Párosan szép az edzés
- Dátum: 2019.09.28., 22:52
- Martinka Dia
- alap, belső érték, depresszió, edzés, edzőterem., életmód, elhízás, esztétikus, étkezés, feszültségoldás, fitt, fut, futóverseny, házasság, kapcsolatformáló, kóla, kommunikáció, konditerem, közös edzés, közös élmény, közös főzés, minőségi, odafigyel, önbecsülés, öröm, összekovácsoló, párkapcsolat, sportág, sportos, sütemény, tartalmas
Mindig örömmel tölt el, mikor párokat látok együtt futni, konditerembe járni. Ha pedig még az étkezésükre is hasonlóképp odafigyelnek, ugyanúgy táplálkoznak, pláne jó közös élmény. Ha nem is jut el az ember mindig egyszerre a párjával edzeni, azért néha érdemes beiktatni egy-egy közös edzést, főzés, evést.
Nálunk régebben a férjem sok futóversenyre járt, nagyjából akkor kezdtem én „megmérgeződni” ezzel a tevékenységgel, mikor ő már abbahagyta, kicsit sajnáltam, de megértettem, hogy másfajta sportág után néz és inkább kondizni kezdett, ezzel nem is volt baj, hiszen egy jó év elteltével én is csatlakoztam hozzá és vettem bérletet, így most néha ő fut velem, néha én erősítek vele. Ugyan - mivel egyikőnk általában a gyerekekre vigyáz – ritkán jutunk el pont egyidőben együtt edzeni, mert sokszor egymást váltjuk az ajtóban, de ha összejön, akkor az olyan jó! Büszkeséggel tölti el az embert ez az egészen különleges közös élmény, amit a sport ad.

Nem azt mondom, hogy egy házasság alapja az a pár közös edzés, de sok múlik azon, hogy a párunkkal hasonlóképp gondolkozunk, sportolunk, táplálkozunk, sokkal biztosabb alap, mintha egyikőnk így élne, másikunk meg tespedne csipszes zacskóval a kanapén és záporozná a beszólásokat, amiért este edzeni megyünk és az étteremben roston csirkét eszünk salátával.
„Már megint futni mész?” vagy „Miért kell neked ennyit edzeni?” vagy „Már megint az edzőteremben töltöd az estédet?” esetleg „Több időt töltesz lassan a konditeremben, mint velem!” meg persze „Egy-két sütibe nem halsz bele”.
Egy fitt házasság szerintem azért is tartósabb, mert nem hízunk el egymás mellett, megtartjuk a vonzóbb, formásabb külsőnket. Nyilván érvelhet a másik oldal a belső értékekkel és természetesen nekik is igazuk van, de én azt gondolom, hogy a külső is legalább olyan fontos, mint a belső. Az elhízás ráadásul nemcsak esztétikailag zavaró, hanem megállapítható, hogy általában depresszió jellegű tünetekkel és alacsony önbecsüléssel is párosul, ez pedig rányomhatja a bélyegét egy párkapcsolatra. Egy esti filmnézés otthon egy liter kólával és süteménnyel is jó program lehet, de az együtt töltött idő a konditeremben, vagy egy terepfutás alkalmával sokkal tartalmasabb és minőségibb időnek számít, véleményem szerint.
A túrázás, vagy biciklizés szintén az egyik legjobb közös időtöltés. Azon túl, hogy számos közös élmény, kaland éri az embert, az együtt töltött közös idő segít többet beszélgetni egymással, javít a kommunikáción, segíti a feszültségoldást, mert összekovácsoló és kapcsolatformáló ereje van.

Ha együtt sportolunk, nagyszerűen tudjuk egymást motiválni. Hiszen nemcsak önmagunkért tesszük, hanem azért is, hogy a párunk büszke legyen ránk. Ha ott van mellettünk és ösztönöz, biztat, akkor mi is könnyebben vesszük az akadályokat. Kutatások is igazolják, hogy az együtt izzadó párok jobban megértik egymást, s nemcsak az edzőteremben, hanem az élet egyéb területein is támogatják a másikat, ez pedig a lehető legjobb és legstabilabb alap egy párkapcsolatban.
Mindegy mit, csak mozogjatok együtt. A sportos párok nagy valószínűséggel sokkal, sokkal egészségesebb életet élhetnek, talán kijelenthető, hogy előbb sikerrel jár egy babaprojekt, egészségesebb életükkel tovább is élhetnek és gyermekeiknek is ezt az irányt mutatják, odafigyelve az ő életmódjukra is. A boldog párok leggyakoribb szokásait vizsgálva a kutatók arra jöttek rá, hogy a közös sport élménye mindegyikőjüknél az elsők között szerepel. Ez pedig nem véletlen.
Női Terepfutás Napja – Amikor az ösvények a nőkről szólnak
Június 1-je különleges dátum a terepfutás szerelmeseinek naptárában: ezen a napon ünnepeljük a Női Terepfutás Napját (Women's Trail Day), amely világszerte a női futók közösségét, kitartását és inspiráló történeteit helyezi a középpontba.
A sütés, mint lélekápoló hobbi
A sütés nemcsak finom végeredményt, hanem lelki feltöltődést is kínálhat. A kreatív alkotás, a tudatos jelenlét és a sikerélmény együttesen hozzájárulhatnak a stressz csökkentéséhez, miközben segítenek megtalálni a nyugalmat a mindennapok rohanásában.
A bonsai művészete
A bonsai különleges világa egyre több embert vonz, hiszen egyszerre kínál esztétikai élményt, kreatív kikapcsolódást és lelki feltöltődést. A miniatűr fák gondozása türelemre tanít, miközben segíthet lelassulni és közelebb kerülni a természethez.
A Hot Iron edzés szerepe az egészségmegőrzésben és az alakformálásban
A modern világban egyre nagyobb figyelmet kap az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás szerepe. Az emberek többsége olyan mozgásformát keres, amely egyszerre hatékony, motiváló és látványos eredményeket biztosít. A különböző fitneszprogramok közül az egyik legismertebb és legkedveltebb edzésforma a Hot Iron, amely az erősítő edzések és az aerob mozgás előnyeit ötvözi. Ez a csoportos tréning nemcsak az izmok fejlesztésére alkalmas, hanem hozzájárul az állóképesség növeléséhez, a zsírégetéshez és az általános fizikai egészség javításához is.
Madrid – ahol a királyi múlt és a modern lüktetés összefonódik
A spanyol főváros első pillantásra elegáns, rendezett és energikus metropolisz benyomását kelti. Nemrégiben öt napot töltöttem Madridban egy Erasmus+ mobilitási program keretében, ahol egy hostelben megszállva közelebbről is megismerhettem a város mindennapjait, kulturális életét és legismertebb nevezetességeit.