Menü

5 reggeli azoknak, akik nem akarnak reggelizni

Mert azt hiszik, az nem fontos, majd útközben bekapnak valamit, a munkahelyükön pedig isznak úgyis egy kávét. Ez, így, nem hangzik túl egészségesen. Hoztam öt olyan reggeli ételt, ami után a "nemreggelizők" tábora fogyatkozni fog.

Abból indulunk ki jó esetben, hogy este nem vacsorázunk nagyon sokat, nem esszük degeszre magunkat, hagyjuk a gyomrot pihenni, regenerálódni éjjel, nem terheljük le nehéz, zsíros ételekkel, cukorral, hanem inkább könnyű fehérjeforrás mellett döntünk, némi zöldséggel, salátával. Ezután, reggel, sima ügy lesz éhesen ébredni. Ekkor kell megfordítani a rosszul kialakult szokásrendszerünket és elfogadni azt, hogy valóban igaz a mondás: "Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz úgy, mint egy koldus!".

Ha nem így lenne, a mondás úgy szólna, hogy ne reggelizz...

Ha edzéssel indítod a napod, akkor az csillagos ötös, s aki reggel sportol, annál nem is kérdés a reggelizés, hiszen, edzés után nagyon fontos egy órán belül feltölteni a "lemerült raktárakat".

Ne árulok egy nagy titkot azzal, hogy a reggelizés és a testtömeg index csökkenése összefüggenek, vagyis a reggeli étkezés hozzájárul a fogyáshoz. Egy jól összeállított reggeli beindítja az anyagcsere működését, illetve egyenletesen tartja a vércukor- és inzulinszintet is a nap folyamán. Nézzünk öt reggelit, amit, ha megkóstolsz, (és eddig nem reggeliztél) változni fog a véleményed.

Készíts reggelire 4-5 evőkanál zabpehelyből, tejből vagy növényi tejből zabkását, pár perc alatt megfőzöd, s édesíted kedved szerint gyümölcsökkel, lekvárral, esetleg csokival magokkal, aszalványokkal. Az almás-vaníliás zabkása fahéj és vanília illata már kora reggel valóságos aromaterápia a konyhában és az egész lakásban.

Laktató és nagyon sok tápanyag van a tojásban, lehet az rántotta ráolvadt sajttal, tükörtojás, némi sült baconnel, lágy tojás roppanós zöldségekkel, fetasajtos omlett... Mellé válassz teljes kiőrlésű rozskenyeret, puffasztott rizst vagy ropogós magvas bagettet, s máris elláttad magad fontos tápanyagokkal és energiával, délig biztosan nem küzdesz az éhséggel és nem próbálod három kávéval orvosolni az enerváltságot, fáradtságot, ingerültséget, éhséget.

A legcsokisabb reform muffinnak sem biztos, hogy ellen szeretnék állni, egy bögre tejeskávéval szerintem remek reggeli, természetes édesítővel, zabliszttel, cukormentes csokidarabokkal elkészítve, esetleg csokiöntettel tálalva bármikor megenném, s sajnos nagyon jó a képzelőerőm, így szinte látom is magam előtt az asztalon.

A turmixok azoknak jók, akik nagyon sietnek, ezt nyugodtan elkészíthetjük előző este is, persze frissen a legjobb, de ha összeértek az ízek egy éjszaka alatt, az sem fog ártani neki, esetleg kis fehérjeporral, friss gyümölcsökkel, tejjel vagy növényi tejjel komplett reggelit hajthatsz fel, akár a munkahelyedre is magaddal viheted, vagy útközben is elkortyolhatod.Egy áfonyás-epres, vagy kivis-banános fehérjeturmix, némi kesudióval, mandulával nekem mindig jöhet, nem mondok rá nemet.

Egy hidegtálat is el tudok képzelni reggelire, sajtokkal, felvágottal, friss zöldségekkel, ropogós bagettel, esetleg házilag készített májkrémmel, szendvicskrémekkel. Ez lehet, hogy inkább egy vasárnapi késői reggeli a családdal, nem pedig a rohanós hétköznapokra való, de hétvégén is felemelő dolog terített asztallal várni az ébredőket.

Egy kiadós, tápanyagban gazdag és egészséges, vitamindús reggelivel igazán jó lehet indítani a napot, együtt enni, reggel, családi körben. Megéri emiatt korábban felkelni. Holnap elkészíted valamelyiket?

Az ünnepi asztal csapdái

Karácsonykor sokan tapasztalják meg a túlevést, amit gyakran bűntudat és önvád követ, pedig a jelenség jóval összetettebb annál, mint hogy „nem tudtunk megállni”. Az ünnepi időszak érzelmi terhei, a felborult rutin és a hagyományok mind szerepet játszanak abban, miért eszünk ilyenkor többet a megszokottnál. A kérdés nem az, hogy hibáztunk-e, hanem az, mit üzen számunkra a testünk és a lelkünk.

A citrom szerepe a modern súlykontrollban

A táplálkozástudomány fejlődésével a „superfood” kifejezés új értelmet nyert: már nem csodaszereket keresünk, hanem olyan természetes összetevőket, amelyek szinergiában működnek a szervezet alapvető folyamataival. A citrom (Citrus limon) az egyik leggyakrabban emlegetett kiegészítő a fogyókúrák kapcsán. Bár a populáris média gyakran „zsírégetőként” állítja be, a valóság ennél összetettebb, mégis rendkívül értékes a testsúlycsökkentés szempontjából.

Karácsonyi vendégváró falatkák, amiket a rokonok is imádnak

A karácsonyi ünnepek egyik legszebb része, amikor a család és a rokonok végre együtt lehetnek. A beszélgetések, nevetések és közös emlékek mellé szinte elengedhetetlenek az ízletes vendégváró falatkák, amelyek folyamatosan az asztalon lehetnek.

A méz jótékony hatásai – Természetes arany a mindennapokra

A méz az egyik legrégebbi és legsokoldalúbb természetes csodaszerünk, amit már az ókorban is nagy becsben tartottak. Nemcsak az ételek ízesítésére alkalmas, hanem a test és a lélek támogatására is.

Amikor a test jelez: így ismerhetjük fel a magnéziumhiány rejtett tüneteit

A magnézium az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkülözhetetlen az idegrendszer, az izmok, a csontok és az energia-anyagcsere megfelelő működéséhez. Több száz biokémiai folyamat motorja, ezért ha a bevitel tartósan alacsony, a szervezet gyorsan reagál.