés, ha körülbelül azonos ételcsoportokból választasz. Tehát nem jó, ha egyszer csak legurítasz egy kávét reggelire, máskor pedig háromfogásos reggelivel örvendezteted meg magad. Találd meg a kettő között az arany középutat, és ehhez ragaszkodj! Ezen belül természetesen érdemes a változatosságra törekedni, hogy minél több tápanyaghoz juthasson a szervezeted.

A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás

A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz

A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.