Egy régi, kedves barát: Székelyföld

Aki szeretné megérteni a Kárpát-medencei magyarságot, a történelmünket, annak illik ellátogatni a székelyek erdőkkel tarkított dimbes-dombos tájára. Ez a mesebeli vidék hihetetlen érdekes és egyedi. Azért a pálinka körök után nézzünk is szét. Nagyon meg fogunk lepődni.

„A székely ellenségnek veszélyes,

szeretőnek szeszélyes,

barátnak hűséges.”

(saját gyűjtés)

Székelyföld mindig meglep engem. Elsősorban, mert létezik. A sok ismerősöm által, csak kis Magyarországként is emlegetett vidék megér jó pár misét. Induljunk a kályhától. Fogalma sincs az átlagnak, hogy mi folyik Székelyföldön. Az átkos szocializmus agymosása teljesen elvette, lekorlátozta a nemzeti öntudatot. Ez. egy egyértelmű koncepció volt. Kezdve azzal, hogy a Trianon szobor helyére szovjet katonai emlékmű került Budapesten. Majd jött a nyílt hülyítés, az orosz nyelv szervezetlen tömegoktatásával, elsősorban a történelmileg és logikailag is indokolt némettel szemben. Majd a határok diadala, a vízumkényszer, meg a tudat, hogy a túloldal olyan messze van.

A cél az állandó ellenségkép képzés volt, a katonaság felmagasztalása és az izoláció. A médiatermékeink többsége, azóta se foglalkozik a Kárpát-medencével. Erre jött a Benes-dekrétum, majd Ceausescu rémuralma. Kárpátalján, pedig esély sem akadt a rendes nyelvhasználatra. A helyzet, a Vajdaságon kívül, mindenhol elég kirekesztő volt. Azonban Kelet-Erdély bátor székely lányai és fiai konkrétan tettek mindenre, és nemhogy elvesztették volna identitásukat, hanem erősebbé tették, mint valaha. Persze akadtak súrlódások a románokkal, pláne egy olyan helyen, ahol majd minden legénynél van/volt székely bulletin (= bicska). Amúgy is köztudott, hogy a kisvárosokban, tehát mindenhol, jó pár buli/bál egymás közti késelésbe torkollott. A nagy szegénységet és az elnyomást, azonban a közismert hármas igazságukkal simán átvészelték. „Discovery jelleggel” jöjjenek ezek:

Az asszony nem ember. A „Cosmo lányok” figyelmébe ajánlom, hogy a hegyek és erdők erős gyermekei szinte nem fogyasztanak (otthon) csokoládét, halat pedig minden szökőévben, vagy akkor sem. Emellett a helyi három gyerekes apuka simán úgy mutatja be a családját, hogy két gyerekem van, meg egy lányom. Miközben a legerősebbek a székely nők, hiszen meg kell fékezniük az emberüket is. Azt meg érezzük, hogy egy egykori határvédő, harcos nép férfiúi nem a finomkodó hárfa művészetükről ismertek. Egyszóval, vannak családi belvillongások dögivel. Isten mentsen meg minket egy székely leányzó haragjától.

A sör nem alkohol. Eléggé ismert a helyi pálinkakultúra. A helyzet pont olyan, mint Nixon vietnámi háborúja alatt a fűvel. Nincs vele baj, jut mindenkinek. Viszont részeget alig látni, tekintve hogy a székelyek bírják is. A pubban a sör, csak szigorúan kísérő. Aki koccintani szeretne vele, megpróbálhatja, nem biztos, hogy talál partnert. Van, ahol nem telt le a 150 év. Persze lehet nem két decinként is bort kérni, ha különcködni akarsz. A pálinka pedig nem 35 fokos lábvíz, hanem 60-70 fokos torokégető.

