Menü

Villámgyors epres édességek

EPRES-MASCARPONÉS LEVELES KOCKA

HOZZÁVALÓK

1 csomag leveles tészta

25 dkg mascarpone

1 dl habtejszín

2 csomag vaníliás cukor

porcukor (ízlés szerint)

1 db bio citrom

40 dkg eper

ELKÉSZÍTÉS

A leveles tésztát 6 egyforma kockára vágjuk. Ezután a tészta szélétől kb. 1,5 cm-re egy éles késsel belevágunk egy kört, vigyázva, hogy ne vágjuk át teljesen.

Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és mindegyik közepét villával néhány helyen megszurkáljuk. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd 15-20 perc alatt pirosra sütjük.

A mascarponét krémesre keverjük ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, a vaníliás cukorral, a tejszínnel, a citrom kifacsart levével és lereszelt héjával.

A teljesen kihűlt tésztákba belekanalazzuk a mascarponés krémet, majd kirakjuk a tetejét megmosott, szárazra törölt és félbevágott eperszemekkel.

EPRES-PISKÓTÁS ALAGÚT

HOZZÁVALÓK

Hozzávalók:

1 nagy csomag hosszúkás babapiskóta

8 dl tej

2 csomag eper ízű pudingpor

20 dkg cukor

25 dkg eper

Miután a puding kihűlt, fóliával bélelt gyümölcskenyérformába öntünk egy keveset. Erre ráhelyezünk egy sor babapiskótát. Ezt a folyamatot még kétszer megismételjük. Az utolsó sornál a pudingra összedarabolt epret teszünk. Miután megtelt a forma, hagyjuk néhány órát dermedni.

Ezután kiborítjuk a süteményt egy tányérra, bevonjuk a megmaradt krémmel és felszeletelt eperrel díszítjük.

EPRES TOJÁSLIKŐRÖS KRÉMES SÜTÉS NÉLKÜL

HOZZÁVALÓK

1,5 csomag babapiskóta

3 dl tejföl

3 dl habtejszín(cukrozott)

1/2 dl tojáslikőr

4 ek porcukor

1 csomag vaníliás cukor

30 dkg eper (darabolva a díszítéshez)

A tejszínt kemény habbá verjük, majd hozzáadagoljuk a tejfölt, a kétféle cukorral.

Ezután belekeverjük a tojáslikőrt. Egy jénai tál alját kirakjuk babapiskótával, rákenjük a krém felét, majd ismét egy sor piskóta jön, majd a rásimítjuk a maradék krémet. A tetejét eperdarabokkal díszítjük.

Pár órára, vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük és hidegen tálaljuk.

TARKEDLI (CSEH FÁNK) EPERREL

HOZZÁVALÓK

30 dkg liszt

2 db tojás

1 csipet só

1 ek cukor

4 dl tej

1 dkg élesztő

1 db citrom reszelt héja

1/2 dl étolaj

Az öntethez:

30 dkg eper

porcukor vagy méz

citromlé

Az élesztőt elkeverjük a langyos tejjel, majd hozzáadjuk az átszitált lisztet, a tojást, a sót, a cukrot, az olajat és a citrom reszelt héját. A tésztát csomómentesre keverjük, majd 30 percig állni hagyjuk.

Miután a tészta eleget pihent, négyesével kisütjük a fánkokat egy teflon bevonatú, négy mélyedéssel ellátott, olajjal kikent serpenyőben.

Az epreket megmossuk, kicsumázzuk, felaprítjuk, majd egy kevés porcukorral (vagy mézzel) és pár csepp citromlével egy botmixer segítségével pürésítjük.

A fánkokat eperöntettel tálaljuk.

EPRES-TÚRÓS TORTA

HOZZÁVALÓK

A tortához:

1 db tojás

25 dkg cukor

1 csomag sütőpor

5 dkg vaj (+ a formához)

4 ek kakaópor

25 dkg liszt (+ a formához)

2,5 dl tej

10 dkg étcsokoládé

A krémhez:

25 dkg túró

cukor (ízlés szerint)

eper

2 dl cukrászhab

A tojást a cukorral, a sütőporral és a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a kakaóport és a lisztet, majd a tejjel simára keverjük. A csokit apró kockákra daraboljuk és hozzákeverjük a masszához. A masszát kivajazott, kilisztezett tortaformába simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük, majd tűpróbával ellenőrizzük. Kivesszük a sütőből és hűlni hagyjuk. Amikor kihűlt, két lappá vágjuk.

A túrót villával összetörjük, hozzáadjuk a cukrot, majd pár szem epret pépesre nyomunk, és a krémbe keverjük. A cukrászhabot keményre verjük, és óvatosan belekeverjük a krémbe.

Megkenjük az első lapot a túrókrémmel, ráborítjuk a másikat, és azt is megkenjük a krémmel. A tetejét félbevágott eperszemekkel díszítjük.

Az eper egy C-vitaminban gazdag, alacsony cukortartalmú gyümölcs, melynek vértisztító és méregtelenítő hatása jelentős, kitűnő vas-, kalcium- és magnézium forrás, fájdalomcsillapítónak sem utolsó, illetve a megfázással is segít felvenni a harcot.

Szerző: Udvari Fanni

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jön a gofri világnapja!

Édes emlékezésre hívjuk a kedves olvasókat! Már meg sem lepődünk az abszurdabbnál abszurdabb világnapokról olvasva, de most tegyünk egy kivételt és beszéljünk arról, hogy március 25-én van a gofri világnapja!

A homoktövis fogyasztásának lehetőségei

A homoktövis névvel sokfelé találkozhatunk, nem csak gyógynövényként emlegetve, hanem ételek és italok alapanyagaként, de nézzük, hogy a belőle készült dolgokat mire használhatjuk.

A torma nem csak húsvétkor hasznos

A hazai tormafogyasztás nagyrészt az ünnepekhez kötődik: húsvétkor és karácsonykor kuriózumként kerül a torma az asztalra, de kevesen fogyasztják azt rendszeresen. Holott tormát, valamint a belőle készült krémet az év szinte minden időszakában kapni a boltokban. Valamint ezerszínű felhasználása mellett, számos pozitív hatása is van, amely miatt érdemes időközönként fogyasztani

Húsvét gyomorrontás nélkül

Ünnepek, alkalmak, családi evészete előtt érdemes végig gondolni, hogy mit tegyünk azért, hogy emésztési panaszok nélkül élvezhessük a finomságokat. Húsvét emésztési panaszok nélkül!