Menü

Egyre többen szenvednek magas vérnyomásban

Szinte hihetetlen, hogy mennyien küzdenek a magas vérnyomás problémájával. Az érintettek száma egyre emelkedik, vajon mi az oka?

A magas vérnyomás több százmillió embert érint a világon, egyes becslések szerint a szám meghaladja az egymilliárdot is, ebből is következtethetünk arra, hogy hazánkban is jelentős gondot okoz a nevezett egészségügyi probléma.

A népességgyarapodással párhuzamos a magas vérnyomás elterjedése, a fejlődő világban sokkal inkább jelen van, mint a fejlettebb országokban. Ez mindenképpen egy érdekesség, a szegényebb rétegeket érinti inkább a betegség, ami valószínűleg a táplálkozással (sőt a gyerekkori étkezéssel) van összefüggésben. Az egészségtudatosabb életmód, ami a minőségibb táplálkozás mellett együtt jár a gyakoribb, rendszeres mozgással is, kiszorítja a magas vérnyomást. Nem elhanyagolható az sem, hogy a gazdagabb országokban jóval hatékonyabban képesek kezelni a már meglévő problémát. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Nyugaton (azaz itt Magyarországon) máris hátra lehet dőlni.

A magas vérnyomás, mint ismeretes, rendkívüli veszélyeket rejt magában. Növeli a szívinfarktus és az agyvérzés kockázatát, ezek mellett többféleképpen lehet káros szervezetünkre. Mint tudjuk, idősebb korban nagyobbak a kockázatok, a korral gyakran növekszik a vérnyomás is.

Kit érint a magas vérnyomás veszélye kortól függetlenül? Mindenképpen figyeljen oda rá, ha ön túlsúlyos, túl sok sót eszik, sok alkoholt fogyaszt, stresszes életmódot él, illetve keveset mozog.

Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll

A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.

Megfázás ellen hagymával: három immunerősítő házi gyógymód

A hagyma, a méz és a gyömbér régóta része a házi praktikáknak. A hűvösebb hónapokban sokan fordulnak a természetes alapanyagokhoz, ha kapar a torkuk, folyik az orruk vagy enyhíteni szeretnék a megfázás kellemetlen tüneteit. Bár ezek a módszerek nem helyettesítik az orvosi kezelést, egyes házi készítmények segíthetnek a komfortérzet javításában és a tünetek enyhítésében.

Miért fájnak ősszel jobban az ízületek?

Ahogy beköszönt az ősz, egyre többen tapasztalják, hogy merevebbek az ízületeik, nehezebben indul a reggel, és a korábban megszokott mozdulatok is kellemetlenné válnak. A térd, a csípő, az ujjak vagy éppen a vállak fájdalma különösen azoknak okozhat gondot, akik ízületi kopással, gyulladásos betegséggel vagy régebbi sérüléssel élnek. De vajon valóban az időjárás áll a háttérben, és mit tehetünk azért, hogy az őszi hónapokban is könnyebben mozogjunk?