A medve nem játék. Tusnádfürdőben, az utcán sétálgatás közben, néha benéz az ablakon. Az egyik helyi idegenvezetőm szerint: „Csak akkor támad, ha a kicsinyeit bántják, de hát ilyen az ember is!”. Így gondolja az, aki egyensúlyban van a természettel.

Még két dolgot le kell feltétlenül szögezni erről a népről. Az egyik a mindennapi mentalitásuk, értékrendjük, ami sziklaszilárd és biztos öntudatot ad akárhol legyenek is. Nem véletlen a mondás, hogy a jég hátán is megélnek. Talán, ezért ilyen tehetséges hokisok. Mondjuk Románia legzordabb, leghidegebb helyén laknak, el is kell az öntudat, meg a pálinka. A másik önmaguk pozicionálása a világban, ami egyedülálló. Hasonlóval se találkoztam európai utazásaim során.

Kezdjünk is bele. A legfontosabb, hogy három dolog minden székelyre igaz. Életkortól, anyagi helyzettől függetlenül. Mindegyikük katolikus, magyar anyanyelvű és önálló. Próbáljatok meg ajándékot adni egynek is, nehéz lesz. A magyar anyanyelvűségről meg nincs is vita. Csíkban (Csíkszereda) egy kiló kenyeret sem lehet venni más nyelven. Minden ki van írva magyarul is. Kétségtelen, hogy dialektusban beszélnek, amire rárakódnak a helyi szavak.

Nyelvében él a nemzet. Aki játssza a hülyét, az nem érti, attól az még magyarul van. Nekünk ez inkább egy anyanyelvi logikai játék. A katolikussággal meg semmi baj nincs, mindig is segítette a közösség összetartozását. Csak annyit kértem, hogy fogadják el, hogy én nem vagyok az. Ez sikerült is. Sokaknak erről a témáról a Csíksomlyói búcsú ugrik be egyből. Nagyon szép ott fönt, a helyszínen lenni, lenyűgöző. De azt rögzítsük, hogy az egész esemény részben egy csata emléke is, ahol a katolikus székelyek a magyarokkal csaptak össze. A harc kimenetele nem volt kérdéses. Ha a székelyek katolikusak akartak lenni, akkor csak őrültek próbálhatták őket meggyőzni másról.

Fontos még megérteni, miért jár egyenes háttal egy székely az utcán. Kérem, könyörgök, nagy Magyarország őrült, szélsőjobboldali szektások hagyják békén a Hargita, Maros, Kovászna megyék hármasában lakó alapvetően békés embereket. Kérem, inkább tanuljanak történelmet. A székely mentalitás alapja a földbirtok, na, nem a magyar vagy a román, hanem a székely. „Székelynek születni kell”. A helyiek egészen az első világháborúig alapvetően a saját uraik voltak. Ezért kulturálisan igen, de gazdaságilag csak részben voltak anno a Magyar Királyság részei. Az Árpád-kori világ alapja is a tulajdon volt. Egészen a három magyar ország idejéig ez a gyéren lakott, rosszul szervezett kupleráj (kicsi hazánk) csak akkor működött rendesen, ha a legnagyobb földbirtokos a király volt. Idegen testnek tűnt már akkor is Székelyföld. Mátyás egyszer jól berúgott egy maroknyi székely vezetővel, ő így bírta rá őket a katonai szolgálatra. Ennyi a nagy összetartozásunk története. Ne feledjük egy nagyon erdős, hegyvidékes elmaradott területről van szó, kemény téli fagyokkal. Kevés helyi lakossal kellett mindig is számolni.

