Menü

Modern nyelvtanulási módszerek

Ha szeretnénk fejleszteni a nyelvtudásunkat, akkor nyugodtan hívjuk segítségül a modern digitális eszközöket is a nyelvtanuláshoz! Íme néhány ötlet, hogy miként tanulhatunk idegen nyelveket a számítógép, az e-book olvasó, valamint az okostelefon segítségével, sok esetben akár egy-egy nyelvóra árából.

Kezdőknek elsősorban az okostelefonokra, valamint tabletekre letölthető alkalmazások ajánlottak, amelyekkel igen szép, akár ezres, többezres nagyságrendű szókincset is összegyűjthetünk. Számos applikáció áll rendelkezésre mind at iPhone és iPad, mind az Androidos készülékek esetében. Ráadásul a kreatív, játékos és változatos, és még véletlenül sem unalmas nyelvtanulási módszerekkel szórakozás lesz a nyelvtanulás. A legnagyobb előnye, hogy a néhány percnyi szabadidőnket is kihasználhatjuk nyelvtudásunk fejlesztése érdekében, akár sorban állás közben is.

Ha már rendelkezünk valamekkora szókinccsel és alapszintű nyelvtudással, akkor az idegen nyelven való olvasás jelentős fejlesztő hatással bírhat. Mindez alapvetően nem a türelmetlenek "sportja" volt, hiszen egyenként szótárazni a szavakat bizony fáradtságos feladat. Ennek a kellemetlenségnek vet véget, hogy a Kindle márkájú ebook olvasóra elérhetőek szótárak. Angol-magyar nyelven az egyik szorgalmas felhasználó készítette ezt el, amelyet csak le kell tölteni és beállítani a készüléken, és így csak az ismeretlen szót kell kézzel kijelölnünk, és máris megjelenik a magyar jelentés. Érdemes kipróbálni, mert ez is élvezetes nyelvtanulási opció lehet.

Hasonló tematikát követ a MorphoMouse elnevezésű program, amelyet a számítógépünkre lehet letölteni. Segítségével most már nem jelent akadályt egy-egy idegen nyelvű internetes cikk, vagy Word dokumentum elolvasása, hiszen egy kattintás az ismeretlen szóra, és máris megjelenik annak jelentése. Ugyanezt a programot akár offline szótárként is alkalmazhatjuk. Maga a program ingyenes, viszont a hozzá kapcsolódó választható szótárakért fizetni kell. Szerencsére igen sokféle lehetőség és nyelv közül választhatunk, és még szakmai szótárak is rendelkezésre állnak. Az ingyenes demó változattal mindenesetre kipróbálhatjuk, hogy számunkra megérné-e fizetni ezért, avagy sem.

Azt pedig már talán mondani sem kell a mai digitális generációnak, hogy milyen jelentős nyelvtudás-fejlesztő hatása van az idegen nyelven való filmnézésnek. Elsősorban az idegen nyelvű, magyar felirattal ellátott verzió az, amellyel leggyorsabban érhetünk el változást: új szavakat tanulunk, méghozzá a megfelelő kiejtéssel, és az agyunk rááll az adott nyelv hangzására, hangképére. Persze a semminél az is jobb, ha magyar nyelven, de idegen nyelvű felirattal nézünk filmet vagy sorozatot. Haladóknak persze az is nagyon hatásos, ha már a filmmel megegyező nyelvű feliratot rendelik hozzá az otthoni mozihoz.

Csapatban erősebbek vagyunk – BSI Futónagykövet találkozó 2026

Február 14-én ismét összegyűlt a BSI Futónagykövet-közösség a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, hogy megéljük a futás és a közösségépítés iránti közös szenvedélyünket. Közel százan voltunk, én pedig immár 7 éve képviselem ebben a közösségben lakóhelyemet, Tamásit.

Zürich, ahol a drágaság életérzéssé válik

Zürich rendszeresen szerepel a világ legdrágább városainak élén, mégsem a stresszről, hanem a nyugalomról, a tisztaságról és a tudatos életről híres. De mit kapunk valójában a magas árakért cserébe? Luxus kirakatot, vagy egy olyan életminőséget, ami hosszú távon is fenntartható?

Az edzőtermi szorongás lélektana

Januárban alig lehet mozdulni a konditermekben, az újévi fogadalmak miatt minden gép foglalt. Pár hét múlva viszont már alábbhagy a lelkesedés. A kettő között pedig ott vannak azok, akik elindultak, de végül legyőzték őket a saját félelmeik. Ugyanis az év eleje nemcsak a lendületről szól, hanem a szorongásról és arról a nehezen megfogható „edzőtermi varázsról” is, amely jó esetben magával ragad.

Tour de Hongrie: a mezőny májusban újra száguld!

Komoly szakmai kihívásokat és izgalmas versenyt ígér a 47. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny. Dér Zsolt szövetségi kapitány szerint a viadal idei felépítése nemcsak a nemzetközi mezőny számára vonzó, hanem reális esélyt ad arra is, hogy magyar kerékpáros a legjobb öt vagy tíz között végezzen az összetett versenyben.

Rollerezés biztonságosan

Az elektromos roller az elmúlt évek egyik legnépszerűbb városi közlekedési eszközévé vált. Gyors, kényelmes, környezetbarát, és sok esetben hatékony alternatívát kínál az autóval vagy tömegközlekedéssel szemben.