Menü

A terhességi cukorbetegség megelőzhető

A terhességi cukorbetegség egy közismert betegség, mely a terhesség során alakulhat ki. Előfordulása az anyai életkorral és az anyai testsúllyal együtt nő. A terhességi cukorbaj azonban megelőzhető, ha betartunk néhány nagyon fontos szabályt.

Azt az elavult tanácsot már most oszlassuk el, hogy kettő helyett eszünk. (s ha ikrek, akkor sem eszünk három, meg négy helyett…) Aki ezzel a tévhittel nem számol fel, hatalmas súlygyarapodásnak néz elébe, ami nemcsak esztétikailag zavaró, de egészségügyi problémák sorát fogja magával hozni.

Az indokolatlanul túlzott kalóriabevitel az anya testsúlyát növeli csak, s hormonális és egyéb betegségeket idéz elő.

A terhességi cukorbetegség szűrésére a terhesség 24. és 28. hete között kerül sor és általában 75 g glükóz adásával történik a cukorterheléses vizsgálat.

Terheléses vércukor vizsgálat célja, hogy megállapítsa, a szervezet hogyan használja fel a glükózt a terhesség alatt. Segítségével könnyen megállapítható a terhességi cukorbetegség jelenléte.

Bizonyos tényezők növelik a terhességi diabétesz kialakulásának kockázatát: a mozgásszegény életmód, a nem megfelelő táplálkozás már terhességet megelőzően, súlyfelesleg, magasabb anyai életkor, családban előforduló cukorbetegség, terhesség alatti magas vérnyomás.

A terhességi cukorbetegség komoly szövődményekkel járhat, alacsony lehet az újszülött vércukorszintje, túl nagy lehet a baba, netán a későbbiekben valódi cukorbetegség alakulhat ki.

A cukorbaj megelőzhető azonban és elkerülhető, ha figyelünk néhány táplálkozási és életmódbeli szempontra.

A megfelelő táplálkozás, a teljes életmódváltás ideje, ha eddig csak terv volt, terhesség elején egészen bizonyosan időszerűvé válik.

Ha az étkezésben megtartjuk a védőnő, vagy dietetikus által javasoltakat, elkerülhetjük a gyógyszeres kezelést és a terhesség alatti igen szigorú diétát.

A táplálkozásban a zsírbevitel és az egyszerű szénhidrátok ésszerű csökkentése mellett, javasolt a komplex és lassan felszívódó szénhidrátok fogyasztása, így a vércukorszint nem emelkedik és zuhan meg folyamatosan.

A fehér lisztes és cukros dolgokat teljes kiőrlésű pékárukra kell leváltani, édességek helyett gyümölcsöt mértékkel, magvakat, tejterméket, natúr joghurtot és esetleg cukormentes nasikat kell előtérbe helyeznünk.

A cukrozott ivólevek és rostos üdítők is ártalmasak, helyettük ásványvizet és cukrozatlan (édesítőszer és méz nélküli) teák, limonádék, cukormentes szörpök javasoltak, esetenként egy kis természetes édesítőszerrel ízesítve (eritrit, stevia, xillit, nyírfacukor).

Amennyiben az orvos engedélyezi szinte ajánlott a rendszeres mozgás, séta, kismamatorna, mely a pulzusszámot nem nagyon emeli meg, de nagyon sokat számítanak a pluszkilók és a terhességi cukorbetegség elleni harcban.

Több mint 20 kg fogyás egészségesen – hogyan érdemes hosszú távon belevágni?

A több mint 20 kilogrammos fogyás komoly életmódváltást jelent, ezért érdemes nem gyors fogyókúraként, hanem hosszabb távú folyamatként tekinteni rá. Minél nagyobb a tervezett testsúlycsökkenés, annál fontosabb, hogy a módszer fenntartható, fokozatos és a szervezet számára biztonságos legyen. A túl gyors fogyás fokozott éhséggel, fáradtsággal, izomvesztéssel és későbbi visszahízással is járhat

Miért nem pihentet az alvás, ha megvan a 8 óra?

Sokan úgy gondolják, hogy ha éjszakánként megvan a hét-nyolc óra alvás, akkor reggel kipihenten kellene ébredniük. Mégis gyakori panasz, hogy valaki időben lefekszik, eleget alszik, reggel pedig úgy kel fel, mintha alig pihent volna. Az alvás mennyisége ugyanis önmagában nem minden: az alvás minősége, folyamatossága és az életmódunk is sokat számít.

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?

Ne edd ezt az 5 ételt sportolás előtt – eláruljuk, miért

A mozgás előtti étkezés sokszor éppen annyira fontos, mint maga az edzés. Nem mindegy ugyanis, mit eszünk a futás, úszás, kerékpározás vagy éppen egy erősebb konditermi edzés előtt. Egy rosszul megválasztott étel könnyen okozhat puffadást, gyomorfájdalmat, émelygést vagy kellemetlen teltségérzetet, és még a teljesítményünket is ronthatja.

A mozgás a csontokat is erősíti – így tehetünk a csontritkulás ellen

Sokan csak akkor kezdenek el igazán foglalkozni a csontok egészségével, amikor már egy vizsgálat kimutatja a csontsűrűség csökkenését. Pedig a megelőzésben a mindennapi életmódnak is fontos szerepe van. A rendszeres testmozgás nem csupán az izmokat tartja karban: megfelelő formában a csontokat is terheli, ezáltal hozzájárulhat azok erősségének megőrzéséhez.