Ami egyedüliként jelen van, makroszinten, a helyiekben az az erdélyi öntudat. Nagyon nagy szeretettel gondolnak vissza arra az időre, amikor Erdély önálló volt. A Magyarországhoz való tartozás helyenként felbukkanó elméleti igényének is az az alapja, ami fentebb írtam. A közös kultúra, nyelv összeköt. Rögzítsük, hogy sok székely nem tartja magát magyarnak, és tesz a magyar útlevél lehetőségére, ő így is úgy is otthon van. Persze a háborúk alatt a székelyek erőn felül harcoltak a magyarokért. Ez volt az Emberek dolga. Ne feledjük segítettek anno elzavarni az osztrákokat is Erdélyből, az első világégésben rengetegen meghaltak, majd a szovjet hadsereg részben kikerülte őket, mert nem tudtak velük mit kezdeni. Maga a tömeggyilkos Sztálin adott autonómiát a területnek, mert ilyet még ő sem látott.

Vegyük a Spártára hajazó, legkeményebb helyek egyikét, Domonkost. Oda még egy szimpla székelynek is útlevél kell. A helyi vélemény egyszerű és világos. „Az odáig rendben van, hogy székelyek vagyunk, de hogy még a nagy Romániát is hozzánk csatolják, az már túlzás”. Nagy ívben tesznek arra, hogy milyen országhoz tartoznak. Egészen addig, amíg magyarul beszélhetnek. A gond ott van, hogy magyarországi médiatermékek fogyasztásával izolálódnak a helyiek. Román nyelv ismerete nélkül komoly fizetésre esély sincs, marad a szegénység. Sajnos a kormányuk játssza az eszét, és köti az ebet a karóhoz, hogy egy nemzetiségű országuk van. Agyrém. Mielőtt pálcát törnénk a helyiek rossz nyelvtudása felett, ne feledjük, hogy nincs a helyi iskolákban rendes nyelvkönyv. Mármint olyan könyv, ami más anyanyelvűnek segítene boldogulni. A sima tankönyvvel meg vért izzad, aki nem románt is napi szinten használó családból jön.

A mindennapokat beárnyékolja, hogy sokan elhagyni kényszerültek az otthonaikat. A pénz nagy úr. Komolyan bántja a helyi öntudatot az, hogy a csak elméleti síkon (!) létező hazájukban, a lakosság több mint negyede már nem magyar anyanyelvű. Ha viszont a bizonyos pohár félig teli részét nézzük: a helyzet jobb, mint valaha. Az EU-s pénzekből megszépült sok középület. A határok már csak fejben léteznek. Lehet vállalkozni, dolgozni, tanulni, nősülni és persze utazni. A székelyföldi, helyi kilátások azonban továbbra se jók. Az autonómia komoly nyelvi előrelépést nem fog jelenteni, hiszen már minden elérhető magyarul. Talán a román társadalom egészséges nevelésében lehet szerepe illetve a helyiek román nyelvoktatását tudná segíteni. Elvileg az EU-s pénzek lehívását is javíthatná.

A magam részéről drukkolok, de csodát nem várok. Ez a 13 ezer négyzetkilométeres terület, azonban így is megállja a helyét. Közelében van a csillogó villogó, felújított Brassó és a Drakula-kastély. Emellett magába foglalja a meseszép, vulkanikus Szent Anna tavat. Tessék útra kelni. Gyönyörű az egész. A helyiek nagyon kedvesek, főleg ha magyar szót hallanak. Csak ne románozzuk le őket, mert nem azok. Semmiképp se dicsérjük meg őket, hogy milyen szépen beszélnek az anyanyelvü(n)kön. Nem az erdélyiek hibája, hogy hülyeséget tanulunk az iskolában. Mindenkinek jó kirándulást kívánok. Ne feledjük azt, ami ezen írás legfőbb mondanivalója is egyben: mi, magyarok Székelyföldön nagyon szívesen látott vendégek vagyunk, nem többek, de nem is kevesebbek. Persze lehet székely himnuszt dudorászni egész nap, csak attól még nem fogjuk megérteni azt, ami a dal mögött van. Ez egy ősi vidék a maga belső szabályaival. Tartsuk ezt tiszteletben és élvezzük, hogy magyarul beszélhettünk Erdélyben.

/Szerző és fotók: Vass Attila/