Menü

Színek, amelyekre a lelkünknek szüksége van

Egy lakásfelújítás, festés, színválasztás, hangulat megtervezése nem egyszerű feladat. A felújítás eleve egy hatalmas káosszal és kupival jár, a megfelelő színeket nehéz megtalálni és a mesterek is sokszor megváratják az embert, azzal, hogy nem érkeznek a megbeszélt időpontra.

Sajnos nem annyiból áll egy ház felújítása, hogy a boltban rábökünk a színekre és formákra, a folyamat ennél jóval összetettebb.

A festés előtt a színek kiválasztását alaposan meg kell gondolni, hiszen a mindennapjainkat határozza meg a hangulat, amit a színekkel otthonunkba varázsolunk. A lelkiállapotunkra hat majd nap, mint nap, amit látunk a falon, ami fogad a házba lépve, ami más lesz természetes fényben, napsütésben és más mesterséges lámpafénynél.

Ne a trendek határozzák meg az otthonunk színeit, hanem a saját stílusunk és ízlésünk! Ez természetesen a bútorokra, a színekre, a formákra egyaránt vonatkozik.

Minden színnek megvan a maga pszichológiai hatása, vagyis minden szín befolyásolja a lelkiállapotunkat, a hangulatunkat. Hatnak ránk.

A piros például egy nagyon intenzív szín, ami megemeli az ember energiaszintjét, vérnyomását. Nagyon erős első benyomást tesz, erős és intenzív inger, emeli az izgalmi szintet, bizonyos helyeken idegesít, máshol az izgalmat rejti. A hálószobában kelthet elegáns benyomást, egy nappaliban ingerlékennyé teszi az embert.

A bíborvörös a legtöbb emberből irritációt vált ki, túl domináns szín, meggondolandó.

A sárga és a narancssárga szinte egyet jelent a napsütéssel, a meleggel, az örömmel. Átmelegít, energizál, feltölt. Ez a szín nappaliban vagy konyhában, étkezőben remek választás, növeli a teret. A piroshoz hasonlóan domináns szín, szakemberek szerint türelmetlenné tesz, frusztrálhat.

A kék csökkenti a vérnyomást, lassítja a légzést és a szívverést. Nyugtató hatása van, nagyon sokan szeretik különböző árnyalatait. Magam részéről kiegészítőkben, vagy egy-egy kisebb falszakaszon szeretem használni, például a nappaliban, fürdőszobában.

A kék sötétebb árnyalataival azonban vigyázok, mert szomorú érzelmeket generál.

A zöld szinte mindegyik helyiségben tökéletes választás, lélektanilag ugyanis ez a legnyugtatóbb szín, a remény színe, nyugtató és kellemes. A konyhában a zöld harmóniát ébreszt, a nappaliban pedig növeli a kényelem érzését, fiús gyerekszobában is tanácsos ezt a színt választani.

A lila drámai hatást kölcsönöz otthonunknak, azonban világosabb árnyalatai (pl. levendula, orgona) nyugalmat hoznak a térbe, a kék színhez hasonlóan.

A semleges színeket (fekete, szürke, fehér és barna) a többi színnel keverve, kiegészítve érdemes használni, nagyon rugalmas árnyalatok, jól kombinálhatóak az élénkebb színekkel. Óvatosan használva a fekete is jól mutat más színekkel kombinálva, eltalálva a megfelelő egyensúlyt.

A megfelelő szín és design kiválasztása nehéz feladat, a falak újra festésének költsége igen magas tud lenni, ezért érdemes átgondolni a választást, esetleg szakemberrel, lakberendezővel konzultálni.

Martinka Dia

Őzriadó az utakon – ezekben a hetekben életet menthet a fokozott figyelem

A nyári hónapokban sokan autóznak hosszabb távokra, kirándulni, nyaralni vagy éppen a munkába. Kevesen tudják azonban, hogy július második felétől augusztus közepéig az egyik legveszélyesebb időszak következik a közutakon.

Ezek a lakás legnagyobb por- és pollengyűjtői

Biztosan mindenki találkozott már azzal, hogy kinyitja az ablakot és áll a por a párkányon. Az a rossz hírem van, hogy ez a por a lakásban is ott van, csak észrevétlenül.

Feng shui a hálószobában – így alakíthatunk ki nyugodt és harmonikus pihenőteret

Megannyi elv szerint rendezhetjük be hálószobánkat, hogy a pihenés és kikapcsolódás helye legyen, nézzük, mit mond a feng shui erről.

Aloe vera otthon – tippek a neveléshez és felhasználáshoz

Mindenki ismeri az aloe verát, hiszen számos termékben megtalálhatjuk. Otthoni nevelése sem túl nehéz, és könnyen felhasználhatjuk egészségünk érdekében.

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.